A város és polgárai jólétét, megélhetését biztosító fürdőről kiderül, hogy a vize mérgező. Egyszerű helyzet ez, mind a nyársat nyelt, hatalomimádó polgármester, mind öccse, a mérgezést fölfedező, elszánt, a világjobbítás lehetőségébe belevakuló fürdőorvos számára: eltussolni, fölfedni. Orvosolni apránként, csöndben - főképp csak szavakban -, illetve azonnal, hangosan, nagyban. Tönkretenni a várost hosszú távon, hagyni tönkremenni holnap.
Többségi érdek, kisebbségi igazság. Ahol a többség, ott a hatalom, ahol a kisebbség, ott az igazság. Sőt: ahol a többség, ott az ostobaság, ahol a kisebbség, ott az ész. Ezt az egyszerűnek látszó (elitista) kijelentést többségi oldalról bonyolult, avagy nagyon is egyszerű mechanizmusokkal, oktatási koncepciókkal, foglalkoztatási törvényekkel kell biztosítani, amit szükségképpen a többség fölkent vezetői végeznek - na, ez nincs benne az Ibsen-darabban. Vagy mégis.
A nézőtéri többség valószínűleg a társadalmi kisebbség, de hát ez nem baj, elvégre színház ez. És azt teszi, ami a színház eminens dolga: belebeszél az ügyekbe, helyettünk szól - és ez akkor is fontos, ha semmi nem változik meg tőle a politikában.
Zsámbéki két nagyszerű színészre bízza a két antagonisztikus figurát, a testvérpárt (szólhatna persze egy Ibsen-dráma szorosan erről, a testvérharcról is): Kulka János és Fekete Ernő dolga, hogy - igazságtartalmaikat fölismerve és fölfedve - hitelessé tegyék a polgármester és a doktor alakját, ezzel megteremtve a dráma tétjét is. Hogy ne a megveszekedett gonoszság és az éteri jóság birkózzon egymással.
Mert Fekete Ernő fürdőorvosa olyan gyermeki örömmel fogadja gyanúja tudományos igazolását, hogy fikarcnyit sem gondol semmiféle következménnyel. És mert Kulka János polgármestere semmi egyébre nem gondol, mint hatalma elvesztésére, ha a város tönkremegy.
A háttérben pedig - a Katona színpadán többnyire láthatóan is - ott áll a tömeg, a többség, a kisebbség együtt: a család, a sajtó, a nép. Eszközök és áldozatok, akár a személyes fenyegetettséget, akár a sajtó erejét, akár a "polgári erények" önértékét hangsúlyozzák. A család - szemben a megélhetést biztosító "józan ésszel" - sorsközösséget vállal a nép ellenségének bélyegzett családfővel, noha a Rezes Judit által játszott érzékeny, férje gyerekes túlhabzásait fékezni próbáló, a világot, benne a saját gyerekei veszélyeztetettségét is árnyaltabban szemlélő feleség jobban, pontosabban tudja, mi következik, és a tanítóként dolgozó felnőtt lány Pálos Hanna alakításában - amely a mai "forradalmi ifjúságot" idézi meg - már saját bőrén is érzi, mi és hogyan működteti a hatalmat. Az önmagukat liberálisnak valló sajtómunkásokról kiderül - Ötvös András és Kovács Lehel nyüzsgönc és gyáva hőzöngőre vett játékából -, hogy addig mérlegelik önnön érdekeiket, a lojalitás és a szembenállás várható hozadékát és veszteségét, míg ki is mondják, hogy "át kell venni végre a legfontosabb pozíciókat". A népet egymagában hozza be Bán János egy rendkívül finom, a manipulálhatóság és az önérzet beszédes kevercsét megmutató alakításban; a háztulajdonosok, valamint az antialkoholisták szövetsége elnökeként a nép, a többség támogatását ígéri annak, aki az épp megfelelő status quo fennmaradását avagy egy annál jobbat ígér. Közben mintegy bizonyítja, hogy a haza, a nép nemcsak ellenzékben nem lehet, de önmaga rövid távú érdekein sem emelkedhet fölül soha, hisz nem tudja, csak féli, "kik jönnek utánuk".
A hatalmi gépezet, csúcsán a polgármesterrel, nemcsak az igazság érvényesülését, hanem a kiderülését, a nyilvánosságát is megakadályozza; Zsámbéki rendezésében ritka, ezért is sokatmondó elem az a videó, amely a polgármester "emberi arcát" elénk tárva nemcsak teniszt, öregnéni-átkarolást és egyéb leharcolt kampányfogásokat mutogat, hanem a népgyűlés helyszínén a híradással való manipuláció transzparenciáját is. A fürdőorvos a maga egyszerű, mondhatni, földhözragadt igazságának föltálalása helyett a minduntalan megzavart, méltatlan körülmények közepette politikusi szónoklatba vált, "a szellem elfertőződéséről" beszél, némileg zavaros fordulatai belőlünk, a nézőtéren ülő országos kisebbségből együttérzést, egyetértést és feszengést váltanak ki, a színpadon testet öltő, többségileg megtámogatott hatalomból a módszeres kinyírást.
És persze van az "egy igaz ember": a kívülálló, politikában, hatalomban nem érdekelt, morálisan belülről vezérelt hajós, aki menedéket kínál a földönfutóvá lett családnak, miközben őt magát is kirúgják. Lengyel Ferenc a színpadon kőszikla.
A végére - amikor a színpad közepén föltörő sár már szépen tart a nézőtér felé - földereng egy másik oldali korrupció: Ujlaki Dénes tímármestere fölvásárolja a nagy hirtelen elértéktelenedett fürdőrészvényeket... Tudnánk folytatni.
Katona József Színház, április 27.
