„Akiknek nem hallatszik a hangjuk” – Feuer Yvette, Bohócok a Láthatáron

Színész, bohóc, drámapedagógus. A társadalom perifériáján élők, a kirekesztettek szószólója. A független szcénából indult, a Krétakör alapítója, az Arvisura és a Merlin volt tagja. Fulbright-ösztöndíjjal került Amerikába, s szerzett színházi mesterdiplomát. 2010-ben létrehozta a Bohócok a Láthatáron nevű csoportot, s velük járja Magyarország elmaradott vidékeit. Most épp a nyári turnéjukra gyűjtenek: a Banyamosoda című gyerekelőadást szeretnék eljuttatni öt hátrányos helyzetű kistelepülésre.

Magyar Narancs: A Bohócok a Láthatáron Csoport azzal a céllal alakult, hogy kulturális élményhez juttasson hátrányos helyzetű gyerekeket. Az ifjúsági és fórumszínházi előadásokkal viszont szélesebb társadalmi rétegeket kívántok megszólítani.

Feuer Yvette: Eleinte valóban csak a gyerekközönséget céloztuk meg, nagyon sokat jártunk hátrányos helyzetű közösségekbe. Aztán fontosnak éreztem, hogy a középiskolai korosztályt is megszólítsuk, és hogy olyan emberekről szóljunk, akiknek nem hallatszik a hangjuk. 2015-ben mutattuk be Edward Bond kortárs angol drámaíró Ablak című darabját egy diszfunkcionális családról. A Kiállok érted! már saját fejlesztésű darab a K.V. Társulattal koprodukcióban, a fiatalkorú-prostitúcióról szól egy lány történetén keresztül. Ez is tabu téma, legfeljebb azok tudnak róla, akiket közvetlenül érint, meg jó esetben a szociális munkások. Ezt a projektet és az első fórumszínházi kísérletünket, a Mátyás, a nem királyt is a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével hoztuk létre. Utóbbit a Borsod megyei Lakon, egy drámatábor során készítettük el csereháti gyerekekkel. Ebben az iskolai környezetben játszódó történetben Matyi egy elnyomott kisfiú, aki sem a nagyobbakkal, sem a családjával szemben nem tud kiállni magáért. A Bánkitó Fesztiválon és a Stúdió K-ban is játszottuk, utána önerőből még folytattuk a részt vevő gyerekek iskoláiban.

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: A civil szféra elleni kormányzati össztűz mennyire érinti a színház keretein túlmutató tevékenységeteket?

FY: Soha nem volt olyan jó dolgunk, mint amikor a „bűnös” Soros György, a Nyílt Társadalom Intézet támogatott minket két éven keresztül. Közel száz előadást tudtunk elvinni Borsod megyébe. Aztán Barcelonába tette át a székhelyét az alapítványnak az a része, ahova mi pályáztunk. Szerencsére addigra megkaptuk az előadói regisztrációs számot, és a működési pályázaton nyertünk. Idén is megkaptuk a tavalyi összeget, ha felszabadulnak további források, plusztámogatást kapunk. Emellett folyamatosan pályázunk, az NKA-hoz, az Emmihez és minden országos forgalmazási pályázaton indulunk. Az így nyert támogatásból viszünk ingyenesen előadásokat többnyire Borsodba, Hajdú-Bihar, Baranya, Nógrád megyébe. Nemrég indítottunk egy adománygyűjtési kampányt, a kicsiknek szóló zenés, bábos új gyerekdarabunkat, a Marczibányi téren havonta egyszer játszott Banyamosodát szeretnénk eljuttatni öt hátrányos helyzetű településre Berettyóújfalu térségében. Az előadások után foglalkoztató programot tartunk az önkénteseinkkel a gyerekeknek.

MN: Amerikában bevett hagyománya van a fundraisingnek. Mennyire tartod ezt megvalósíthatónak itthon?

FY: Amerikában az egyéni és a vállalati támogatás tartja fenn a kultúrát. Nincs pályázati rendszer, sem állami támogatás. Akármennyit is szidjuk a hazai viszonyokat, jó dolog, hogy létezik működési támogatás, ami alapvetően fenntartja a kultúrát. Eddig kétszer szerveztünk gyűjtést, egy téli turnénkat és a Mátyás, a nem király iskolai előadását is így hoztuk létre.

