A hosszú sorok éjszakája

Színházak Éjszakája, 2012

  • Kovács Bálint
  • 2012. április 2.

Színház

Kováts Adél nézőket sminkel, Ónodi Eszter sört csapol a kamerák kereszttüzében, és előbb vagy utóbb a főváros szinte minden színésze dalra fakad – a látogatók pedig irgalmatlan hosszú sorokban és rettentő tömegekben toporognak. Nagyjából így nézett ki az idén először megrendezett Színházak Éjszakája szombaton.

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója még tavaly vetette fel egy színigazgatók közötti találkozón, hogy egyrészt külföldi mintára, másrészt a Múzeumok Éjszakája népszerűségéből kiindulva a színházak is megérdemelnének egy saját éjszakát. A direktorok nem győztek lelkesedni a vitán felül remek ötletért, ami viszont már kevésbé egyértelmű: Csomós Miklós kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes is az ötlet mögé állt. Az első évben így a fővárosi színházak vettek részt a szervezésben és lebonyolításban (szám szerint tizenhárom), a főváros anyagi támogatását élvezve, a saját programokat, ha kellett, saját büdzséből finanszírozva. A marketinget, a koordinálást, a karszalagnyomtatást idén a Radnóti Színház csapata vállalta – mondja a Narancsnak Komáromi György, a Radnóti gazdasági vezetője, a Színházak Éjszakája főszervezője.

A színházak szabad kezet kaptak saját programjuk kialakításában. Így lehet, hogy míg például a Thália egyetlen koncertet tudott felmutatni, a Radnótiban, a Katonában vagy az Örkényben délutántól éjjelig zajlott az élet; és bár több helyen műsoron voltak előadásrészletek vagy teljes előadások is, azért a legtöbb színház programja hemzsegett a fantáziadús ötletektől. A cél összetett volt: nem csak a saját nézőknek való kedveskedés és az újak becsábítása miatt kellett mindenkinek kitennie magáért, a program arra is szolgált, hogy az egy-egy színházhoz szokott és máshová egyébként el nem merészkedő nézők szélesítsék kicsit a látókörüket.

Amire viszont, úgy tűnik, senki nem számított, az a hatalmas érdeklődés volt: amikor hirtelen, pár nappal a szombati móka előtt elfogyott hétezer karszalag, a szervezők abbahagyták a jegyárusítást. Mindenesetre a rendezvény már a kezdetekor kinőtte magát: a legelső kép, amely a gyanútlan színházrajongót fogadja késő délután, hogy csak azért nem ér össze a Radnóti Színház és a pár száz méterrel arrébb álló Operett Színház ajtaja elől egyaránt az Andrássy út felé hömpölygő két sor, mert megakadályozza a négysávnyi autóforgalom. A fix férőhelyes (és általában legizgalmasabbnak ígérkező) programok, mint az Örkény Színház Szellemvasútja, azaz kalandtúrája a kulisszák mögött, már jó előre telt házasak voltak (noha a programfüzet szerint elvileg csak érkezési sorrendben lehetett volna regisztrálni, azért több színház e-mailes jelentkezéseket is elfogadott).

Örkény


Örkény

Fotó: Németh Dániel

A színházak konfliktuskezelési tudásuk szerint mentették a menthetőt, a Katona József Színház például Facebook-oldalán hívta fel az okostelefonnal felszerelt érdeklődők figyelmét, hogy a Kamra Színház Peep-show nevű programjára fél óráig tart bejutni, Fullajtár Andrea Csendet akarok című monodrámájából pedig egy helyett két előadást tartottak. Ám még az ilyen figyelmességek ellenére is erősen kiábrándítóak voltak az olyan incidensek, mint amikor a programfüzetben limitálatlan férőhellyel meghirdetett HOPPartklub-koncertről a helyszínen derült ki, hogy valójában csak száz embert engednek be rá, sorszámot a kezdés előtt negyedórával már rég nem osztanak, viszont a színház teljes előcsarnokát betöltő tömeget senki nem tájékoztatta semmiről: jobb kéz felől valaki azt újságolja rokonainak, hogy minden rendben, mert még nem kezdték el kiadni a sorszámokat, bal kéz felől más arról számol be, hogy már rég esélytelen a bejutás. Mint kiderül, az igazság az, hogy a legtöbben már bent vannak, az üres helyeket pedig a jegyszedők csatakiáltása után a leggyorsabban az ajtóhoz vágtató tíz-húsz emberrel töltik fel, függetlenül attól, hogy hányat löktek félre a fél órája ott várakozók közül, akik eztán az ajtó betörésétől sem nagyon riadnának vissza.

