Magyar Narancs: Ahhoz képest, hogy szemérmesnek neveztétek a kapcsolatotokat, mi hozta el a változást, hogy színpadi formába öntsétek kettőtök love storyját?
Szabó Győző: A magánéletünket nem szoktuk elvinni a bulvár irányába. A színpadon a művészeti korlátokon belül természetesen mindenfajta gátlást levetkőzünk. Évek óta azon gondolkodtunk, mi lenne, ha egy olyan sztorit raknánk össze, aminek a magánéletünk az alapja. Úgy éreztem, pont most jött el ennek az ideje.
Rezes Judit: Amellett, hogy boldog vagyok színházamban, a Katonában, szerettem volna kicsit kilépni a biztonsági zónából, és a korlátaimat feszegetni. Valamivel színesebben szeretném élni a szakmai életemet.
MN: A simlis és a szende, a karakteres macsó és az elegáns, tartózkodó nő felszínes képet akartátok árnyalni a Loveshake-kel?
Rezes Judit: Remélem, sikerült árnyalni azt a képet, ami elsőre lejön rólunk. Kicsit többet árulunk el magunkról, arról, mi hogyan tudjuk ezt a két karaktert megélni egymás mellett.
Szabó Győző: Magyarországon amúgy is nagyon jellemző az első benyomás alapján megítélni valakit. Érdemes azon túlmenően gondolkodni, mint hogy ránézel valakire, és az alapján vonsz le konzekvenciát. Rólam valóban azt hiszik, hogy macsó vagyok. A Loveshake-kel nem az a célunk, hogy jobban megismertessük magunkat, hanem hogy megmutassuk, egy kapcsolatban hogyan változnak az emberek.
MN: Mennyire mentek mélyre a kapcsolatotokban, annak a különböző fázisaiban? Az előadáshoz készült klip alapján éppúgy lesz szó magányról, elhidegülésről, mint szenvedélyről.
Rezes Judit: Alapvetően szórakoztató előadást készítünk. Nem dokumentarista jelleggel beszélünk a kapcsolatunkról, de mindenképpen felidéződnek fájdalmas pillanatok is, amelyekről amúgy nem szívesen beszélnénk. Tizenöt éve vagyunk együtt, és ebbe már sok minden belefér.
Szabó Győző: Számos stáción végigmentünk. Volt olyan fázisa a kapcsolatunknak, amikor egyikünk megpróbáltatta a másikat, aztán rájött, hogy nem érdemes. Volt olyan fázis, amikor iszonyú keveset voltunk együtt. Nem kívánunk az álompár szerepében tetszelegni. Nem is illene hozzánk valami mézes-mázos, rózsaszín sziruppal leöntött sztori, amit ezerszer láttunk már musicalekben. A kellemetlen, fájdalmas dolgainkról is ugyanolyan őszinteséggel beszélünk, mint amilyen őszinteséggel a könyvemet írtam. Sokszor egy dallal, egy érzéssel, egy gesztussal utalunk rájuk. Az egyik jelenetben, bár teljesen egyértelmű, hogy két mesefigura áll a színpadon, mégis úgy vezetjük elő, hogy a következményekből kiderüljön, rólunk szól. Mozaikokból van összerakva ez a játék. Arra törekszünk, hogy ne a felszínesség, az első, hanem a második, harmadik szintű megoldásokig menjünk. Billegtetjük, hogy ez most fikció vagy megtörtént. A jól megírt szövegek, zenék, szituációk, poénok gondoskodnak erről.
MN: „Ha az igazat mondod, nem kell emlékezned semmire.” Azért tartottátok fontosnak kiemelni ezt a Mark Twain-idézetet, mert mindent pacekba megmondtok egymásnak?
Rezes Judit: Efelé törekszünk. A megélt kapcsolati buktatók miatt emeltük ki ezt a mondatot. Az is jellemez egy kapcsolatot, hogy ki milyen szinten hazudik. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy létezik olyan kapcsolat, amelyben mindent elmondunk a másiknak apró, mindennapi hazugságok, kis csúsztatások nélkül.
Szabó Győző: Sokan mondják: mi mindent elmondunk egymásnak. Persze, a nagy fenét! Hányszor van, hogy nem mondjuk el azt, ami nem tetszik a másiknak, a feszültségek meg csak fokozódnak, majd egy semmiségen robbannak ki. Ezeket is meg merjük mutatni, akár egy dalban, egy táncban. Persze nem tanító, oktató, Családi kör-jelleggel.
