Ennél berlinibb történetet el sem lehetne képzelni. A tempelhofi repülőtéren Zepellin gróf landolt, Hitler szónokolt, a szövetségesek repülőgépei pedig ide hordták az élelmet a blokád alatt éhező nyugat-berlinieknek. Miután 2008-ban megszűnt a légi forgalom, a városlakók csodával határos módon – és két népszavazáson – elérték, hogy ne építsék be az óriási és nyilván aranyat érő területet. A hangárokban 1953-ban keletnémet menekültek laktak, most ázsiai és afrikai menekültek, a hatalmas mezőt pedig szabadon használhatja bárki. Ide érkezett meg ez az újcirkuszos fesztivál, amelyet két lelkes srác szervez. Tavaly kezdték, az egyikük anyjának a kertjében, de a sikert látva azonnal szponzorok álltak mögéjük és főleg a Francia Intézet, illetve adott volt egy hatalmas füves terület, ahová fel lehet húzni a cirkuszi sátrat.
| ||
A nem túl drága, nem túl elitista, számos, hétköznapi embereknek kitalált workshopot is tartalmazó, tíznapos programot így aztán a frankofón előadások dominálják, ami nem is baj, hiszen míg Németországban gyerekcipőben ugrál az újcirkusz, addig a franciák még mindig jobbak mindenkinél. A kíváncsiság azonban a svéd záróprodukció felé vonzott. A Svalbard társulat All Genius All Idiot című előadása tökéletesen illett a Tempelhofer Feldre és erre a laza fesztiválra.
Az egyébként komoly akrobatikai munkában szokatlanul sokat hibázó négy férfi előadó olyan kevercset alkotott, ami új szín az európai kínálatban. A popkoncert és a transzvesztita revü keveredése a hagyományos köteles és rudas elemekkel elsőre idegenül hat, de aztán magával ragad és visz az önfeledt hülyéskedéstől a sötétebb hangulatokig. Hiába tehát a gyakori túljátszottság és a néha gyermeteg poénok, a közönség nem ok nélkül őrjöng a végén. Ami után még ki lehet ülni a fesztiválbüfébe, és meg lehet nézni a naplementét, miközben a dj az esti bulira melegít.
Tempelhofer Feld, augusztus 26. – szeptember 4.
