rés a présen

Egy víz alatti táncfilm

Virág Melinda koreográfus

  • rés a présen
  • 2012. június 17.

Színház

rés a présen: Táncosként hol kezdted a pályát, és hogy lettél koreográfus?

Virág Melinda: Viszonylag későn, 21 évesen kezdtem tánccal foglalkozni Angelusz Iván tanítványaként. Nagyon nem mindegy, hogy honnan indul el az ember, milyen szellemiségben nevelkedik. A kreatív gondolkodás elég nagy hangsúlyt kapott a tanulóévek során, amit kivételes értéknek tartok. Szinte várható volt az ilyen irányú (alkotói) ambícióm - ami abban az időben és még pár évig egyáltalán nem volt tudatos. Az egyetlen, amiben biztos voltam, hogy ezen a pályán megtalálom a helyem, hiszen ezen a "csatornán" tudok igazán kommunikálni. A hazai alkotók közül sokakkal dolgoztam, és mindenkitől lehet, kell is tanulni valamit. A Közép-Európa Táncszínházban töltött két év alatt fontos tapasztalat volt a társulati létezés. Egy csapatban gondolkozni - a színpadon is -, nem csak magamban jelen lenni. Hosszan dolgoztam Gergye Krisztiánnal - szeretem a munkáiban a nyílt, merészen őszinte, zsigeri létezést. Most negyedik éve vagyok az Artus - Goda Gábor Társulata tagja.

rap: Milyennek látod az első koreográfiádat?

VM: Az Altera pars egy férfi-nő duett. Egy életszerű, párkapcsolati hisztéria humorosan groteszk tánca. Személyes élményekből született, és különös "játékot" teremtett az a helyzet, hogy a párommal ketten táncoltuk el. Téri Gáspárt kértem fel partneremnek, aki nemcsak partner, de alkotótársam is lett a produkcióban. Megszületett közöttünk egy egészen más nyelvű kommunikáció magunkról, egymásnak. Ez év januárjában újra elővettük, már sokkal távolabbról nézve a darabot és a történetet is, két másik táncossal (Molnár Zita, Mádi László - Közép-Európa Táncszínház) - ők nem egy pár. Egy másfajta élmény és feladat volt átadni egy nagyon személyes történetet, és az előadóknak sem volt könnyű egy "párkapcsolat bőrébe" bújni, még akkor sem, ha az szinte bárkire vonatkoztatható.

rap: Milyen darabokban táncolsz, és melyik koreográfiád van műsoron?

VM: Jelenleg babát várok, ma már a hatodik hónapban, így gyorsan redukálódtak azok a darabok, amikben szerepelek még. Május végéig bezárólag csinálok szinte minden tervezett előadást. Most lett vége pl. az Ulysses nappalija előadás-sorozatnak az Artusban. Úgy tervezem, hogy novembertől újra tudok játszani majd a Kvartettban (Nemzeti Színház), és a Sziszüphosz reggelijében, szintén az Artusban. Az önálló munkáim közül az Altera pars és a nemrég a KET-ben bemutatott Csendkoordináták marad műsoron szeptembertől.

rap: Szülés előtt még miben lépsz fel?

VM: A KakasKakasKakasban május 16-17-én az Artus stúdióban, valamint vár rám egy improvizáció "Venus in furs" címen, Lukács Miklós cimbalomművésszel a Monotánc Fesztiválon május 18-án, 21 órakor a Bethlen Téri Színházban (KET).

rap: Kik a kedvenceid, és mit gondolsz a hazai kortárs tánc jelenlegi állapotáról?

VM: Az utóbbi egy-másfél évben nagyon kevés alkalmam volt előadásokat nézni. Egyrészt folyamatosan dolgozom, másrészt pedig van, hogy elveszítem az érdeklődésemet a hazai munkák iránt. Nem születnek innovatív alkotások, aminek persze nagyon sok összetevője van; a hazai táncszakma rendkívül megosztott. Nagy szükség volna összefogásra, de mindenki a saját érdekeit tolja, és a szakmán belüli viszonyok többnyire sértettségekből szövődnek. Hiányzik a bizalom, és a finanszírozási rendszer is egyre lehetetlenebbé teszi a létezésünket. Alapvetően kilátástalannak látom a jelenlegi állapotot. A tánc, a színház, a kultúra válságban van.

rap: Tervek?

VM: A babavárás mellett tervezem, hogy a jövőben aktív maradok. Az említett előadásokat szeretném ősztől tovább játszani, valamint egy víz alatti táncfilm készítésén gondolkozom, aminek nyári forgatását halasztanom kell, a tervek szerint a téli hónapokra.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.