Interjú

„Amikor úgy érzed, lehetetlen”

Benoit Solès színész, színpadi szerző

Színház

Az Alan Turing életét feldolgozó A kódfejtő című színdarabja négy Molière-díj mellett a világhírnevet is meghozta számára. A magyar előadás apropóján érkezett Budapestre. Nemcsak írásról és színjátszásról, hanem az elfogadásról és a mesterséges intelligenciáról is beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Úgy nyilatkozott korábban, hogy nem írónak, inkább színésznek tartja magát. Ezt most is így érzi, a harmadik színdarabja után?

Benoit Solès: Eddig minden történettel más célom volt, nem maga az írás. Az első kettő fiókban maradt, és ahogy az lenni szokott, a családomról szóltak. A Tennessee Williams-történetet (Appelez-moi Tennessee) magamnak írtam, szerettem volna egy kimondottan nekem való sztorit és szerepet. A következőkkel emléket szerettem volna állítani Alan Turingnak (A kódfejtő), majd Jack Londonnak (La Maison du Loup). Ezekben is játszottam, ezért van, hogy inkább színésznek tartom magam. A következő, alkímiával kapcsolatos darabom jövő nyáron érkezik. Ez lesz az első színpadra vitt művem, amelyben nem szerepelek.

MN: Az új darabja is valós személy életéről szól?

BS: Egy igaz történet adta az ötletet, de a főszereplő ezúttal nem híres ember. Egy cikkben olvastam egy férfiről, aki egy olyan értékes jegyzetfüzetre bukkant a kutatásai során, amely talán a bölcsek kövének receptjét tartalmazza. Innentől elszabadult a képzeletem. Ez a történet sokkal több fiktív elemet tartalmaz, mint az előzők. Mivel szinte senki nem ismeri őt, sokkal nagyobb alkotói szabadsággal élhettem.

MN: Könnyen ír?

BS: Amikor írok, akkor is színészfejjel teszem. Arra figyelek, mi és hogyan működne a színpadon. Nem tartom magam jó írónak, nincs meg bennem a mesterségbeli tudás. Ezért is írok elképesztően lassan, hosszú utat kell bejárnom a kész szövegig. Nagyon furcsa ez nekem, mert alapvetően rendszerető, szervezett ember vagyok, de ha írok, mindez eltűnik. Mintha egy sötét erdőben bolyonganék egy apró lámpással. Sosem tudom, merre tartok, hová fogok kilyukadni.

MN: Próbált más műfajt is?

BS: Még nem, de talán a vers vagy a dalszöveg állna hozzám a legközelebb. Sokan mondják, hogy lírai az írásmódom, és vonz is ez a műnem. Persze lehet, hogy nem menne. Jacques Brel mondta, amikor a tehetségről kérdezték, hogy mindenki szeretne írni egyszer egy verset. Az igazi tehetség jele, hogy meg is írod – akár jól sikerül, akár nem. A tehetség az akarat, a létrehozás maga. Amikor úgy érzed, lehetetlen valamit nem megírni. Nem tudom, hogy megvan-e bennem a tehetség, de az biztos, hogy nagyon keményen dolgozom a szövegeimen. Sokat olvasok, írok, javítok, rengeteg visszajelzést kérek. Lassan írok ugyan, de írok, és azt gondolom, ez a lényeg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.