Színház

Rég volt, rút volt

Stereo Akt: Ex Katedra – Tanmesék a 90-es évekből

Színház

Repülünk vissza a kilencvenes évekbe, az előadók gyerekkorába, hogy megtaláljuk azt az esszenciális alapélményt, amely az Y-osokat – azaz a rendszerváltás környékén született generációt – Y-ossá teszi.

A többség szerint ez a félbehagyott Kacsamesék lenne 1993. december 12-én, amikor Antall József miniszterelnök halála miatt megszakították a Walt Disney-délutánt. Habár én is élénken emlékszem a pillanatra, biztos vagyok benne, hogy nem ez a legerősebb kapocs köztem és generációm többi tagja között.

A kilencvenes évek dühödt retróláza, a korszak popkultúrájának pár éve új erőre kapott csillámporos-fiúzenekaros gagyi szelete különös aktualitást ad a témának. Furcsa módon azonban éppen a retró hangulat, és a lelkes közös emlékezés eliminálja a lehetőséget, hogy érdemben beszélgessünk a kilencvenes évekről. A Wannabe a Spice Girlstől, a Power Rangers és a Polly Pocket: cukormáz és nosztalgia – csodálatos gyerekkorunk volt, ugye? Boross Martin és az Ex Katedra csapata viszont arra törekszik, hogy mindezt megkérdőjelezze. Szerencsére. Nem minden intézmény reagált ugyanis olyan gyorsan a rendszerváltásra, mint a média vagy a játékboltok. Például az az intézmény sem, ahol a legtöbb időnket töltöttük: az iskola. Az előadás hat színésze (Ásmány Zoltán, Borsos Luca, Mayer Dániel, Messaoudi Emina, Raubinek Lili, Vass Imre) által felidézett történetek, bár a szerepük szerint különböző helyeken nőttek fel és jártak iskolába, szinte egytől egyig ismerősek. Mindez nem a véletlen műve: a közoktatás célja mintha a rendszerváltás után (is) a diákok módszeres testi és lelki megregulázása lenne.

Ülj egyenesen, ne hintázz a széken! Aki kész van, tegye le a tollat! Osztály, vigyázz! Megalázás matekórán a tábla előtt, személyes üzenetek felolvastatása, parancsok, fenyegetőzések, nyílt vagy passzív agresszió. Voltaképpen elég meglepő, de a tanárok fegyelmező módszerei nagyjából ugyanazok voltak minden iskolában. Mint a jól ismert felelés előtti idegkínzó rituálé, amit az én történelemtanárom is előszeretettel alkalmazott: bejött, lapozgatta a naplót, mondj egy számot, abból vonjuk ki a következő számot, azt osszuk el néggyel, mert negyedike van, aztán a sokperces procedúra végén nagy nehezen kihívott valakit felelni. Ez akkoriban teljesen természetes volt, csak az egyetemen gondolkodtam el a módszer abszurditásán: vajon ezt oktatják a pedagógia szakon? Miért nem volt képes a töritanárom csak annyira felkészülni az óra előtt, hogy lássa, a jegyei alapján kinek kéne felelnie? És egyáltalán: mi volt ebben az élvezetes? Mert láthatóan az volt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.