Színház

Nyelvlecke – Két előadás a gyulai Shakespeare Fesztiválról

  • Tompa Andrea
  • 2014. augusztus 17.

Színház

Nincs az a fércmű, aminek ne volnának rajongói - szokták mondani, és az ember elcsodálkozik, hogy a Globe Színháznak világszerte, de főleg otthonában mennyi nézője van. Nyilván az "eredetivel" való mágikus érintkezés vágya hajtja a Globe épületébe vagy turnézó előadásaira azokat, akik egyébként nem feltétlenül járnak színházba.

Ezt hívják turizmusnak. Van ennek értelme, és nem csak gazdasági szempontból, hiszen mégiscsak emberek milliói néznek meg színdarabokat. Ám hogy ténylegesen mi a tartalma annak, hogy "eredeti", amit a Globe kínál... Hát, mint a vasárnapi matyóhímzéses pólónak a budai várban.

Az eredetinek aurája és jelenléte, de főleg egyszerisége van. A Globe Shakespeare-darabjai egymással abszolút felcserélhetők, aki egyet látott, nem vágyik vissza egy másikra, mert "már látta". Legfeljebb abban különböznek, vagy vannak kosztümösek és kosztümösebbek. A rendezők láthatatlanok, de jobb is. Csak a név számít. Nem a színészeké, hanem a teátrumé. Nem lesz "értelmezés", dramaturgiai aprítás, semmi szélsőség - mondjuk egy csattanós csók az erotika non plus ultrája, a verekedés legfeljebb (félprofi) kardozás, vér nuku, a genderkérdés szemérmesen elkerülve, ahogy minden élesebb értelmezési buktató is. Egy (egyetlen) fekete színész szerepel a Gyulára meghívott Sok hűhó semmiért című előadásában: ő mindig a szolga, beosztott, cseléd, egyszóval az ábrázolás még csak nem is posztkoloniális, kimozdítva a feketéket a sztereotípiákból, hanem ellenkezőleg, gyarmatosító, mert megerősíti az elnyomást. Nehéz elhinni, hogy mindez Londonból jön 2014-ben.

A lényeg: a nyelv. Lassú, kitett, tisztán ejtett szóvégi mássalhangzókkal, lehetőleg semmi ne hasonlítson az utca nyelvére. Tiszta nyelvlecke. Annak remek. Néha az ember behunyja a szemét, hogy a rossz színészi játékot feledje, és élvezhesse a nyelvet. A díszlet minimalista és utaztatható, a gyönyörű gyulai várat semmire nem használják, egyetlen elemét sem, csak arra, hogy a színészek néha felnézzenek a "páholyokba", a tömegekhez; tömegek tényleg vannak, tömve a vár, de páholy nincs, sebaj. A színészi játékmód durván ábrázoló, mindig a legelső jelentést játsszák, mintha a felszín alatt semmi sem volna. Az éhséget gyomorsimogatással mutatják, mint az amatőr játékban, a mimika erős és szemforgatós. Humor van azért, mert van ügyes színész is, és a Shakespeare-szöveg nem oltható ki annyira, hogy egyetlen nevetés ne maradna. Amikor a Sok hűhó második felvonása sötétebb árnyakat ölt, mert a becsületében megsértett lánynak hivatalosan meg kell halnia, a komédiázó színészek egyáltalán nem boldogulnak a drámával, szövegfelmondás történik. Ám a nagy Shakespeare-buktatón itt végleg elvéreznek: dramaturgiailag össze van farigcsálva a darab, még némi gyakorlattal sem értem meg, hogyan rágalmazzák meg a lányt, és miért.

Az egyébként világsztár flamand Luk Percevalnak már nincs annyi rajongója a felújított gyulai művelődési házban, de a szakmai érdeklődés jelentős. Orosz rendezéssel, egy Macbethtel érkezik - már sokadszorra - Magyarországra. Perceval számos Shakespeare-t vitt már színre; amit Gyulán látni, éppen fényévekre van a Globe "eredetijétől". Csakhogy itt tényleg egy eredeti műalkotással találkozunk, aminek kisugárzása, egyénisége van. A színt hosszú, keresztbe-szögekbe állított rudak szabdalják; a hátulról érkező, mindvégig a színen tartott szereplők derekukat meghajlítva jöhetnek a szín elejére. Ez az akadály mindenkit meghajlásra késztet - fogalmaz a kép. Mintha máris a darab végén majd Macbeth ellen meginduló birnami erdő válna láthatóvá. A darab nem történetet mesél, nem "reprezentál" semmit, nem is (lelki) folyamatot mond, inkább egy belső állapotot rögzít képekben, gesztusokban. A színt nagyon lassan népesítik be az előadás szereplői, üres, feszült, figyelmet követelő csöndben: először a (leendő) vészbanyák, meztelen, földig érő hajjal fedett nők, szinte irreális látvány. Az előadás alatt számuk megszaporodik, ahogy Macbeth fejében is eluralkodnak. Perceval gazdag előadásából - amelynek kisugárzása valamiért mégis kissé elakad ebben a térben - számtalan momentum volna kiemelhető, kettőt említek csupán. Az öldöklő, a hatalmat bármilyen eszközzel magához ragadni vágyó Macbeth történetéből ki szokták hagyni a (véres) előtörténet jelentőségét: hogy Macbeth vitéz katona, aki a király elismerését vívja ki a norvégok elleni csatában; felhasít egy embert és fejét a várfalra tűzi. Macbeth eleve öl, emeli ki Perceval, szinte innen indítja a darab szövegét, míg Macbeth egy vödörben kezét mossa (mint teszi Lady Macbeth a szövegben, de nem teszi a darabban). A hangsúly tehát a tettre, a gyilkolásra kerül, s hogy ki ellen irányul, már majdnem mindegy is; ezzel az előadás nem hagyja jóvá a bármikori gyilkolás gesztusát, amit talán Shakespeare még üdvözölt. A másik momentum: a boszorkányok ebben az előadásban némák, szavukat Macbeth mondja ki, hiszen ő fogalmazza meg saját uralmi vágyait. Lady Macbeth pedig valós árnya, tükörképe ezeknek az alakoknak, a hajmotívum, a testkép összeköti őket. Igéző erejű színésznő, igazi színház.

Shakespeare Fesztivál, Gyula, július 10. és 11.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.