Fullajtár Andrea a Narancsnak: "Nem szabad bólogatva menni a hülyeségbe"

Színház

Anna Politkovszkaját alakítja a Katonában. A putyini és orbáni rendszer hasonlóságairól is beszélgettünk.

A 2006-ban meggyilkolt orosz újság­írót  játssza Stefano Massini frissen bemutatott mono­drámájában, Az átnevelhetetlenben. Putyin és Orbán rendszeréről, a közéleti fásultságról és a reményt adó változásokról is beszélgettünk. Az interjút Köves Gábor készítette - a teljes szöveg a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvasható. Ízelítő:

Magyar Narancs: Politkovszkaja azt írta, hogy a generációjából sokan közömbössé váltak a fennálló rendszer iránt. Önnél, mint nyilatkozta, a CEU elüldözésekor tört el valami, az volt az a pont, amikor jó időre felhagyott a közéleti szerepléssel.

Fullajtár Andrea: Hát, igen, az apátia rendkívül alkalmas állapot arra, hogy egy ország polgáraival bármit meg lehessen csinálni. Amikor az emberek azt érzik, úgyis mindegy. Ez maga a tökéletes állapot egy autokrata vezető számára. Azért az önkormányzati választásokon felkaptuk a fejünket: talán mégiscsak van némi esély arra, hogy valami történjen. Azért azóta látszik, milyen ellenszélben, milyen lehetetlen körülmények között kell a nem NER-es önkormányzatoknak működniük. De mégiscsak egy kis erőt lehetett ebből meríteni. És a kulturális törvénycsomag kapcsán is rengeteg nézői energia és szeretet áramlott felénk. Sokan jöttek velünk a Madách térre, a tüntetésre. Azt üzenték, hogy nem vagytok egyedül. Ilyenkor az ember lerázza az apátiáját. Olyan ez, mint egy figyelmeztetés, hogy nem szabad a fal felé fordulva feladni, vagy bólogatva menni a hülyeségbe.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Ön is felszólalt a színházak szabadságáért tartott tüntetésen. Erre mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, hogy amíg „a megszólalásokból áradó gőg nem szűnik, addig esély sincs normális dialógusra”.

FA: Érdekes ránk mutogatva a gőgöt emlegetni. Vajon miért kell egy csomó alkotó embert bántani csak azért, mert nem pontosan ugyanazt gondolja, mint Vidnyánszky? Főleg azért fájdalmas ez, mert ő olyan színházi kultú­rából és olyan országból jön, ahol kisebbségiként, elnyomottként kellett küzdenie. Igazán tudhatná, mennyire álságos hatalmi pozícióból gőgről beszélni. Igazán tudhatná, mennyire nehéz egy elnyomó típusú politikai térben létezni.

A teljes interjú a friss Magyar Narancsban olvasható, mely csütörtöktől kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.