Színház

Hazaviszlek

  • Gubán Mária
  • 2020. január 5.

Színház

A Palkovits Nóra (Grund Színház) megálmodta előadás-sorozat két személy randevúját, egymásra találását, szerelmét és kapcsolatának alakulását dolgozza fel. Eredetileg két nő volt a főszereplő, a darabot LMBTQ-rendezvényeken, programsorozatok keretei közt játszották.

A Lumenben most – első látásra – kicsit unalmasabb a felállás. Egy férfi és egy nő hazaér a tipikus kortárszenei koncertről, ahol az embernek a művészetről alkotott fogalma alapjaiban rendül meg, és az életkedve is lineárisan csökken. A koncerten ugyanúgy unatkoznak egymás mellett, ahogy valószínűleg az életben is. „Ezt szeretem a kapcsolatunkban.” Mondja a férfi.

A Hazaviszlek ígérete nem teljesült be. Nem vált egyértelművé, miért dönt úgy a két szereplő, hogy együtt folytatják útjukat. A válasz a kettejük közötti lélekvándorlás-szerűen, karakterről karakterre öröklődő sugárzó kémia, amitől még a hátsó sorokban ülők is zavarba jöttek. (Annak ellenére, hogy a harmadik sortól senki semmit nem látott az előadásból, mert a Lumen stúdiószínpada egyáltalán nem olyan darabokra készült, ahol a színészek néha leülnek a földre.)

Boncsér Sára és Fodor Dávid először viszik haza egymást ezen improvizációs előadás keretein belül, de nagyon hatásosan csinálják. A koncertjelenetben, amikor mindketten egyszerre két szerepet alakítanak, a Fodor játszotta dallamok marionettként mozgatták Boncsér testét, szinte észrevehetetlen reakcióidővel.

Kertész Endre helyett György Andrea hegedűművész festette alá zenéjével a hatvan percet. Az ismert dalok a keze alatt emlékek koptatta dallamfoszlányokká váltak, észrevétlenül bekúszva a recenzens elméjébe, aki lassan döbbent rá, hogy az immár fél perce szóló zenét régről ismeri. Két, jólétben, szerető családban élő macska a Dunát ússza át, hogy törvényen kívüliként folytassák tovább életü­ket. Megérkezésüket a Macskarisztokraták ikonikus betétdala jelzi. A szerelmesek újra egymásra találnak, erre finoman körülleng minket a Dream a Little Dream.

Fodor Dávid gombnyomásra vált létformát. Előbb még kétségbeesett fiú, hatalmas kölyökkutya szemekkel, akit szexuálisan zaklat a tanár néni, majd húsz másodpercre sötétbe borul a színpad és már a sarokban látod, kötőszavak helyett turhát köpő testépítőként. Aztán megint kétségbeesett, nőuralom alatt megtört apa, akit gyerekkorában zaklattak, de nem beszél az érzéseiről.

Boncsér Sára a legerősebb figura, akit az utóbbi időben színpadon láttam. Nála a szerepváltás nem volt annyira vegytiszta és tökéletes, de olyan jelenléte van, hogyha egy Fodor Dávidnál kevésbé tehetséges színész áll mellette, akkor a partnert biztos nem vesszük észre. Azoknál a jeleneteknél, ahol egy kapcsolatban lévő nőt vagy egy macskát alakít, szétfeszíti a termet a belőle áradó női energia. József Attilaként pedig hiteles plagizáló, tüdőbajos költőt kelt életre, minden feminitás nélkül, pedig továbbra is szoknyában van.

Egy néző jó ötletnek tartotta elvinni az előadásra gyengén szocializált háziállatát, s az gyakran morgással és ugatással szakította volna meg az előadást, ha a leleményes színészek nem léptették volna elő tökéletes improvizációs kellékké. Így vált ő a szomszéd kutyájává, aki talán végre elalszik és békén hagy másokat is, de egy hangosabb szóra újra felriad, és tovább szűköl.

Az improvizációnál nincs fix szövegkönyv, nincsenek felső instrukciók. A színész csak abból a kollektív tudásból tud dolgozni, amit a társadalomban élve magába szívott. Ezért tudja a Hazaviszlek olyan hitelesen bemutatni, mit csinál két ember a négy fal között, kapcsolatba zárva.

Lumen Kávézó, november 24.

 

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.