Ha ennyire nem is kellemetlen élmény, de kiábrándító az is, hogy a Kamrában este nyolc körül több mint egy órát kell sorban állni a Peep-show-ért, odabent pedig éppen Pálos Hanna és Borbély Alexandra ad elő egy mintegy másfél perces (!) jelenetet a korábban az Ódry Színpadon futott, McDonagh-gyakorlatok című előadásból – egyébként remekül, és persze a valóban peep-show-t imitáló kukucskalyukak is igen fantáziadúsak.

Katona


Katona

Fotó: Németh Dániel

Ekkora érdeklődést csak úgy lehet megfelelően, az idegbaj és az ajtóbetörések veszélyét elkerülve kielégíteni, ahogyan például az Örkény Színház tette: a bejárat után rögtön a társulat színészei dedikálnak és beszélgetnek, az előcsarnokban szintén társulati tagok énekelnek és zenélnek, balra újabb színészekkel lehet beszélgetni, jobbra pedig hol Hámori Gabi, hol Vajda Milán, hol a többiek árulják a házi készítésű sütiket és szendvicseket. Mindezek „mögött”, a színpadnál kerül sor a többi programra – azaz aki betér a színházba, nem az órás sor és a semmi közül választhat. Ráadásul azok a programok is remekek, amelyekre még be lehetett férni: a Kasimir és Karoline sajátos díszletében, jelmezes színészek közti fotózkodás, Máthé Zsolt dala a másodfokú egyenlet megoldóképletének magyarázatáról épp úgy, mint Darvas Ferenc, Epres Attila és Hámori Gabi Cseh Tamás-triója.

A kora esti műsorsáv fénypontja talán a Kolibri nézőhorgászata. A jelentkező – pecabottal kiválasztott – nézők egyfajta „igazgatószimulátorban” vehetnek részt, azaz egy borítékból kihúzott szituációt kell előadniuk az improvizáló színészekkel: kirúgni vagy felvenni a társulat tagját, kiosztani Róbert Gida szerepét, és így tovább – mind a színészek, mind a nézők brillíroznak, miközben a színészek alig érezhetően frusztrációik egy részét is jól le tudják vezetni a program során. Nem messze, a Radnótiban – az Örkényhez hasonlóan – egész nap lehetőség van korlátlan férőhelyű mulatságokon is részt venni, az olyan színpadi produkciók mellett, mint a Vodku zenekar fellépése a társulat színészeinek nagy részével: Csányi Sándor instant filmszínésztanfolyamot tart, Kováts Adél sminkel, miközben egyebek mellett ruhatárosképzés is zajlik. De az este legfőbb tanulsága, hogy Budapesten rengeteg aranytorkú prózai színész működik: Kováts Adél, Adorjáni Bálint és Schneider Zoltán (meg a többi radnótis) a Vodkuval, Szandtner Anna szólóban bizonyított, és akkor a HOPPartklub koncertjéről ezúttal (kívülmaradásunk okán) még szót sem ejtettünk, de aligha veszítette el az utolsó koncert óta tehetségét Kiss Diána Magdolna vagy Szilágyi Katalin.

Radnóti


Radnóti

Fotó: Németh Dániel

Mindezek után éjjel kettőkor az Örkényből hazafelé már úgy tűnik, aligha történhet az előadások után egy színházban jobb dolog, mint a Színházak Éjszakája – noha a hatalmas tömegre való felkészülésben, a programok jobb elérhetőségében és a hétmérföldes sorok tekintetében jócskán lesz még mit javítani a már most várva várt következő alkalomig.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?