Rádió

Éteri emberszag

Rádiószínház

Színház

Remek hét zárult a rádiószínház barátai számára, mondhatnánk hátradőlve, kikapcsolva a készüléket, mert valóban kivételesen gazdag volt ez a hét az éteri teátrum szempontjából, mégsem vagyunk felhőtlenül boldogok, sőt - ám ez rendhagyó módon nem a műsorkészítőkön múlott.

A századfordulóról indulunk, a Pece-parti Párizsból, amelyről Nagy Endre remek anekdotamemoárja, az Egy város regénye számol be, sok humorral, bölcs iróniával és az elsüllyedt világoknak kijáró cseppnyi pátosszal. A tízrészes sorozat tulajdonképpen inkább hangoskönyv, mint rádiószínház, a színházi élmény mégis garantált, egyrészt a remek dramaturgiai érzékkel és gördülékeny nyelven megírt történetek, másrészt Kern András (Nagy Endre magyar hangja) nagyszerű teljesítménye jóvoltából. Szerencsés egymásra találás ez író és felolvasó között, Kern legjobb régi formáját hozza, kiegyensúlyozott, sokszínű, és csak olyankor ripacs, amikor muszáj. Minden szaván érezni lehet, hogy nemcsak felmond egy szöveget, de érti is azt, amit olvas - és ez egyre ritkább. A hallgató persze rögtön megérzi ezt, úgyhogy minden este nyolckor bekapcsolja a rádiót egy fél órára legalább.

Aki egyszer végighallgatta, hogyan látta meg Nagy Endre a nagyváradi vasútállomáson Krúdy Gyulát, az, ha másra nem is, a húszévesen már irodalmi fejedelemként közlekedő író kabátjára és cipőjére biztosan sokáig emlékezni fog: "Valami hófehér, bolyhos posztóból készült télikabát volt rajta, mintha bárányprémből lett volna kiszabva. Ilyet én még sose láttam világéletemben. Aztán sárga cipője volt vörös gumitalppal, ami akkoriban szintén soselátott csoda volt." Ugyanígy nehéz elfelejteni a kora legjobb vidéki újságírójaként számon tartott Halász Lajost, aki franciatudás nélkül, az útiköltséget mecénásoktól összegründolva kiutazott Zolához, hogy megköszönje neki a Dreyfus-perben játszott szerepét (jól tudta a nagyváradi polgárság, mit hozhat rá az antiszemitizmus), majd amikor a nagy író szóba elegyedett volna vele, németül annyit mondott neki, hogy nem beszél franciául, és hazatért, miközben "talán még az Eiffel-tornyot se nézte meg" - jegyzi meg egykori kollégájáról a memoáríró.

Mondom, mindezeknek nagyon is tudnánk örülni, pláne, ha az Egy város regénye mellett a délelőtti Hrabalt (Házimurik) is meghallgatjuk, meg a vasárnapi Bodor Ádám-hangjátékot (A bizalmi ember), de még a két részben leadott A fekete tulipánnal is kiegyeznénk - ha közben nem az járna a fejünkben, hogy ez az egész már nincs, hogy megszűnt a Rádiószínház, és hogy a héten hallott rádiójátékok legfrissebbje is már tizenkét éves. Mert nyugodtan mondhatja cinikusan a közrádió új vezetése, hogy akar és fog is jó írókkal jó rádiójátékokat készíttetni. Egyrészt hisszük, ha halljuk; másrészt meg az éppen a hatvanadik születésnapján elhallgattatott Rádiószínház mint műhely, mint tudásbázis megszűnt, és sokkal nehezebb lesz újraéleszteni, mint amilyen nehéz volt elfojtani. Az pedig, hogy több irodalmi művet sugároz a rádió, mint korábban, csak azt jelzi, hogy nem készül elég új műsor, így irodalmi "anyaggal" kell feltölteni a réseket.

És mindezek után mégis, őszintén reméljük, hogy nemcsak a résfeltöltés randomizáló kényszerének, hanem bátor szerkesztői akaratnak köszönhető, hogy szombaton, vagyis a magyar Leónidasz, azaz a rendszerváltás utáni antiszemita reneszánsz apostolának temetése napján Szép Ernő Emberszagát sugározták este Máté Gábor előadásában. Szép és okos gesztus volt, ha így volt.


Nagy Endre: Egy város regénye; Bohumil Hrabal: Házimurik; Alexandre Dumas: A fekete tulipán; Szép Ernő: Emberszag; Bodor Ádám: A bizalmi ember - MR1-Kossuth

Neked ajánljuk