Becsapódás

Miért szűnik meg a Szputnyik?

Feloszlatja társulatát a nemzetközileg is elismert rendező, Bodó Viktor. A Szputnyik Hajózási Társaság csődje vészjelzés is: a szakértelem és a stratégia hiánya, a politikai kegyeltek támogatása és az elvonások miatt újabb társulatok következhetnek.

„Hogy a Szputnyik befejezi a működését, komoly jelzés a független színházi szféra állapotáról. Finanszírozását és munkájukat tekintve is az egyik legnagyobb társulatról van szó, amelyik ráadásul jól csinálja, amit csinál, amelynek a mene­dzs­mentje mindent megtett, ami elképzelhető volt, és jó volt a külföldi és a hazai munkák összehangolásában is. Ha így sem sikerült túlélniük, az azt jelzi, hogy a terület tényleg a kivéreztetés szélén áll” – fejti ki Zubek Adrienn, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) elnöke, aki alig győzi sorolni, milyen gondok vannak azzal, ahogyan a független színházak állami támogatását lebonyolítják.

 

Nem értik

Az egyik legfőbb probléma a káosz. Míg a színházakat korábban hat kategóriába sorolták, a mostani hármas felosztásban – nemzeti, kiemelt, egyéb – a független szférát is magába foglaló harmadik fiókba rengeteg minden belefér. „Az új kultúrpolitika létre akarta hozni a kiemelt és a nemzeti színházak kategóriáját, és el is érték, amit akartak, így a harmadik bugyorról egyszerűen lemondtak. Egyre többen pályáznak innen az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi), de a keretösszeg nem nő, és mivel a tartalmi kritériumok nem tiszták, megjelentek olyan társulatok is, amelyek önkormányzati vagy magasabb szinten rendelkeznek támogatással, miközben nem is tűznek ki maguk elé olyan célokat, mint hogy a közpénzeket közcélokra kellene költeni. De a jelen rendszer ezt valamiért nem is várja el” – utal Zubek a piaci alapú, szórakoztató előadásokkal operáló színházak megjelenésére a kategóriában. Szabó György, a Trafó Kortárs Művészetek Háza operatív igazgatója mindezt kiegészíti azzal, hogy mivel a kategóriák között lehetőség van az átjárásra, egyes kedvezményezett társulatok stratégiája az, hogy egyéb kategóriásként megpályáznak és megkapnak egy nagyobb működési támogatást, majd átiratkoznak a kiemelt kategóriába, „ahová” magukkal viszik a szűk költségvetéssel gazdálkodó rendszerből számukra kiutalt összeget.

Zubek Adrienn szerint sokszor a puszta hozzá nem értés tesz tönkre műhelyeket, a kuratóriumokra, a bizottságokra ugyanis jellemző a kontraszelektáltság, és akkor az államtitkárságról még nem is beszéltünk. „Csak azokat a formákat értik meg, amelyeknek megvan a megfelelőjük a tradicionális színházban is: társulat, épület, előadások. Ha valami más elven működik, mint például a SÍN-hez hasonló, forgalmazó műhelyek, azt kifejezett szándék nélkül, véletlenül is tönkre tudják tenni” – mondja. Azt is problémának tartja, hogy a kormányzat „elemi gazdasági érdekeket sem ismer fel”: sok társulatnak például az okozott tavaly komoly érvágást, hogy nem kaphatták meg a pályázaton már megnyert uniós támogatásokat, mert ehhez némi önrész is kellett volna, de ezt az itthoni pályázaton nem ítélték meg nekik. Pedig, állítja Zubek, így a minimális befektetés sokszorosa jött volna vissza az országba. „Ezeket az összegeket inkább átcsoportosították olyan fesztiválok támogatására, amelyek az eredeti kiírás szerint nem is lettek volna támogathatók.”

Ráadásul az egyre több pályázóra várhatóan még kevesebb pénz jut. Zubek Adrienn arra figyelmeztet, hogy az Emmi a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete alapján 12,6 százalékos zárolást foganatosít, és „ha ezt a független színházi szféra idén még ki sem írt működési pályázatain akarnák érvényesíteni, az a területnek több mint a felét azonnal elviszi” – jósolja Zubek, utalva arra, hogy az NKA Színház- és Táncművészeti Kollégiuma 2015-ben mindössze 200 milliós keretből gazdálkodhat. (Összehasonlításul: az operaház éves rendes támogatása mellett 1,1 milliárd forintos költségvetés-kiegészítést kapott.) Öröm az ürömben, hogy a jelentős zárolás a – nem csak politikai alapon – megosztott szakmát öt éve nem látott egységbe kovácsolta: Vidnyánszky Attila Magyar Teátrumi Társasága, a Magyar Színházi Társaság, a FESZ, a Magyar Táncművészek Szövetsége, valamint a hierarchiában az NKA kollégiumai és az államtitkár között elhelyezkedő két bizottság, a Színházművészeti és a Táncművészeti Bizottság is aláírta azt a levelet, amely felkéri az Emmit, hogy ne a színházak kárára érvényesítse az elvonást, valamint olyan, a jelenlegi szabályokból levezetett stratégiát kínál, amely megóvná a szakmát a pusztítástól.

