Tánc

ArTeRrOr

  • - sisso -
  • 2012. április 2.

Színház

A Közép-Európa Táncszínház (KET) és a Gangaray Dance Company legfrissebb közös előadását a Miskolci Tánchétvége záró estjén láthattuk legutóbb. A hét éve működő tematikus rendezvény minden évben egy-egy társulatról készít pillanatfelvételt.

A KET volt hét éve az első, de reméljük, nem velük szűnik meg a program, és akad jövőre is tánctársulat, amelynek egyáltalán van repertoárja - továbbá a helyi színház is befogadja a megye egyetlen ilyen eseményét a Kocsonyafesztivál oldalvizén.

A Cirque du Soleil volt munkatársa, a már tánctanítói minőségében is hétpróbás Maday Tímea Kinga, valamint a Gangaray alapítója, a néptánc felől érkező Hámor József jegyzi a három rövid koreográfiából szorosan összeszőtt darabot. A balladisztikus mű egészén végigvonuló, a két alkotó által kifejlesztett és oktatott aikidó-partnering technika (a harcművészet és kontakttánc keveréke) és a sötét tónusú techno zene adja meg a rítust, ami a jelmezekkel, a néptáncos és modern tánctechnikai elemek finom kötéseivel szinte történetté, magánmítosszá kerekedik.

Nő és férfi finom egymásra hangolódásáról szól az első harmad, egy lassú harci tánc keretében; majd a férfi megötszöröződik, és a darab rituális férfitánccá alakul, a csűrdöngölős káosztól a rendig és vissza, átváltozásokkal, imákkal. Az utolsó részben a keleti harcművészetektől a cigány botolóig van minden, mi szemnek ingere, háttérben lassan úszó típusfigurák, dinamika és húzós zene. Viszont minden mesei szépsége mellett elefántcsonttorony ez a tánc, a formába való visszavonulás - és ez kortárs tekintettel maga a mozdulatmúzeum.

Miskolci Nemzeti Színház, február 25.


Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.