Színház

Napraforgó

  • Tompa Andrea
  • 2016. március 25.

Színház

Ismerjük az olyan szülőt, aki mindig, minden helyzetben főszereplő akar lenni, sosem tud visszavonulni, csendben figyelni, gyermeke valódi támogatója lenni, képtelen gyermekének teret engedni. Nárcizmusa akár olyan kóros, beteges méreteket is ölthet, mint a Napraforgó című darab anyaszereplője esetében, akinek világába csak önmaga fér bele, mégis mindig más a hibás mindenért. Egy beteg ember – de óvatosan írnám le a szót, hiszen az egoizmus, az empátiahiány, a végtelen nárcizmus és az elhatalmasodó kényszerképzetek között nehéz határt vonni. Pass Andrea író és rendező pergő, átélt, személyes munkája egy családot mutat, és azokat a fájdalmakat, amelyek egy tízéves kislányt érnek ilyen anya uralma alatt, ilyen családban. Fontos téma, hiszen oly ritkán látjuk a gyermeken elkövetett sérelem elemzését.

Lélektanilag pontos, színpadilag hiteles, igazi színház. Egyszerre mély és elemző: remek szituációkban látjuk a gyerekcsapatot, a családot, a tanár-gyerek-család interakciókat, a fásult apát. Pass Andrea kiválóan vezeti a színészeit. Petrik Andrea finom, lágy, figyelmes tanár. Pető Kata ijesztő, éles, de reális anya; félelmetes, ahogy ez a kiszámíthatatlan, szinte mindig veszélyt ígérő figura minden jelenet irányítását átveszi. A gyerekek közül pedig kiemelkedik az egyszerre zárt és érzékeny, gyermeket és felnőttet játszó Sztarenki Dóra. Talán csak az apa (Hajduk Károly) szerepe tisztázatlanabb íróilag, pedig neki is oroszlánrésze van abban, hogy a szülői szerepek így szétcsúsznak.

Az előadás saját életünket, tapasztalatainkat segít felidézni, azokat a sebeket, amelyeket mások okoztak és másoknak okozunk. Nem tudjuk, milyen felnőtt lett ez a kislány, csak sejtjük: mély sebeket kapott. Pass Andreának bizonyára van emberi és színpadi tudása erről, a folytatásról is – reméljük, hamarosan megmutatja.

Füge Produkció, Jurányi Inkubátorház, február 11.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.