Színház

A Csókos asszony lovagjai

  • Sisso
  • 2021. április 14.

Színház

„Szindikális operettgálát” tartott Urbán András megújult, fiatalított társulata Szabadkán.

Egy-egy sor kihagyással, maszkban, de már élőben láthattuk ezt a magyarság- és művészetpróbáló csoportos, zenés stand-upot.

Urbán színházi módszereinek megfelelően színészi, performeri improvizációkból kiindulva, fragmentumokból, látszólag csak lazán összefüggő rövid jelenetekből épül a kispolgári ízlést parodizáló előadás. Van benne minden: a fekete humortól és az abszurdtól kezdve a gátlástalan táncos elszabaduláson át egészen a klasszikus kávéházi jelenetekig és tovább. Dalolva persze, operettet és punkot. Sötét minden, a hét színész a közönségnek panaszkodik. Elnézést kérnek, hogy eddig engedtek a rendezői terrornak ahelyett, hogy szép ruhákban énekeltek volna és gyönyörű magyar nyelven játszottak volna karakteríveket. Eddig ez úgy néz ki, mint egy sima poszt­dramatikus Urbán-előadás. Aztán lehullanak a sötét függönyök, s feltárul a színes operettvilág. Konzervatív családi ideálról, romantikus szerelemről, hősökről szóló eszelős jelenetek sora indul el, de valahogy mindig minden kificamodik a végén. Szeretőt tart az álomfeleség, a flitteres alsógatyát kedveli a családapa, és még Lehel kürtje sem szólal meg rendesen. Hímsoviniszta vicceket mesélnek mentében az urak, káromkodnak tökig bársonyban a képmutatók, és a közönség másfél órán át hisztérikusan kacag. Ebben a zaftos, dekadens őrületben a katarzis sem marad el. Agyő, nyeszlett álszent, kultúrharcos faszkalapok.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)