MN: Az eredetiség, a személyesség, a kreativitás miatt nem a jól bevált sémához nyúltatok, hogy elővesztek egy kétszereplős darabot, amit a saját képetekre formáltok. Itt viszont összeállt egy zenészekből, koreográfusokból, színházi alkotókból álló csapat.
Rezes Judit: A fő szempont az volt, hogy valami énekes-táncos dolgot csináljunk Győzővel közösen. Ebből adódott az, hogy ízlésünk szerinti dalokat, táncokat válogassunk, és ha már így van, akkor a kapcsolatunk is legyen benne. Az egyik adta a másikat. Nagyon szuper csapat állt össze, kezdve Enyedi Éva dramaturggal, akinek elkezdtünk mesélni magunkról. Aztán közösen ötleteltünk arról, mik legyenek az előadás fő pillérei. A történetekhez igazodnak a zenék, bekerültek olyan dalok is, amelyeknek a szövegét ránk írták. A zenéket én kezdtem válogatni, olykor a koreográfiában is ötleteltem. A feladat komplexitása érdekelt, hogy milyen a nulláról elindítani valamit.
Szabó Győző: Az egész felért egy workshoppal. Mi kerestünk meg embereket, mi mondtuk meg, miről szóljon, mi válogattuk a jelmezeket is. Ez sokkal több, mint hogy színészként bemész a próbára vagy a forgatásra, elmondod a szövegedet, rád adnak egy jelmezt, a rendező instruál. Például Máthé Zsolt kollégámnak elmondtam, hogy egy adott témáról rappelve szeretnék beszélni, és pár nap múlva megérkezett a rapszám szövege. Vajdai Vilmos barátom, akivel ketten alapítottuk a TÁP Színházat, sokat segített a zenei válogatásban, az előadás cizellálásában.
MN: Új dolgokat is tanultatok magatokról, egymásról a közös munka során?
Szabó Győző: Sokak szerint nem vagyunk összeillő pár. Judit mondta, még talán arra is jó lehet a Loveshake, hogy megtudjuk, miért vagyunk együtt tizenöt éve. Lehet, hogy fény derül a titokra.
Rezes Judit: Győzővel szenvedélyesen dolgozunk együtt. Az alkotótársaink először megijedtek azon, hogy sokat vitatkozunk. Ahogy láttak minket munka közben, rájöttek, hogy mennyire illünk egymáshoz.
MN: A férfi-nő játszmák felvillantásában utaltok a színházi közeget is megrázó zaklatási ügyekre?
Szabó Győző: Minden ilyesmit kerültünk, mert nem a mi dolgunk. A Loveshake kizárólag rólunk szól.
MN: Előfordult olyan helyzet a pályátok során, amikor bármiféle megkülönböztetés, visszaélés ért valamelyikőtöket?
Szabó Győző: Soha nem kerültem ilyen helyzetbe. Ha művészi vagy bármilyen szintű visszaélés történik, akkor mindennél fontosabbnak tartom a bátorságot, merni kell továbblépni. Sok kollégám azért tart ott, ahol tart, mert nem tesz meg bizonyos lépéseket, amelyeket már régen meg kellett volna tenni. Létezik egy színészi, emberi gyávaság, félelem a jövőtől, a bizonytalan anyagi helyzettől.
Rezes Judit: Szeretnék azon dolgozni, hogy bizonyos helyzetekben jobban ki tudjak állni magamért. És ebben a közös előadásunk segít, nagyobb önbizalmat ad.
MN: A Katona József Színház volt az „ugródeszka”, ott ismertétek meg egymást.
Rezes Judit: Az első közös munkánk, amiben ténylegesen együtt dolgoztunk, a Fafeye, a tenger ész volt a Kolibriben.
Szabó Győző: A Koldusoperában, mondhatni, véletlenül találkoztunk a színpadon a Katonában. Nem voltak közös jeleneteink. A Fafeye-ből amúgy bevettünk egy olyan részt a Loveshake-be, ami rímel az életünkre.
MN: Judit, eleinte nem hitted el magadról, hogy van keresnivalód az ország legrangosabb művészszínházában. Mikortól változott ez meg?
