rés a présen

„Mintha egy ablakot nyitnánk”

  • rés a présen
  • 2023. augusztus 9.

Színház

Rácz Anikó, a Sziget színház- és tánchelyszínfelelőse, a SÍN művészeti vezetője

rés a présen: Mióta szervezed a Sziget színházi programjait?

Rácz Anikó: Színház az induláskor, tehát már 1993-ban is volt a fesztiválon, a Nagyszínpad mellett talán ez az egy helyszín, amelyik mindig létezett. Én nagyjából tíz éve vagyok helyszínfelelős, de 2003 óta itt dolgozom. Persze a színház sokat változott az elmúlt harminc évben, korábban hatalmas szabadtéri színpadunk volt, ahol fellépett a Szegedi Kortárs Balett, Frenák Pál, emlékszem a Ballet Preljocaj csodálatos előadására, de felejthetetlen élmény a Törökországból érkező kerengő dervisek előadása is. Aztán volt néhány olyan év is, amikor a színház csak kis programmal, kis színpadon volt jelen. De az utóbbi 6–8 évben, amióta újra Kardos József a programigazgató, a színház ismét méltó helyet kapott a Sziget programjában. Az elmúlt két évben két szabadtéri színpadunk és több kisebb-nagyobb helyszínünk van a réten, ez sokkal jobban illeszkedik a fesztiválozók igényeihez, a helyszínek közötti mozgásához; szabadon tudnak bekapcsolódni egy-egy előadásba.

rap: A kortárs tánc dominánsnak tekinthető?

RA: A színházi helyszín elsősorban mozgásalapú előadásokat hív meg. Ez a nyelvi korlátok miatt van így, nehezebb egy szöveges előadást követni ebben a környezetben, ráadásul a szabadtér és a délutáni műsorsávok miatt feliratozásra sincs lehetőség. Nagyjából 60–40 százalék a nemzetközi és a magyar fellépők aránya, ez többé-kevésbé minden évben így van. A program összeállítása izgalmas folyamat, de a környezet nem nagyon enged finom, intim, nagy koncentrációt igénylő produkciókat.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)