Színház

David Pownall: Mesterkurzus

  • S. E.
  • 2014.03.09 08:20

Színház

Sosztakovics és Prokofjev az 1948-as szovjet zenei pártaktíva idején, Sztálin személyes felügyelete mellett kantátát ír vegyes karra Rusztaveli A tigrisbőrös lovagjából. Ez eddig olyan, mintha valami régi pesti vicc első mondata volna, pedig egy kortárs angol színmű egyik jelenetéről van szó. Igaz, a dráma tényleg kimondottan szövegtúlsúlyos: nem csoda, hogy az akár oratóriumszerű előadásra is alkalmas művet Angliában rádiójáték formájában is bemutatták.

Talán a furcsa, angyalszerű - néma - gyerekszereplők is a darab szövegközpontúságának és realizmusának enyhítésére tűnnek fel a színpad hátterében. A Bukta Imre által tervezett színpadkép, középpontjában a Sztálint és az őt hol finoman groteszk, hol nyers gesztusokkal, de mindvégig ijesztően megérthetőre megformáló Gáspár Sándort egyben ábrázoló portréval szintén jól egyensúlyoz a realisztikus és szimbolikus határán, ahogy a megfelelő pontokon Bujdosó János zenéjét megszólaltató zongora is természetes gesztussal lép elő afféle ötödik szereplővé. Kuna Károly önfeladásig lelkes Zsdanovja gyakran teng túl Sztálin rovására, de ez alighanem a koncepció része: Sztálinnak nem kell hadonászva kiabálnia, hogy ijesztő legyen. A fanyar, enervált, gyengélkedő Prokofjev olyan hiteles, hogy a néző szinte az őt megszemélyesítő Derzsi János egészségéért aggódik, miközben bőven jut együttérzés László Zsolt hol fellobbanó, hol magába roskadó Sosztakovicsának is. A művészet és politika perverz kapcsolatát szélsőséges hangulati ingadozásokkal érzékletessé tevő darab, Cserhalmi György rendezése az elpihenő Sztálinnal éri el a nyugvópontját - azaz nem is ezt éri el, hanem hogy a végén azzal a kényelmetlen érzéssel ütjük össze a tenyerünket, hogy nemcsak művészek kerülhetnek diktátorok hatása alá, hanem a közönségük is.

Vörösmarty Színház, Kozák András Stúdió, január 31.

Neked ajánljuk