Holott nemes volt a cél. Az önmagát nemzetközi irodalmi szalonként definiáló Naked Boys Reading mozgalom Londonból indult azzal a koncepcióval, hogy meztelenre vetkőzött férfiak olvassák fel nőnemű írók szövegeit. Ám a pőreség az ötlet szerint nem öncél, hanem olyan komoly mondanivaló húzódik mögötte, mint a szövegek új kontextusba helyezése a nemváltás útján. Szerintük így a hírhedt „male-gaze”, a férfiak éhes, a nőt mint tárgyat szőröstül-bőröstül felfaló tekintete megfordul. Valóban ez történik? Böhm György rendező Fiala Borcsa szövegein, Simon Kornél, Barna Zsombor és Márfi Márk testén keresztül kereste rá a választ. Talán ő meg is találta. Mi már kevésbé.
A ránk zuhanó impulzusok összessége ugyanis jószerivel értelmezhetetlen. A színpadra Henri Rousseau egyik dzsungelképét vetítik, majd felcsendül Richard Strauss zeneműve, az Imígyen szóla Zarathustra. A paradicsom ez, ahol még véletlenül sincs ott Éva, csak kidolgozott testű Ádámok, akik almákkal dobálóznak.
Nem sokkal később a skót szoknyás Simon Kornél üget be a színpadra, hímtagját bokorral takarja – call girlöket megszégyenítő kellemetlen incselkedés. „Ha már kifizették a jegyeket, kapjanak is érte valamit” – mondja. Az apropó egyébként a nőnap, így legalább az a számításunk, hogy feminista szövegeket kapjunk, beválik. Fiala Borcsa novellái főleg az anyasággal kapcsolatos témákat érintik. Könnyedek, túl könnyedek, nevetni lehet rajtuk, de nem újszerűek, és nem is túl mélyek. Milyen borzalmas a folyamatos szőrtelenítés, milyen a hálátlan gyerek. Az világos, hogy nem itt fogunk megvilágosodni a női létezés fontos kérdéseinek tekintetében.
A három színész általában egyedül olvas, de olykor erejüket egyesítve is megjelennek a színpadon. Interakciójuk furcsa, flörtölésszerű. Az utolsó percek felé közeledve pedig egyre biztosabban érezzük, hogy itt ma biztosan nem lesznek pucér fiúk. De tényleg, mit vártunk? Férfi nemi szerveket? Az irodalmi szalon külföldi társai a meztelenséget nem végső katarzisként jelenítik meg, amire a közönség lélegzet-visszafojtva vár a függöny széthúzásának pillanatától, hanem a meztelenre vetkőzés egy szinte közhelyes aktus. A sebezhetőségnek egy direkt, didaktikus formája csupán, ami a bennünk mélyen élő normák miatt mégis hatásos eszköze a figyelem irányításának. Nálunk az esemény kihegyezettsége és aztán a be nem következő „csoda” nem csalódást keltő, inkább csak kiábrándító. Ráadásul a színészek nemi szervét a nagy fináléban egy rajzolt, karikatúraszerű hímvessző takarja. Ám ha a siker fokmérőjének az öt percre eső indokolatlan, kéjes kacajok számát tekintjük, talán nem is akkora bukás a produkció.
Mozsár Műhely, március 7.
