Fullajtár Andrea a Narancsnak: "Nem szabad bólogatva menni a hülyeségbe"

Színház

Anna Politkovszkaját alakítja a Katonában. A putyini és orbáni rendszer hasonlóságairól is beszélgettünk.

A 2006-ban meggyilkolt orosz újság­írót  játssza Stefano Massini frissen bemutatott mono­drámájában, Az átnevelhetetlenben. Putyin és Orbán rendszeréről, a közéleti fásultságról és a reményt adó változásokról is beszélgettünk. Az interjút Köves Gábor készítette - a teljes szöveg a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvasható. Ízelítő:

Magyar Narancs: Politkovszkaja azt írta, hogy a generációjából sokan közömbössé váltak a fennálló rendszer iránt. Önnél, mint nyilatkozta, a CEU elüldözésekor tört el valami, az volt az a pont, amikor jó időre felhagyott a közéleti szerepléssel.

Fullajtár Andrea: Hát, igen, az apátia rendkívül alkalmas állapot arra, hogy egy ország polgáraival bármit meg lehessen csinálni. Amikor az emberek azt érzik, úgyis mindegy. Ez maga a tökéletes állapot egy autokrata vezető számára. Azért az önkormányzati választásokon felkaptuk a fejünket: talán mégiscsak van némi esély arra, hogy valami történjen. Azért azóta látszik, milyen ellenszélben, milyen lehetetlen körülmények között kell a nem NER-es önkormányzatoknak működniük. De mégiscsak egy kis erőt lehetett ebből meríteni. És a kulturális törvénycsomag kapcsán is rengeteg nézői energia és szeretet áramlott felénk. Sokan jöttek velünk a Madách térre, a tüntetésre. Azt üzenték, hogy nem vagytok egyedül. Ilyenkor az ember lerázza az apátiáját. Olyan ez, mint egy figyelmeztetés, hogy nem szabad a fal felé fordulva feladni, vagy bólogatva menni a hülyeségbe.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Ön is felszólalt a színházak szabadságáért tartott tüntetésen. Erre mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, hogy amíg „a megszólalásokból áradó gőg nem szűnik, addig esély sincs normális dialógusra”.

FA: Érdekes ránk mutogatva a gőgöt emlegetni. Vajon miért kell egy csomó alkotó embert bántani csak azért, mert nem pontosan ugyanazt gondolja, mint Vidnyánszky? Főleg azért fájdalmas ez, mert ő olyan színházi kultú­rából és olyan országból jön, ahol kisebbségiként, elnyomottként kellett küzdenie. Igazán tudhatná, mennyire álságos hatalmi pozícióból gőgről beszélni. Igazán tudhatná, mennyire nehéz egy elnyomó típusú politikai térben létezni.

A teljes interjú a friss Magyar Narancsban olvasható, mely csütörtöktől kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.