A Lábán Rudolf-díj a hazai kortárs táncművészet legkiemelkedőbb teljesítményeit ismeri el immár tizenegyedik éve. A díj kuratóriuma megdöbbenéssel vegyes felháborodással szemléli az irodalmi és művészeti lapok, folyóiratok állami támogatása körül kialakult helyzetet. Mint ismeretes, a korábbi években elosztható összeg kevesebb mint feléből gazdálkodó, a Magyar Művészeti Akadémia delegáltjaival erőből felduzzasztott NKA-s szakkollégiumok elmúlt hetekben napvilágot látott döntései következtében nemcsak jelentős irodalmi lapok és szellemi műhelyeik kerültek végveszélybe, hanem a színpadi előadó-művészet legfontosabb művészetkritikai és -elméleti folyóiratai, online felületei is. A 20 éves Ellenfény december óta nem jelent meg, előre láthatólag utolsó, júniusi dupla számát szerkeszti a fél évszázados fennállásához közeledő Színház folyóirat, egyetlen fillér támogatásban sem részesült a Parallel és az egyik legtekintélyesebb vegyes műfajú kritikai portál, a Revizor sem. Ezzel a tánckritika, a táncelmélet fontos bázisai szűnnek meg vagy lehetetlenülnek el, olyan kritikai orgánumok és online felületek, amelyek lehetőségeikhez képest megpróbálták a színházi élet integráns és innovatív részeként érdemben követni a hazai és nemzetközi kortárs táncélet eseményeit, változásait, jelenségeit.
A helyzet azért is aggasztó, mert a tánckritika, a táncelmélet jelen állapotában még a színházinál is mostohább helyzetben van. Akadozik a kritikus-utánpótlás, hiánypótló tánctörténeti munkák nem tudnak megjelenni támogatás híján, esetleges vagy halódik a tudományos feldolgozás, nincs átfogó koncepció sem kultúrpolitikai, sem szakmai szinten a kortárs táncművészet értékeinek megismertetésére és elfogadtatására.
Hangsúlyozni szeretnénk: a nyomtatott művészeti lapkiadás nem úri huncutság, bizonyos kritikai és elméleti tartalmak nem élnek meg az interneten, az a hivatkozás pedig, hogy a print lapok támogatásának megvonásával a netre való átállást szeretnék ösztönözni, hazugnak bizonyult, hisz ezek az összegek nem jelentek meg az online művészeti lapok támogatásánál. Úgy tűnik, a kultúra közvetítésének bevett formáit jelen pillanatban mindenestül aláássa a felelőtlen forráskivonás.
Fontosnak tartjuk azt is kiemelni, hogy a kultúra iránt érdeklődök mai gazdasági helyzetének ismeretében elengedhetetlennek tartjuk az ezen területen nyújtott állami szerepvállalást. A magyar kultúrának, a magyar táncművészetnek szüksége van arra, hogy értő, segítő, kritikai, elméleti közegbe ágyazottan létezzen. Egy színpadi mű jelentősége ugyanis sohasem önmagában áll, hanem abban a nézői, befogadói szellemi térben, amelyre hatást gyakorol, illetve abban a köré kiépülő kritikai, szakmai, elméleti környezetben, mely továbbélését, feldolgozását, emlékmegőrzését segíti és biztosítja. Magyarországnak, a magyar kultúrának nem a kritikai gondolkodás megszüntetésére, hanem a vélemények cseréjére és sokszínűségére van szüksége. Többhangúságra, többszólamúságra, a párbeszéd lehetőségére. Ezt akadályozni, ennek gátat vetni merő szűklátókörűségből vagy cinizmusból megbocsáthatatlan vétek az alkotókkal, a közönséggel, a magyar kultúra értékeivel szemben.
2016. május 10.
A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma
Artner Szilvia Sisso – újságíró, kritikus
Fuchs Lívia – tánctörténész, tánckritikus
Halász Tamás – tánckritikus, szerkesztő
Králl Csaba – tánckritikus, szerkesztő
Rényi András – esztéta
Százados László – művészettörténész
Török Ákos – kritikus
A címlapképen a Lábán-díj egyik idei nyertese, az Artus – Goda Gábor Társulata: cseppkánon című előadása. Fotó: Dusa Gábor, Müpa.