Rezes Judit: Pár éve jófajta éveim vannak szakmailag a színházban, de nem gondolom, hogy innentől kezdve ez már mindig így lesz. Korábban is kaptam fontos feladatokat, rögtön a legelején. Negyedéves színművészetis hallgatóként mind a Tartuffe, mind a Bacchánsnők szakmailag jelentős állomás volt. Idővel elhittem magamról, hogy odavaló és tehetséges vagyok, de az alkatomból is adódik, hogy könnyen rábeszélem magam az ellenkezőjére. Amikor folyamatosan nagyon sok előadásom volt, de nem túl jelentős szerepek, talán ki kellett volna találni magamnak valamit, nem pedig várni, hogy mit ad a sors, a színház.
MN: Ma már bejáratott dolog az, amiért Győzőt anno elbocsátották: reklám- és kereskedelmi televíziós szereplések. Rosszul érintett?
Szabó Győző: Mindent a Katonában tanultam a színházról. Azokat a csomagokat viszem tovább, amiket a nagy rendezőktől, kollégáktól, színházi dolgozóktól tanultam, úgymint alázat, minőségi munka. A Valami Amerika főszerepe révén országosan ismert, népszerű, híres lettem, mindeközben a Katonában nem voltam elkényeztetve szerepekkel. Zsámbéki Gábor bölcs ember, pontosan tudta, hogy az lesz a legjobb nekem, ha megválok a társulattól. Szabadúszóként olyan szerepeket játszottam el, amilyeneket szerettem volna. Huszonöt éve megállás nélkül dolgozom a fővárosban, vidéken.
MN: Judit, téged valamiért elkerül a film manapság.
Rezes Judit: Nem tudom az okát, pedig hívnak castingokra. Lehet, hogy az a színésznő leszek, akinek A nyomozó marad a nagy filmje. A színházban hasznomra van, hogy az alkatomnál fogva nem vagyok beskatulyázható. Elengedtem magamban a filmezést, de még nem adom fel, hogy filmekben szerepeljek.
Szabó Győző: Ha én filmrendező lennék, biztosan írnék Juditra szerepet. Különleges az arca, magas, vékony. Ez nem azt jelenti, hogy csupa unalmas és jellegtelen színésznő játszik főszerepeket a mozifilmekben. A szinkronnál ugyanez van. Lehet, hogy valakinek markánsabb, karakteresebb a hangja, mint nekem, ezért többféle karakterre is alkalmas. Velem csak feka rendőröket, rappereket, rosszarcú fazonokat szinkronizáltatnak.
MN: Introvertált–extrovertált, pörgős–higgadt ellentétes működésetekből adódóan szakmailag próbáljátok visszafogni vagy éppen bátorítani a másikat?
Rezes Judit: Azt szoktam kérdezni Győzőtől: biztos, hogy bírod még? Ő pedig hiába inspirál engem, amíg nem veszem rá magam, hogy a színház mellett kitaláljak kreatív dolgokat. A Loveshake jó kis lendületet adott ehhez.
Szabó Győző: Egy egészséges határig lehet a másikat korlátozni abban, hogy mennyire adunk szabad utakat. Sok kapcsolatban egymásra kényszerítik az akaratukat. Nálunk nincs olyan, hogy vállalj el, ne vállalj el valamit.
MN: Győző, ezerrel pörögsz, sokféle műfajt terítesz. A Thália Színház tagjaként nem zavar, hogy a színházadnak szakmailag alacsonyabb a presztízse, mint a Katonának?
Szabó Győző: A Thália az igényes szórakoztatást tűzte ki céljául. Nem a gatyaletolós műfajt művelem. A nézettségi adatok önmagukért beszélnek, minden előadást telt házzal játszunk. És nem csak szórakoztató darabokat mutatunk be. Az Alul semmiben a főszereplő a fia láthatásáért chippendale show-ra bírja a munka nélküli barátait. Az előadás a drámaiság és a vígjáték között billeg. A Centrálban játszott Jó zsaru, rossz zsaru abszolút dráma. Nem a műfaji besorolás számít, hanem a minőség, az igényesség.
MN: Milyen feladatra készültök a Loveshake után?
Szabó Győző: Az Oscar című francia vígjátékot próbálom éppen, amelyből a Stallone főszereplésével készült film született.
Rezes Judit: A rendelkezőpróbánál tartunk Spiró György Széljegy című darabjával. Az ügyvédnőt játszom ebben az ingatlanspekulációról szóló történetben. Az előző munkámnál, Bognár Péter Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című darabjánál egyszerre éreztem szenvedést és rajongást a nehezen mondható szöveg miatt. Ehhez képest Spiró nyelvezete hétköznapi, bár amikor a jogszabályi részeket kell megtanulni, az elég durva.
