Színház

Apokalipszis, de mi végre?

Jobb félni – avagy Egység Kétség Háromság

Színház

A tavaly szeptemberi élő színházi bemutatón még lehet, hogy a darab egyértelmű tanulsága – ti. nem mindegy, hogy karantén idején kivel bútorozunk össze – még nem volt ennyire nyilvánvaló.

Akár úgy is tűnhetett, hogy Kovács Dániel Ambrus rendezése a Fészek Művészklub kupolatermében egyfajta jövendölés az egyre borzalmasabbá váló állapotokról és a fokozódó pánikhangulatról. De azt már akkor is nehéz lehetett meghatározni, hogy ez az alkotás mit is szeretne pontosan elmondani a stabilitásukat vesztett emberekről. Mára sem lett könnyebb.

Az előadás fiktív helyszíne is a Fészek Klub kupolaterme egy világjárvány kellős közepén: a 20. század elejéről ránk maradt épület elegánsan díszített termét biztonsági okokból, hatalmas nejlonleplek takarják. Így tünteti el a félelem a történelmünket és a kultúránkat, sugallja a díszlet, a kinti világról kizárólag az elgyötört, tépázott idegrendszerű szereplőktől értesülünk.

Az öt szereplő egyike, Martinkovics Máté alufóliaruhás rettegője az 5G magasabb frekvenciájú sugárzásának, és lelkes hívője-terjesztője számtalan összeesküvés-elméletnek. A másik egy takarítás- és fertőtlenítésmániás kényszerbeteg (Ballér Bianka), aki tökéletesen beleőrült a rettegésbe. A harmadik egy frissen elvált ötvenes férfi, aki nem mellesleg magyar őstörténeti konteóhívő (Vizi Dávid), és aki szabadidejében bitcoinnal kereskedik. A negyedik egy apakomplexusokkal küzdő pszichopata (Lestyán Attila). Csak egy furcsán normális alak van itt, aki folyton az érte természetesen soha el nem jövő pasijára vár (Messaoudi Emina). Ezt a várakozást is lehetne természetesen szerelmi őrületnek vagy párkapcsolat-függőségnek nevezni, mégis, a lány rögeszmés vágyakozása egy teljesen átlagos igénynek hat a vele együtt dekkoló félőrültek között.

 
Fotó: Dávid Attila

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.