MN: Valamiféle hidat képeztek a független társulatok és a civil szervezetek között. Érzékelsz szakmai szolidaritást?

FY: Tagjai vagyunk a Független Előadó-művészeti Szövetségnek, ami szuper szervezet, jogi képviseletet és tanácsot adnak. Sok koprodukciónk van. A Kerekasztal szakmai tapasztalata, pénzügyi háttere segít olyan előadások fenntartásában, mint A hetedik égig. A Bond-darabot a Trafóban mutattuk be, Az Űr-Zűrt a Tháliában. Az új előadásunkat a IX. kerületi önkormányzat épületében próbáljuk, az Ablakot a Gólemben játsszuk. Állandó helyünk nincs, ezért többfelé próbálunk, és van olyan előadás, aminek otthon a pincében, a padláson tárolom a jelmezeit, a díszleteit.

MN: Hangsúlyosabb fővárosi jelenlétre törekedtek?

FY: Az előadásaink 44 százalékát így is vidéken tartjuk, de valóban jobban jelen vagyunk Budapesten. A személyes igényeimből is fakad, szeretném, hogy az ismerőseim, szakmabeliek is lássanak minket. A problémák, amiket feszegetünk, nem csak a vidéken élőket érintik. Lehet, hogy egy budapesti elit gimnáziumba járó diák életében másként jelenik meg a drog vagy a függés, a felnövés problémája, de őt is érinti. És ha találkozik egy iszonyú nyomorban élő család történetével, érzékennyé válhat iránta.

MN: Akár olyan értelemben is lehet átjárás a két világ között, hogy polgári közegben nevelkedett fiatalokat összehoztok a cigánytelepen élő kortársaikkal?

FY: A múltkor egy gimnáziumban játszottunk, és odajött egy kislány, hogy szeretne kapcsolódni a munkánkhoz. A vidéki turnékra mindig keresünk önkénteseket. Az igénynek azonban a fiatalok részéről kell megfogalmazódnia. Álmodozom arról, hogy testvérosztályokat hozzak össze a budai kerületekből és Ózdról.

MN: Másutt is igényt tartanak a terepismeretedre?

FY: Általában akkor hívnak fel, ha roma szereplőket keresnek színházba vagy filmbe, vagy ha tanulmányi ösztöndíjat adnának roma fiataloknak.

MN: A saját színészi ambícióid háttérbe szorulnak?

FY: A filmezés hiányzik az éle­temből, holott nagyon vágyom rá. Lubickolok a Bohócok előadásaiban, a legkomolyabb szerepem az Ablakban van, egy drogfüggő anyát játszom. Rengeteg időt vesz igénybe a társulat fenntartása, kevés energiám marad arra, hogy „mutogassam” magam. De elképesztő szabadság, hogy azt csinálom, amit szeretek. Nem a hagyományos értelemben vett színjátszás ez mindig, és van, hogy színészileg olykor nem elégít ki, viszont a témák, az újfajta forma nagyon is érdekel. Hiszek abban, hogy ma már minél közvetlenebbül és személyesen lehet megszólítani a nézőket.

MN: Közelről látod az emberi sorsokat, a nyomort. Gondolom, ezek akkor is veled maradnak, amikor hazajössz Budapestre.

FY: Hogyne érintene meg a nyomor, a kilátástalanság, a lemaradás! Pár családot támogatok Ózdon, Gyöngyöspatán. Nemrég hívott fel az egyik anyuka. Külső segítség nélkül megugorhatatlan számára, hogy megnézesse a fájós derekát vagy felhozza kórházba Budapestre az örökletes betegségben szenvedő gyerekeit. Ismerek civileket, egyesületeket, közösségeket, akikben sok a segítőkészség, de százszor ennyire lenne szükség. Az állam nem látja el ezt a funkciót, sőt sokszor kifejezetten ellenséges. Ózdon például, ahova rengeteg programot viszünk, az egyik iskola igazgatónője besegít több szegény roma családnak. A környezetemben is van legalább tizenöt ember, akire lehet számítani. Ha kiírom a Facebook-oldalamra, hogy orvosi vizsgálatra kell tízezer forint, két napon belül összejön.