„Fel kell emelni” – Galkó Balázs József Attilát mond

Színház

Minden versét sorban, szépen, ahogy a csillag. Április 11-én az Írók Boltjában újra nekiveselkedik – azt mondja, ez transzcendens élmény, „egy rítus, egy mantra, egy zsolozsma”.

magyarnarancs.hu: Sokadszorra mond egy szuszra József Attila-összest.
Galkó Balázs: A legelső 1988-ban volt a Fiatal Művészek Klubjában, baromi régen, az egy hosszú történet. A második az Új Színházban volt 2005-ben, akkor volt József Attila 100. születésnapja, a harmadik 2010-ben, a Gát utcai szülőházban. Annak az volt az apropója, hogy akkor volt 105 éves, ráadásul az egybeesett a választásokkal is. A negyedik tavaly volt Pécsett, és tulajdonképpen volt még egy alkalom 2011-ben, amikor napi bontásban mondtam Taliándörögdön.
magyarnarancs.hu: És most éppen miért?
GB: Ez az egész akció sokkal fontosabb nekem, mint bárki másnak. Ki kell próbálni! Ha az ember sokat beszél egyfolytában, sokat olvas fel hangosan, akkor egy idő után a rezgésektől, a légzéstől, meg sok minden mástól is egy másik biológiai és ennek következtében szellemi állapotba kerül. Vagy fordítva. Ez egy transzcendens élmény. És én ezt nagyon szeretem. Most már kívánom.

false

 

Fotó: MTI

magyarnarancs.hu: Különböző formában zenészek kísérik, vagyis nincs egyedül.
GB: Nem, eddig mindig csak Márta Pista volt. Mindig csak Márta István, most nem. Most sokan lesznek, például  Szervác Attila, Szokolay Dongó Balázs, Novák János, Szakcsi-Lakatos Béla, Gerendás Péter.
magyarnarancs.hu: Van oka ennek a váltásnak?
GB: Van.
magyarnarancs.hu: És elmondja, hogy mi?
GB: Nem.
magyarnarancs.hu: Hogy trenírozza magát erre az alkalomra?
GB: Sehogy.
magyarnarancs.hu: Fogja a kötetét, és lenyomja?
GB: Le.
magyarnarancs.hu: És ha egy laikus ember a József Attilához és a verseihez fűződő viszonyáról kérdezi, mit mond?
GB: Na ugye, hogy eljutottunk idáig. (Közben nagyon mosolyog – az interjú egyeztetésekor az volt az első kérdése, hogy megkérdezem-e majd, mi a kedvenc verse  – C. D.)
magyarnarancs.hu: Persze, de nem fogom megkérdezni, van-e kedvenc verse.
GB: Nincsen. Ez az életmű esztétikailag, filozófiailag, verstanilag, nyelvileg olyan tökéletes, hogy csak rá kell csodálkozni. Fel kell emelni, mert ott van bárkinek a könyvespolcán, bele lehet kapaszkodni. Nem tudom én ezt tovább ragozni vagy jobban elmondani, mert ha tudnám, akkor József Attila lennék. Mert olyan elképesztően sűrű, sokrétű, csillogó, mosolygós, sírós, zokogós, örömös, ugrálós, egy helyben fekvős, depressziós… Gyönyör, gyönyör, gyönyör, szerelem, szerelem, szerelem.
magyarnarancs.hu: És a nézőknek vagy a...
GB: Szarok bele. Nem érdekel. Azt gondolom, hogy az egésznek van valami mitikus és misztikus jelentése, mármint annak, ha valaki nekiáll és elmondja, felolvassa az egész opust. Szerintem az igazán jó papok, szerzetesek – tök mindegy, hogy milyen világnézet képviselői, milyen liturgiát folytatnak – ezért szarnak arra, hogy mit gondol a közönség. Kivéve, amikor téríteni akarnak, de ez nekem nem célom. Ez tulajdonképpen egy rítus, egy mantra, egy zsolozsma, imádság, ilyesmik így együtt. Hogy mit gondol erről, aki bejön a templomba, ott van egy kicsit, majd elmegy – nem nagyon érdekel. Érdekelje őt. Érdekelje őt, hogyan jött be, és hogyan megy el. Ha történt valami közben, akkor jó, örüljön neki. Ha nincs, akkor…
magyarnarancs.hu: Akkor tulajdonképpen mindegy, jönnek-e.
GB: Taliándörögdön volt olyan nap, hogy nem volt senki, csak én meg az őr. De hát akkor is mondtam.
magyarnarancs.hu: Fontos a helyszín, vagy az, hogy milyen díszlettel veszi körül magát? Volt, amikor egy szavazófülkében mondta a verseket.
GB: Háromszor mondtam úgy, de már tavaly sem, mert nincs meg a szavazófülke. Nem tudom, hova lett. De nem szavazófülke, hanem szavaló! Legendi Péter barátom találta ki, de eltűnt az idők folyamán, úgyhogy most már nincs. De gyertya lesz, virág és könyv. Nagyon várom már a péntek reggelt. Mert azért az nem semmi, hogy az ember leteszi a könyvet maga elé 10 órakor halálpontosan, kinyitja, és azt mondja: József Attila minden verse. Kedves Jocó, első strófa, „De szeretnék gazdag lenni, / Egyszer libasültet enni”. És így tovább.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.