S valóban, előbb a korszakos magyar szőlész, a vesszeinek tartós sikerét dévaj kétértelműséggel emlegető Mathiász János (1838-1921) lépett elő társmesélővé, majd végignézhettük, amint a színpadon aláírják az Operettszínház és az Európai Borlovagrend magyarországi tagozatának nagy jelentőségű együttműködési megállapodását, s végül még annak is kéretlen szemtanúi lehettünk, ahogy a színház főigazgatóját, azaz a gálát megrendező Kerót hosszúra nyúlt ceremónia keretében tiszteletbeli tagjává avatta az emlegetett exkluzív társaság.
A kiadós program második részében azután már akadt néhány érdemi és a műfajhoz illőbb produkció is a színpadon. Így az ötletes koreográfia segítségével Kerényi Miklós Máté előadásában igazi bravúrszám kerekedett az Egy kis itóka című, témába vágó klasszikusból, s némi jóindulattal azt a naprakész kikacsintást is poénként értékelhettük, hogy a magyaros sírva vigadás szakasza jelzetten Malév-egyenruhákban zajlott. Egyebekben mindenki hozta megszokott, habár a gálaközegben koncentráltabban megmutatkozó formáját: ki túláradó, ki hebrencs, ki elegáns, ki cukros, ki meg legényt mímelő volt, ahogyan máskor is. Az mindenesetre világosan kiderült, hogy Kalocsai Zsuzsának és Vadász Zsoltnak jól álltak volna a Marica grófnő főszerepei, s ráadásul azt is az eszünkbe véshettük, hogy a viceházmester fröccsben mi is a bor és a szóda helyes aránya. Mi tagadás, a filoxéráról és a szikvíz történetéről szívesen hallottunk volna többet is, no de talán majd legközelebb!
Budapesti Operettszínház, február 17.
