Balázsovits Lajos lett a Nemzet Színésze

  • narancs.hu
  • 2022. június 22.

Színház

Haumann Péter halálával új tagot kellett választani.

Haumann Péter halálával megüresedett egy hely a Nemzet Szénészei között. Ezért 2022. június 22-én, szerdán hagyományosan a Nemzeti Színházban gyűltek össze a Nemzet Színészei tanácskozni, és döntést hozni az új tagról.

A Nemzeti Színház közlése szerint közel 40 perc után hozták meg döntésüket a Nemzet Színészei. Almási Éva, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Lehoczky Zsuzsa, Molnár Piroska, Szacsvay László és Tordy Géza szeméyesen, Csomós Mari, Jordán Tamás Király Levente és Máthé Erzsi telefonon kapcsolódtak be a választásba. Haumann Péter helyére Balázsovits Lajost, Balázs Béla-díjas magyar színművészt, színházi rendezőt és színiigazgatót, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották meg.

Balázsovits Lajos 1946. december 4-én született Nagykanizsán. 1965-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 1969-ben szerzett diplomát. Azt ezt követő években többször is szerepelt a Madách Színház előadásaiban, majd az egyetem elvégzése után 1969-ben csatlakozott is a színház társulatához. 1974-től a Vígszínház, majd 1979-től a Mafilm társulatát erősítette. 1982-től 1990-ig ismét a Madách Színház művésze volt. 1991-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1992-től 2012-ig pedig a budapesti Játékszín igazgatója volt. Még főiskolásként kezdett el filmezni: pályakezdőként lett Jancsó Miklós állandó színészeinek egyike. De játszott többek között Makk Károly, Mészáros Márta, Sára Sándor filmjeiben. Felesége Almási Éva színész, lányuk Balázsovits Edit színész.

(Nemzeti Színház)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.