Színház

Ezeknek sírsz?

Arthur Miller: Istenítélet (A salemi boszorkányok)

  • Tompa Andrea
  • 2016. március 25.

Színház

Ezek szerint mégis van hős és katarzis is, amit Kerényi Imre pár éve annyira hiányolt a magyar színházból. Olyan tragikus hős, aki a tisztesség elvesztése és az égő áldozat közül az utóbbit választja. Valódi, drámai dilemma ott fenn a színpadon, és tanulság idelent a vörös bársonyszékben. Mintha az idők megint a nagy, tragikus hősöknek kedveznének.

Mohácsi János harmadszorra rendezi a darabot. Az ilyen remake-et általában gyanúsnak tartjuk: a rendező lusta, vagy nem jut eszébe jobb. Ám előfordulhat, hogy egy alkotó idővel máshogy, egyre mélyebben lát egy művet, új szemmel, az új történelmi fényviszonyok közt. Bizonyára másról szólt húsz éve Kaposváron, amikor először rendezte, és másról Pécsett, amikor másodszor; erről jó emlékeim vannak. Az alapanyag neki való: hatalom, elnyomás, közösségi működés, áldozattá válás; ezek az ő nagy témái.

Arthur Miller boszorkányüldözéses történetének amerikai kontextusa helyett Mohácsit egyszerre érdeklik a 20. század más-más ideológiák nevében történő elnyomásai, és a diktatúrák örökzöld reflexei, mechanizmusai. A Miller-féle realista, olykor igen didaktikus drámát nyelvi-stiláris-dramaturgiai szinten átdolgozza, kiemeli a történelmi időből, eltolja az abszurd felé, lemetszi a példázatosságot.

De mint a hamisan intonáló zenekar, rettentő nehezen kezd az előadás. A színpadi nyelv kimódolt, mesterkélt. A Vígszínház hagyományos formákhoz szokott közönségének meglepő, hogy a leeresztett függöny mögött kórus szólal meg (igen hatásosan), és a néző ki van rekesztve ebből az önmagába záruló színpadi világból, ahol egy számára láthatatlan valami történik. Amikor felmegy a függöny, rossz vizuális világ válik láthatóvá: tépettnek szánt, kiagyalt ruhatákolmányok (jelmez: Remete Krisztina), ijesztőnek gondolt arcfestés. Meglepő, hogy a díszlet (Khell Zsolt munkája) és olykor a beállítások is nagyon hasonlóak a korábbi előadáshoz, furcsa, hogy nem jut az alkotócsapat eszébe egy új tér egy új térben. És főleg a szituáció már-már érthetetlen, a Mohácsi-féle tömegmondatok, a rövid, csattanós, sokirányú kérdés-állítás-felkiáltások sehogy sem terelik mederbe az eseményeket. Rendkívül nehéz a történettel haladni (bár ez épp helyben toporgós dramaturgia), hogy a fiatal, agyonfestett lányok, köztük a lelkész éppen önkívületben lévő leánya valami „olyat” csinált éjszaka az erdőben: boszorkányosat, és ez konfliktust okoz a puritán erkölcsű faluban. A színészek, főleg a lánycsapat markíroznak (úgy tesznek, mintha), harsányak, ízléstelenek; megragadhatatlan, hogy kik és mit akarnak, ahogy a lelkészt alakító Hegedűs D. Géza is elveszetten próbál betölteni valami űrt. Az ember már-már feladná. Lassan azonban, a hiteles figurák és emberré váló szereplők megérkezésével nemcsak megszokjuk ezt a színpadi világot, hanem valódi történés bontakozik ki, egy abszurd, elnyomó, mindent szabályozni akaró hatalmi rendszer. Herczeg Adrienn olyan keményen tudja mondani vallatójának, az inkvizítornak, hogy „Hitvalló keresztyén asszony vagyok”, hogy azzal egy egész rendszert ír le: itt most ez az elvárás, és én ez vagyok.

Meglepő módon a tömegjelenetek (és -pszichózis) nagy tudója és rendezője most mégis az intim helyzetekben erős. Elsősorban a Stohl András–Herczeg Adrienn alakította páros, a feddhetetlen Proctorék, akik mégis bedarálódnak ebbe a mindenkit cinkossá vagy áldozattá nyomorító rendszerbe. Együttlétük finoman hiteles, mint egy sebzett (megcsalással sújtott), de összetartozó, egymás iránt valódi szolidaritást érző házaspáré. Hevér Gábor kiváló mint meggyőződéses, majd a hatalomtól egyre távolodó elnyomó; Szilágyi Csenge erős, izgalmas szerető, Péter Kata kétségbeesett, emberi, sodródó szolgáló. Lukács Sándor orvosa, ez a kívülálló cinikus, iszákos öregúr, játékos alak.

Az Istenítéletben sok az Isten és az ítélet is. Előbbinek neve jószerével mindig üresen cseng – mint általában a magyar színházban, tenném hozzá elnagyoltan. A képmutatók Istenéről nem tud hitelesen beszélni az előadás, talán csak Hegedűs D. tudja tartalommal mondani a „Halleluját” a legváratlanabb helyzetekben. A vallás üres, megfoghatatlan, csak tiltásaiban és dogmáiban jelen lévő elnyomó Istene áll szembe valami belső Istennel, moralitással, megélt tisztességgel, érvényes hittel – s ez utóbbinak Stohl András kölcsönöz igazán nagy formát. Tudatos vagy sem, éppen annak a szájából, jelenlétéből válik igazzá a hit kérdése, aki az Isten, vallás szavakat ki sem kell mondja: Stohl, Herczeg Adrienn, Péter Kata.

A mindenkori történelem nagy olvasztótégelye (a darab eredeti angol címe – The Crucible – ezt jelenti), sőt emberhússal táplált hatalmas kemencéje ég a színpadon, mint egy Auschwitz-allúzió; oda hajítják be a százakat, akikre a hatalom szemet vetett. Stohl András végül dilemmája csúcsán, rettentő erővel, hittel, kétségbeeséssel, belső emberi tartalommal tudja azt mondani, hogy semmi nem maradt számára, csak a tiszta neve. Ez a mondat úgy csillog a nagy színházban, mint egy hatalmas fáklya, egy kétségbeesett kiáltás. Egy olyan világban, ahol annyi ember rendre, naponta veszíti el saját neve hiteles tartalmát. „Ezeknek sírsz?”, kérdezi az asszonytól szeretettel a halál küszöbén, majd megismétli az „Ezeknek?” klasszikus poénját. Pedig itt nem vicc.

Vígszínház, február 2.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.