És azóta már erről tanúskodik a Kézről kézre (La main passe, 1904) új változata is, amelyet Hamvai nem csupán lefordított, de ismételten Feydeau posztumusz társszerzőjévé előlépve féltőn a gondjaiba is vett. Az ilyen átdolgozói gesztusok mindenkor nemes szívre vallanak. Nemes szívre és erős gyakorlati érzékre, mely utóbbival azután egyengetni is lehet a régi-új darab sorsát. Alighanem részben ennek köszönhető az is, hogy egyetlen bő esztendő leforgása alatt immár a Kézről kézre harmadik bemutatóját számlálhatjuk. Először maga az átdolgozó rendezte meg Szombathelyen, majd alig pár hónapja Keszég László Miskolcon, s most immár a Madách Színház is játssza, Réthly Attila rendezésében. A bohózatírás Offenbachjáért ugyancsak lelkesedő kritikus örül is a cím szellemében kézről kézre adott darab hódításának, még ha ezúttal kevesebbet is nevetett a Feydeau-előadások - még Hamvai Kornél közreműködése előtt kikalkulált - kacajátlagánál.
A legutolsó időkig a Madách Színház a bohózatjátszás egyik végső bástyájának számított a fővárosban, s egyáltalán: a magyar színházi életben. Az a bohózatjátszási tradíció dívott itt, amely nem restelli, hogy "csupán" nevettetni-röhögtetni kíván, s amely nem próbálja rendezői színházként megvalósítani vagy mélyértelművé feldúsítani a műfajt. Már csak azért sem, hiszen a bohózat eredendően életünk legnagyobb témáit tárgyazza: a kommunikáció és az emberi kapcsolatok örök s így akár derűsen is felfogható reménytelenségét. A Kézről kézre múlt pénteki bemutatója most e bohózatjátszási gyakorlat átalakulását sejtette, akarva-akaratlanul, ám rendre a bohózat hatása ellen dolgozva. Merthogy szóljon bár a Kézről kézre kétségkívül francia férfiak és nők szerelmi állhatatlanságáról, azért mégiscsak tőrőlmetszett bohózatgyilkosságnak ítélendő az a rendezői ötlet, amely múlt századi sanzonokat, zsabadabadázást játszatott be a cselekmény és a szöveg kitüntetett fontosságú szakaszai alá-fölé. Prózai bohózatban ez ugyanis kizárólag a figyelem megosztását eredményezi, ami pedig menetrendszerűen a színészi fáradozások hatásfokát apasztja. A bohózat mint melodráma - az említett zenés megoldás a műfaji megnevezés eredeti értelmében, míg a cselekmény feszességét felszámoló érzelgős-lelkizős lötyögések a szó köznapi értelmében mutatták melodrámának a Kézről kézre több szakaszát.
Mindeközben a hajlamaiknak engedő színészek váltig a szégyent nem ismerő bohózatjátszás regiszterében érezték a leginkább komfortosan magukat. A rendezés azonban olykor még ezt is ellenük fordította, mint például az ellenzéki vezérférfiúként ékesszóló, ám szerelmesként ügyefogyott Coustouillu, azaz Magyar Attila esetében. Számára ugyanis túlméretezett belépő kerekedett: hosszúra nyújtott csetlés-botlása meg törés-zúzása a kezdeti derültséget követően önnön közönséghatását oltotta ki. "Na, ez akármeddig eltarthat" - mondta szerepe szerint a jelenet egy másik résztvevője, s a néző észleletében ez az "akármeddig" a "túl sokáig"-gal vált azonos jelentésűvé.
A tüzes szeretőből boldogtalan férjjé átalakuló Nagy Sándor játékában a hisztérikus kifakadások bizonyultak a legsikerültebb pillanatoknak, míg a pipogya, megcsalt férj státusát a házi bölcs szerepére felcserélő Hujber Ferenc éppenséggel csendesen ejtett poénjaival diadalmaskodott. A kövérkésen suta téblábolást próbálgató színész a darab - amúgy túlnyújtott - második felében jó érzékkel játszotta ki a figura naivan rosszmájú hangját, már-már a gügyeségig elmerészkedő gyerekességét. A produkció egyik bulvármágnesének szánt Pikali Gerda számára leginkább csak a fizikai vonzerő kijátszása kínálkozott, s ennek köszönhetően csípőben erősen ringatott alakítása minden alkalommal erotikus jutalompontokat szerzett, ahányszor csak hátat fordított a közönségnek. Székhelyi József ballonkabátos nyomozója lelkiismeretesen ráment a ziccerekre, s hozzá mindig más ajtón lépett be a színpadra, mint amelyiken várható lett volna (lásd még: abszurd). Barabás Kiss Zoltán kellően drabális volt ahhoz, hogy részeg dúvadként grasszálhasson a színpadon, revolverlövéseivel egy-egy percre feydeau-i sebességre késztetve az előadást.
Madách Színház, január 31.
