A fordulópont 1997-ben volt, ekkor csatlakozott hozzájuk Soltis Lajos, a vajdasági magyar színész, rendező, író, akinek segítségével szintet tudtak lépni. Mesterük nevét 2001-ben vették fel, miután Soltis életét vesztette egy autóbalesetben. A tragédia másnapján a sitkei polgármester közölte velük, hogy távozniuk kell a művelődési házból, így került a színház végül Celldömölkre. Itt már saját játszóhellyel, az alternatív szférából hívott vendégrendezőkkel kezdhettek bele az évadba, amelynek során komoly sikereket is elértek. (Herczeg Tamás …majd mély csönd leng című rendezésével például kijutottak a kísérleti színházak kairói világfesztiváljára.)
A Soltis Lajos Színház és a Szentendrei Teátrum közös produkciójaként létrehozott 3 nővér eredetileg a társulat fennállásának 40. évfordulójára létrehozott jubileumi díszelőadás volt. A felújított, online térre átalakított változata teszi most indokolttá az előadás jelen vizsgálatát. A 3 nővér fiktív dokumentációként definiálja magát, az alkotók szerint egy emlék- és álomkaleidoszkóp, egyben a mindenkori társadalmat provokáló felkiáltójel. Tagirovsky adaptációja Csehov drámáját alkatrészeire szedi szét, ezzel párhuzamosan megalkotja saját, komplex gépezetét. A jelenetek felborogatott sorrendjével és az ismétlésekkel viszonylagossá válik az események ok-okozatisága, az idő óhatatlan múlása.
Egy végzetszerűen statikus kép bontakozik ki előttünk. Egy megsárgult családi tablókép, amelyről magányos és egymásnak idegen emberek néznek a szemünkbe. Mindenki Olga, Mása és Irina elvágyódással teli lényének a hatása alá kerül. A szereplők között nem jöhet létre valódi kapcsolódás, elbeszélnek egymás mellett, saját mély letargiájukba merülve. Alig csípünk el egy-egy szemkontaktust, legtöbbször felénk fordulva játszanak, de mégsem hozzánk, hanem talán egy soha meg nem születő másik énjükhöz beszélnek, aki képes az oly sokat emlegetett repülésre, aki nemcsak felismerni tudja az akadályokat, hanem át is lépi azokat. A négy nap leforgása alatt egyértelművé válik, hogy a szereplők valójában már régen beletörődtek helyzetük változatlanságába. A legfeltűnőbb „jellemfejlődés” Natasán figyelhető meg, aki a nővérek lenézésének és gúnyolódásának célpontjából válik a ház kegyetlenkedő úrnőjévé; a szerelemre vágyó, naiv falusi lányt is megkeményítette a Prozorov-ház hideg cinizmusa. Az előadás fanyar humorral fűszerezi a megoldatlan sorsproblémák, beteljesületlen és viszonzatlan szerelmek világát, kidomborítva Csehov vígjátékírói oldalát.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
