Színház

Kas, ami nincs

Ez a Solmay család nagyon tudja, hogy illenék élni: nagy házat vinni, cselédet tartani, a lányoknak-fiúknak jó partit keresni, bált rendezni, vidéki-távoli-dzsentri rokont látszólag vállalni, valójában szégyellni, összeköttetéseket ápolni; kicsit lóversenyezni, kártyázni, élőképben "utazni", társaságot megválogatni.
  • Csáki Judit
  • 2012. június 30.

„Optimista voltam és vagyok”

Kardos József is pályázott a Trafó vezetésére, de a szakmai bizottságnál Nagy József formailag hiányos beadványa lett a befutó. A főváros végül érvénytelenítette az egész pályázatot. Kardos szerint a szakmai bizottság hibázott, de a főváros vezetésének nem volt más lehetősége. Interjú.
  • Urfi Péter
  • 2012. június 29.

Elhúzni ebből az országból

Megrázó revü gimnazistáktól a kilátástalanságról, az értelmes beszéd, az élhető jövő lehetetlenségéről és az ostoba politikáról. Jó előadás a Jövőképtelen, sok szerethető hibával.
  • - urfi -
  • 2012. június 27.

Trafó: Tarlósék számára vállalhatatlan volt Nagy József pályázata

Újabb kultúrpolitikai botrányt akart megelőzni a Fővárosi Önkormányzat azzal, hogy érvénytelenítette a Trafó ügyvezető igazgatói pozíciójára kiírt pályázatot. Nem felelt meg a pályázati kiírásnak Nagy József pályázata, pedig ő volt a kormányzat és a főváros új kiszemeltje a Trafó igazgatói posztjára.
  • narancs.hu
  • 2012. június 26.

A székláb varázsa

Alig is lehet ellenállni annak, hogy Shakespeare Vihar című drámáját filozofikus opusként tegyék színpadra. A varázslás, kivált a "varázsló eltöri pálcáját", ráadásul az élet alkonya olyan hívószavak, amelyek egyből a lételmélet magaslataira katapultálják a mesét.
  • Csáki Judit
  • 2012. június 24.

Elkezdték lájkolni

Öt év útkeresés után a KoMa saját játszóhellyel rendelkezik, és az előadások mellett az iskolásokkal való folyamatos együttműködésben vélné megtalálni a helyét a világban. Hiába: az állam és a befogadó önkormányzat mára teljesen ellehetetlenítette a társulat működését, így ha nem történik csoda, a hó végén kénytelenek lesznek feloszlatni magukat.
  • Kovács Bálint
  • 2012. június 24.

Karnyóné-gyakorlatok

Úgy tűnik, Gothár Péter kedvet kapott a hányatott sorsú régi magyar drámákhoz, így a Katonában bemutatott Bessenyei-darab, A filozófus után Csokonait választotta. Az énekes bohózat műfaja és a több mint kétszáz éves, kissé poros Karnyóné párosítása nem bizonyul éppen egyszerű feladatnak. A rendező pedig még növeli is a tétet: