Péterfy Bori színész, énekes

„Felébrednek az emberek”

Színház

A könyvhétre jelent meg Borikönyv – Jelenetek Péterfy Bori életéből címmel egy színes, albumszerű könyv az életé­ről, amelyet a fiatal író, Tóth Júlia Éva alakított regényes, rendhagyó életrajzzá. Életszakaszokról, elengedésről és a hiányról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Az utóbbi években külföldön és itthon is több, még a pályája derekán lévő underground zenészről is megjelent könyv. Ebbe a sorba jön a tiéd?

Péterfy Bori: Tóth Julcsi készített velem egy interjút pár éve. Érdekes volt közöttünk a vibe, megérintett, hogy mélységeiben érti, amit csinálok. Nem rajongói, hanem szakmai szemmel követte a pályámat. Régi Krétakör-előadásokat és ezeréves koncertélményeket hozott fel, majd megemlítette, hogy tervezett egy könyvet egy zenekarral, de nem talált szponzort. Viccből felvetettük, hogy akkor inkább írjon egy könyvet rólam. Elejtett félmondat volt, amit én nem vettem komolyan, de ő igen. És aztán ott álltam, hogy ez akkor most tényleg lesz. Azt a kezdetektől eldöntöttük, hogy nem szeretnék egy sima, szöveges életrajzi könyvet, de az elkezdett izgatni, hogy egyfajta műalkotássá, műtárggyá formálhatom az eddigi életemet, az eddigi tapasztalataimat.

MN: A könyv nem csak a pályádra, legalább annyira a magánéletedre is fókuszál. Bár ez csalóka, mert a történetekből az derül ki, hogy mind a szerepekben, mind a dalszövegedben nagyon ott vagy te magad is. Kicsit mintha úgy működnél, mint az alanyi költők.

PB: A koncertek, előadások után mindig sokan kérdezték, milyen élményekből dolgozom, miből születnek a dalszövegeim. Éreztem, kívülről valóban érdekes lehet, amiben folyamatosan vagyok: ahogy minden egyes cselekvés és pillanat végül alkotásba fordul. Kicsi koromtól jellemző volt rám az állandó önreflexió, persze akkor még nem tudatosan. Egyszerűen csak azt akartam, hogy mindig legyen közönsége mindennek, amit csinálok. Nem regényt akartam a történetemből, de fontos volt, hogy a könyv olykor regényes legyen.

MN: A gyerek- és kamaszkori évekről szívesen olvastam volna még, persze nálatok az egészet már szétírták a családtagok. Én rólad előbb olvastam, mint hogy színpadon láttalak volna, a testvéred, Péterfy Gergely A B oldal című regényében a hisztis, zűrös kishúgról eleinte azt hittem, kitalált alak.

PB: Semmiképp nem akartam, hogy a könyv túlírt legyen. Biztos vannak részek, amelyek rövidnek tűnnek, ezért is van a könyv alcímében, hogy jelenetekről van szó. Érdekes volt végigmenni szinte terápiásan azokon az életszakaszaimon is, amelyeket utálok. Azt hiszem, mélyebbre már nem is tudtam volna menni.

MN: A könyv mégis inkább képregényes. Ez hogy alakult?

PB: Az első perctől egy olyan könyvet akartunk, ahol vizuálisan is megjelenik az a világ, amelyik az életemet jellemzi, ezért vontuk be harmadik alkotótársnak Stark Attilát, aki 15 éve a zenekarom grafikusa. Próbáltunk egy olyan szövegmennyiséget tartani, ami még egy átlagolvasónak is befogadható.

 
Fotó: Sióréti Gábor

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.