Az új előadás már a bemutató estéjén formásnak és kellemesnek bizonyult, bár a közönség 12 évnél valamelyest idősebb felében könnyen támadhatott némi hiányérzet az új Óz láttán – és hallatán. Mert ha túl is tesszük magunkat azon a bökkenőn, hogy egy zenés darab zenei alapja és kórusrészei felvételről szólnak, azért az így is váltig alapkövetelmény marad, hogy az a néhány „itt és most” éneklő színész profin uralja – amúgy igen szerény vokális követelményeket támasztó – szólamát. Nem így történt: a legtöbb szám megszólaltatása az eleve problematikus magyar színészéneklés átlagát is inkább csak közelítette, s ez még egy drukkal teljes bemutatón is picit kevés. Pláne, hogy valami hasonló történt a szerepformálás terén is: mintha Dorothy és társai még csak most keltek volna útra a nagy Ózhoz, hogy alapos szerepinstrukciókat kérjenek tőle. Így aztán Szilágyi Csenge Dorothy-alakítása egyelőre a becsületes fáradozásért méltatható, Csapó Attila Macskákból eredeztetett Gyáva oroszlánja pedig példás igyekezettel fintorog, de figurát mégis leginkább a Bádogembert játszó Wunderlich József teremt, akinek fémarca meglepő rokonságot mutat Buster Keaton hajdani faarcával.
A bemutató estéjén ott ült a nézőtéren az 1991-es produkció több szereplője, s ketten a színpadon is bizonyították és biztosították a folytonosságot: Kútvölgyi Erzsébet és Tahi Tóth László. Kútvölgyi ráadásul eredeti kettős szerepét, azaz Miss Gultchot és a gonosz Nyugati Boszorkányt játszotta – félreismerhetetlen színészi nagyságot jelezve. Boszorkánykonyhai magánszáma több volt, mint parádés betét, és több volt, mint a tiszta intonációjú, szép énekhang első felbukkanása az előadásban: a színészi jelenlét, a bohócvér és a közönséggel való összhangteremtés varázslata vált valósággá e röpke pár percben. Sajnálhattuk is, hogy a Nyugati Boszorkány kisvártatva eltűnt a süllyesztőben, s még inkább sajnálhatjuk azt, hogy Kútvölgyi Erzsébet színészi rangja és foglalkoztatottságának mértéke nyilvánvalóan nem áll arányban egymással.
Tahi Tóth László megható esettsége, Lukács Sándor öreglegényes bája és Hegyi Barbara tündérmosolyú unalma mellett okvetlenül feltűnt még Kentaur impozáns és lejtős forgójával a Kansasra lecsapó tornádót is megidéző színpadképe. S persze feltűntek a bábok és a bábosok is (bábrendező: Ellinger Edina, bábtervező: Hoffer Károly), akik már most tökéletesen kitöltik a maguk helyét és szerepét az előadásban, a gyermek- és felnőttközönség közös örömére. Ahogyan tökéletesen ura már a maga szerepének az az eleven kiskutya is, amelyik Totóként bújik meg kosárban, és fut keresztül a színpadon egy őstehetség természetességével.
Vígszínház, október 31.
