„A legrosszabb a nevetőgörcs” – POSZT körkérdés 1.

  • Kovács Bálint
  • 2013. június 7.

Színház

Trokán Nóra a nevetőgörcstől fél, Trokán Péter fejben Mundruczó Kornélt és Jeles Andrást díjazza, Tenki Réka pedig örül, hogy sikerrel abszolvált négy és fél órányi Amphitryont. A POSZT első napján az előző évad legjobb és legrosszabb élményeiről kérdeztük a művészeket, és arról, mit várnak a következő évtől.

Trokán Nóra, a kecskeméti Katona József Színház színésze

false

 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A legjobb élményem ebben az évadból az volt, amikor felvittük az Angliai második Edward élete című előadásunkat Pestre a Marczibányi Téri Művelődési Központba: az egy nagyon jó energiájú, csapat-összekovácsoló alkalom volt. Újra azt éreztem, hogy valami nagyon fontosat csinálunk. Talán azért sikerült ilyen jól, mert új, más közönség nézett minket, ráadásul az előadást is át kellett tenni egy új térbe, amitől az egész felfrissült.

Legrosszabb élményből nem tudok konkrétumot mondani: biztos voltak nehéz pillanatok, amikor mondjuk ötször kellett egymás után játszani valamit – de ilyenkor az ember mindig megpróbálja kipréselni magából az utolsó energiaforrásokat is, mert nem akar kitolni azokkal a nézőkkel, akik pont azt az előadást nézik meg. Lehet, hogy én tizedszer játszom, de ő először látja – ezt sosem szabad elfelejteni. A nehéz pillanatok számomra mindig azok, amikor már olyan fáradt vagyok, hogy rám tör a nevetőgörcs – nálam mindig így jön elő a kimerülés.

A jövő évad nagyon érdekes lesz számomra, mert – az egyetem óta eltelt – öt év után újra Budapesten fogok szerepelni: nagy lehetőség és megtiszteltetés, hogy az Örkény Színházban játszhatok. Bár sokan tévesen úgy értették egy megjelent hír nyomán, hogy át is szerződöm ide, pedig maradok Kecskeméten, és emellett fogok két örkényes darabban vendégként szerepelni: Zsótér Sándor Cseresznyéskertjében és Mohácsi János Képzelt betegében. A harmadik bemutatóm Kecskeméten szintén egy Zsótér-rendezés lesz. Ha a szerepet nézzük, ez lesz a legnehezebb és legösszetettebb: O’Neill Hosszú út az éjszakában című darabjában egy ötvenéves nőt fogok játszani, akinek két húszas éveiben járó fia van.

Trokán Péter, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze

false

 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Ebben a színházi évadban egyértelműen a Jeles Andrással való találkozás volt a legjobb, ami történt velem. Ő minden évben rendez egy színdarabot a szombathelyi színházban, de eddig még nem dolgoztunk együtt. Nem várt, nagy élmény volt vele találkozni.

A legrosszabb pedig az lenne, ha nem kapná meg a POSZT-on a legjobb rendezés díját A félkegyelművel – mi már szívvel-lélekkel odaadtuk Andrásnak ezt a kitüntetést. Kapja meg Mundruczó Kornél a legjobb előadás díját a Szégyennel, de András legyen a legjobb rendező. Szívből drukkolok, hogy kapjon valami visszajelzést. Ő nem szeret tenni a sikerért, de azt nagyon szereti, ha a siker hullámai valamilyen módon elérik őt, hiszen azért ő is hiú művész.

A várakozásokat tekintve is maradjunk ugyanitt, hiszen a szívem csücske a szombathelyi színház. Jövőre egy olyan évadunk lesz, amelyben furcsa módon – noha vidéki színház vagyunk – több, hangsúlyosan pesti darabot mutatunk be: például az Illatszertárt vagy a Máli nénit. A jövő évad kérdése, hogy a szűz szombathelyi közönség – szűz, hiszen öt éve van a városban színház – hogyan fogadja majd ezt a fajta virtigli pesti humort. Hogy lehet-e ezekből igazi sikerszériát csinálni.

Tenki Réka, a Nemzeti Színház színésze

false

 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Most hirtelen semmi nagyon jó élmény nem jut az eszembe. De ha a ma estére gondolok, nagy dolog volt, hogy egymás után kettőt is játszottunk az Amphitryonból úgy, hogy nagyjából sikerült hitelesen közvetítenünk valamit. Pedig ez azért elég nehéz és fárasztó darab ahhoz, hogy kétszer csináljuk meg, de próbáltunk ennek ellenére is érvényesek maradni.

A legrosszabb talán az, amikor játszol egy szerepet, és hiába melózol benne, valahogy nincs akkora hatása, mint ahogy te szeretnéd; nem érinti meg annyira az embereket, amennyire a csomó befektetett munka után arra számítanál. Ez nemcsak egy-egy estéhez, hanem előadáshoz kötődik: sajnos az már nem lesz másmilyen. Biztos a szerep sem ad annyi lehetőséget – de ez akkor is nagyon rossz érzés.

Nagy elvárásaim nincsenek: a jövő évtől azt várom, hogy boldog legyek abban, amit csinálok; hogy megtaláljam, mit is szeretek ebben az egészben: a színházban. Ehhez az kell, hogy jó állapotban legyek ahhoz, hogy befogadjam az új feladatokat, és megtaláljam bennük a helyemet.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.