A független szféra további, komoly problémája, hogy a cégek társasági adóból leírható támogatása, a jegybevétel 80 százalékáig igényelhető tao itt nem úgy működik, mint ahogy azt az elvonások idején a kormányzat emlegetni szereti. Szerintük ebből prímán lehet fedezni minden kiesést, de valójában, mivel a legtöbb független társulat nem rendelkezik saját előadóhellyel, a taót a befogadó színházak (pél­dául a Jurányi, a MU, a Trafó) igényelheti „helyettük”. Ráadásul a tao előtérbe tolása a művészi színvonalra is kihathat: a bevételmaximalizálási szándékkal magyarázza Szabó azt is, hogy megjelent a népszerű stand-up comedy is a független színházi befogadó helyeken.

Mindebből jól látszik, hogy a konkrét politikai szándék csak egyike a sok hátráltató tényezőnek – ha nem is elhanyagolható. „Bizonyos szereplőkkel szemben politikai hadjárat zajlik” – jelenti ki Zubek Adrienn. A bizonyos szereplők jellemzően azok, akik „némi józan kritikát fogalmaznak meg, még az sem számít, ha nem az aktuális, hanem a mindenkori kormánnyal szemben. Ezt eddig semmilyen kormány nem viselte jól, de ilyen rosszul, mint a mostani, még egyik sem.” A politikai alapú szelekció lehetősége pedig a rendszerbe van kódolva. A független színházak működését alapjaiban meghatározó, mindenható minisztériumi működési pályázatok elbírálásáról az NKA szakmai kollégiuma tesz javaslatot, ezt azonban bármiféle indoklás nélkül felülbírálhatják a miniszter tanácsadói testületei, a Színházművészeti és a Táncművészeti Bizottság. Indokolni írásban csak azt kellene, ha maga az államtitkár módosítana egy döntést. „Nem vagyok benne biztos, hogy a bizottságok eddig mindig saját akaratukból nyúltak bele a döntésekbe” – veti fel Zubek Adrienn. Akárhogy is, írásos nyoma mindennek törvény szerint nem kell, hogy legyen.

 

Őrült világ

A fentiek alapján nem meglepő, hogy Bodó Viktor társulata, a Szputnyik Hajózási Társaság február 9-én bejelentette: hét év után befejezik működésüket. „A Szputnyik Bodó Viktor színháza volt. Ez akkor is így van, ha más rendezők is dolgoztak a társulattal. Igazi figyelmet Bodó rendezései keltettek, és magasan ki is emelkedtek. Rendezői profizmusa a Katonában már egyértelműen látszott. Eleve alternativitást vitt a kőszínházba, de kilépve onnan valódi meglepetést okozott – értékeli a társulat működését Koltai Tamás színikritikus. – A Szputnyik »egyszerű« alternatív társulatként indult, de hamar kiderült, hogy sokkal több annál: csapatnevelő és színészképző műhely. Bodó komplex, ironikus színházi látásmódja, társadalomkritikus szellemisége, rendezői technikája és színészépítő tehetsége első perctől meghatározó volt. Amíg folyamatosan dolgozott a társulattal, előadásról előadásra ért össze a csapat, és vált magasabb szintűvé a színészi minőség. Bodó – a szó legjobb értelmében – »őrült világa«, a legbonyolultabb szcenikai kavalkád is, stabil szerkezetben, transzparens tisztasággal, kivételes pontossággal és fegyelemmel valósult meg a színpadon. Normális országban a Szputnyik sikerei kiemelt státuszt és ennek megfelelő támogatást biztosítottak volna számára. Itt az ellenkezője történt, megindult a politika által való elsorvasztása.” Koltai hozzáteszi: mindezek és az egyre nagyobb külföldi függés miatt végül a Szputnyik „a továbbiakban egy lett a független társulatok közül, készültek jobb és kevésbé jó előadások, mint mindenhol máshol, de eltűnt a fénykörből”.

 

Túlélni, de hova?

