Szép volt a sminked, a legendás gyöngyházfehér fülbevalód diszkréten csillogott, és tökéletesen passzolt a vagány eleganciával fésült fehér hajadhoz. Minden részletben ott volt az átgondoltság, a színház tisztelete, a barátságos méltóság, egy picike pimaszság, humorral, nőiességgel és parfümmel keverve. A szemedbe néztem, te kajánul mosolyogtál és azt mondtad: „Meglepődtél, Bodor? Fogadjunk, nem is tudod, ki vagyok?” Nyújtottad a kezed, bemutatkoztunk. „Tegezz!” – mondtad. Ott volt a táskámban a névjegykártyád, amelyet 15 évvel korábban küldtél el az üzenettel, hogy feltétlenül hívjalak fel. Ez a névjegykártya a kabalám volt évekig. De nem mertelek felhívni. Mert pontosan tudtam, ki vagy. Felnéztem rád és féltem, ha megkereslek, elveszítelek. Kivettem a táskámból a kissé meggyötört névjegykártyát, te felnevettél. Majd kiemelted a táskádból a könyvemet és azt mondtad: „Tudtam, hogy épp azért nem keresel meg, mert túl udvarias vagy. Tessék, dedikáld a könyvedet, beszélgessünk és igyunk egy kis vörösbort.” Innen indult a barátságunk 2016-ban.
*
Miközben rád emlékezem és rólad írok, hallgatom a kedvenc zenédet, a Magyar rapszódiákat, amelynek gyönyörűségétől kislányként sírva fakadtál a moziban, ahol édesanyád és édesapád társaságában először meghallottad. Sajnos arra sosem jöttünk rá, hogy a tizenkilenc rapszódiából melyik lehetett az. Megpróbálom elképzelni, ahogy édesanyád kezét szorítva, remegő lélekkel, kíváncsian és odaadóan léped át a híres Troyanoff Balett Akadémia küszöbét, ahol két év múlva, mindössze tizennégy évesen, a híres mester rád bízza az alsós növendékek oktatását. Így keresed meg a továbbképzésedhez szükséges pénzt.
1945-ben felvételizel a Színművészeti Főiskolára – akkortájt sehol máshol nem lehetett táncművészként diplomához jutni. Miért nem lep meg, hogy a frenetikusra sikeredett bemutatkozásodnak köszönhetően Major Tamás, Szentpál Olga, Gellért Endre, Gáspár Margit, Hont Ferenc – a felvételi bizottság tagjai – azon nyomban felvettek koreográfus szakra? Így kerültél Szentpál Olga osztályába, akire felnéztél, és akitől az improvizáció fontosságát tanultad, azt, hogy a balett rigorózus szabályán túl a fantázia és az egyediség felszabadítása mennyire fontos.
1950-ben, negyedéves főiskolásként megbízást kapsz a március 15-i ünnepség koreográfiájának megalkotására. Vakmerő módon amatőröket kérsz fel: tanuló tiszteket és vöröskeresztes nővéreket. A létrehozott mű magas művészi színvonalának és gazdag lépésanyagának köszönhetően azonnal – azaz egy évvel korábban – megkapod a főiskolai diplomádat.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
