Magyar Narancs: Úgy nyilatkozott korábban, hogy nem írónak, inkább színésznek tartja magát. Ezt most is így érzi, a harmadik színdarabja után?
Benoit Solès: Eddig minden történettel más célom volt, nem maga az írás. Az első kettő fiókban maradt, és ahogy az lenni szokott, a családomról szóltak. A Tennessee Williams-történetet (Appelez-moi Tennessee) magamnak írtam, szerettem volna egy kimondottan nekem való sztorit és szerepet. A következőkkel emléket szerettem volna állítani Alan Turingnak (A kódfejtő), majd Jack Londonnak (La Maison du Loup). Ezekben is játszottam, ezért van, hogy inkább színésznek tartom magam. A következő, alkímiával kapcsolatos darabom jövő nyáron érkezik. Ez lesz az első színpadra vitt művem, amelyben nem szerepelek.
MN: Az új darabja is valós személy életéről szól?
BS: Egy igaz történet adta az ötletet, de a főszereplő ezúttal nem híres ember. Egy cikkben olvastam egy férfiről, aki egy olyan értékes jegyzetfüzetre bukkant a kutatásai során, amely talán a bölcsek kövének receptjét tartalmazza. Innentől elszabadult a képzeletem. Ez a történet sokkal több fiktív elemet tartalmaz, mint az előzők. Mivel szinte senki nem ismeri őt, sokkal nagyobb alkotói szabadsággal élhettem.
MN: Könnyen ír?
BS: Amikor írok, akkor is színészfejjel teszem. Arra figyelek, mi és hogyan működne a színpadon. Nem tartom magam jó írónak, nincs meg bennem a mesterségbeli tudás. Ezért is írok elképesztően lassan, hosszú utat kell bejárnom a kész szövegig. Nagyon furcsa ez nekem, mert alapvetően rendszerető, szervezett ember vagyok, de ha írok, mindez eltűnik. Mintha egy sötét erdőben bolyonganék egy apró lámpással. Sosem tudom, merre tartok, hová fogok kilyukadni.
MN: Próbált más műfajt is?
BS: Még nem, de talán a vers vagy a dalszöveg állna hozzám a legközelebb. Sokan mondják, hogy lírai az írásmódom, és vonz is ez a műnem. Persze lehet, hogy nem menne. Jacques Brel mondta, amikor a tehetségről kérdezték, hogy mindenki szeretne írni egyszer egy verset. Az igazi tehetség jele, hogy meg is írod – akár jól sikerül, akár nem. A tehetség az akarat, a létrehozás maga. Amikor úgy érzed, lehetetlen valamit nem megírni. Nem tudom, hogy megvan-e bennem a tehetség, de az biztos, hogy nagyon keményen dolgozom a szövegeimen. Sokat olvasok, írok, javítok, rengeteg visszajelzést kérek. Lassan írok ugyan, de írok, és azt gondolom, ez a lényeg.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