A megszűnésről szóló közleményben a Szputnyik a közvetlen okokat is ismerteti. A társulat két éve nem kapott produkciós támogatást az NKA-tól, így minden egyes új előadás költségeit a működésre (személyi költségekre, infrastruktúrára, apparátusra stb.) ki­utalt támogatásból kellett fedezniük, amely összeg minden évben legjobb esetben is csak az adott év júliusában, a színházi évad legvégén érkezett meg, így minden tavasz fő feladata a túlélés volt. Szponzorok, ahogyan a szférán belül általában, nem találták megtérülőnek a viszonylag kis csapat támogatását, így a működés kétharmadát külföldi munkák bevételei­ből kellett finanszírozni, ez azonban azt eredményezte, hogy a csapat fele állandóan külföldön volt, a másik pedig itthon, így nagy, közös előadások létrehozására szinte nem is volt lehetőség. Végül a jegybevételek csak a továbbjátszást tudták fedezni, profit nem keletkezett.

Nem arról van szó tehát, hogy az Emmi egyre kevésbé dotálta volna a csapatot, mert az minden évben nagyjából azonos összegeket kapott a működésre: 2011-ben 22, 2012-ben 21, 2013-ban 26, tavaly pedig 28 millió forintot. „Még nem volt olyan évad, amelyet úgy tudtunk volna kezdeni, hogy egész évre szóló szerződést adtunk volna a társulati tagoknak. Idén sem lett alapvetően másmilyen a helyzet, de hét év alatt felőrölték a csapatot az álmatlan éjszakák, amikor nem tudtuk, meddig fizethetjük a színészeket, és hogyan éljünk túl” – magyarázza Tóth Péter, a társulat ügyvezetője. Hogy politikai okai lettek volna a „kivéreztetésnek”, arról nem tud beszámolni, ilyen jelzés nem érkezett. Tóth azt mondja, egyedül az különös, hogy az új felállású kuratórium lassan három éve nem ítélt meg nekik egyetlen forintot sem produkció létrehozására: sem a Kottavető, sem a Reflex, sem az akezdetvége, sem a Vígszínházzal közös Koldusopera című előadásokra, sem az Újvilág színházi nevelési előadásra. De ennek akár a fent vázolt átláthatatlan és koncepciótlan kultúrpolitika is lehet az oka. Felmerült, hogy a jelenleginél (10 színész, 7 stábtag) kisebb apparátussal folytassák a munkát, de úgy érezték, ez legfeljebb projektalapú működéshez lenne elég, míg a mostanihoz hasonló repertoár-színházi játszáshoz nem. A Szputnyik színésze, Fábián Gábor és Pass Andrea színházpedagógus Mentőcsónak Egysége még folytatja működését, ha minden jól megy, egy norvég civil pályázat segítségével.

„Sosem vártuk el, hogy a teljes működésünket állami támogatásból tudjuk finanszírozni. De a jelenlegi helyzet teljesen kiszámíthatatlan, a megítélt támogatás jó esetben tavasszal derül ki, és az év közepén érkezik meg, és egyáltalán nincs arányban a működésünkkel: fel sem merülhetett például, hogy a munkatársainkkal ne megbízási szerződéseket kössünk, hanem bejelentett alkalmazottak legyenek, mert úgy a költségek miatt a támogatás maximum négyhavi működésre lenne elég” – vázolja a helyzetet Tóth. Így még télen bejelentették a feloszlást, mivel a szerződtetési tárgyalások tavasszal kezdődnek; a színészeknek így talán van esélyük arra, hogy jövőre legyen munkájuk. Az ügyvezető elmondja: ha nagyon akarták volna, ezt az évadot kölcsönökből, egyes partnerek felajánlásaival úgy-ahogy még ki tudták volna gazdálkodni, de ez az évek óta fennálló harcon mit sem változtatna.

2011 és 2013 között külföldön 44 ezer, itthon pedig 20 ezer néző látta a Szputnyik előadá­sait, de az imponáló számokat hozó nyugati meghívások általában nem a társulatnak, hanem magának Bodónak szóltak. Rendszerint a rendező tárgyalta le, hogy a vendégrendezése forduljon át partneri együttműködésbe, és ennek keretében a felkérő színház fogadja a társulat néhány színészét is. Azonban a legmegbízhatóbb partner, a grazi színház igazgatójának, Anna Badorának az idei volt az utolsó
év­ada, jövőre már Bécsben dolgozik, ahol az első évadban aligha kap még olyan szabad kezet, hogy bármi biztosat ígérhetne a Szputnyiknak – az ügyvezető elmondása szerint ez is befolyásolta a döntést. A teljes külföldre költözés azonban amúgy sem lenne igazán vállalható alternatíva, hiszen ezzel a Szputnyik fiatal színészei hónapokra kikerülnének a magyar szakma látóköréből, itthon egyeztethetetlenek lennének, „ami nem biztos, hogy hasznos lenne a további pályájuk szempontjából”, mondja Tóth, hozzátéve: egyre többeknek van családjuk is. A döntés tehát végleges.