Színház

Róma, 11 óra

Egy különleges nap

Színház

Az olasz filmeket nemcsak mi szeretjük, de a magyar színházcsinálók is. A Legyetek jók, ha tudtok sztorija jelenleg a Pesti Magyar Színház színpadán állomásozik, a Teljesen idegenek premierjét most tartotta a Játékszín, az évtizedes vígszínházi sikerdarab, az Össztánc mögött pedig ott munkált Ettore Scola A bál című filmjének serkentő hatása.

Ugyancsak Scola alkotása volt, méghozzá az emlékezetesebbek közül való, az 1977-es Egy különleges nap, amelynek adaptációja a Hatszín Teátrumban látható a Budapest Playhouse és a Hybridkult Produkció előadása gyanánt: fájdalom, az emlegetett vonzalom meddő vonulatát képviselve.

Egy sokgyermekes, rég fásulásnak indult háziasszony meg egy melegsége és antifasiszta beállítottsága miatt kirúgott rádióbemondó váratlan, emberi csodának beillő egymásra találása 1938. május 8-án, Mussolini és Hitler közös római parádéjával az akusztikus háttérben: ez az Egy különleges nap története, amely filmen Sophia Loren és Marcello Mastroianni hálás és szép kamara-jutalomjátékává lett. A színpadra alkalmazó Réti Barnabás és a rendező (valamint díszlet- és jelmeztervező) Iványi Árpád az aprólékosságig hű kisrealizmussal meg suta kényszermegoldások sorával igyekezett mindezt a Jókai utcában újrateremteni.

Így aztán bő öt perc is eltelik, amíg a színpadon némán álldogáló két főszereplő körül elhangzanak mindazok a párbeszédbejátszások, amelyek a nézői tájékozottság megteremtéséhez szükségesek. A színpadi játék csak ezután indulhat, ám az előadás alapvető problémája bizony már ekkor nyilvánvalóvá válik. Dobó Kata még csupán rostokol a díszletkredenc előtt – de már nem lehet elhinni. S itt a legkevésbé sem arról van szó, mintha Dobó nem nézne ki lestrapált családanyának, vagy mintha a mosogató körüli ténykedése nem lenne adekvát. A magyar művésznő időarányosan bizony­nyal mosogatott (törölgetett, stoppolt stb.) már annyit életében, mint Sophia Loren, szóval a probléma magyarázata nem ilyen egyszerű. Dobó Kata színpadi jelenléte az, ami nélkülözi a motivációt és a jelentést, persze túl azon a jól felismerhető személyes ambíción, hogy megjelenése emlékeztessen szépséges szerepelődjére, akinek jellegzetes frizuraigazító, kényszeres kézmozdulatát például mintaszerűen imitálja. Csakhogy ez zavarba ejtően kevés, így aztán Antonietta megszólalásaiban még a fásultság sem válik hitelessé – viszont ragadóssá, paradox módon, annál inkább.

A kamaradráma másik főszerepében Réti Barnabás nagyobb sikerrel működik, aligha függetlenül attól a ténytől, hogy Gabriele megformálója szerencsére meg sem kíséreli felidézni Mastroianni játékát és emberi alakját. Réti derűsebb és – bármilyen meglepően hangzik – jóval latinosabb figurát teremt, s habár kicsattanóan energikus és maszkulin megjelenése némiképp kilóg a történetből és a díszletközegből, alakítása rokonszenvesen igyekvőnek értékelhető, sőt még némi személyes mondanivaló is átüt rajta. Csakhogy a két főszereplő között semmiféle kémia nem sejlik fel, hiába a közös lepedőhajtogatás meg a közös rumba, így aztán idővel Réti erőfeszítései, kacajos nekilendülései is terméketlennek bizonyulnak.

Apropó, idő: a bő százperces fimből alig egy és egynegyed órás előadás lett Budapesten – tele kínos, olykor egyenesen időhúzó jellegű, lötyögős üresjáratokkal. Ahogyan a darab legelején, úgy a végén is hosszú, már-már amatőr színházi jelleget idéző kimerevülés emészti a perceket, határozottan azt az érzést keltve a nézőben, hogy az egyfelvonásos befejezéséhez közeledve az alkotók riadtan szembesültek a játékidő rövidségével. Igaz, legalább a záró szakaszban végre reflektorfénybe kerülhet és sután beállított, de mégiscsak szólójátékhoz juthat az előadás harmadik szereplője, a házmesterként színpadra léptetett Nagy Mari. Nos, neki igazán nincs gondja azzal, hogy miként is ébresszen zsigeri hitelt a jelenlétével: mindahány, mégoly röpke színpadi fölbukkanása is fertőzően boldogtalan és ártó szándékú házi démont, igazi régi magyar viceházmestert (sőt vicit) jelez, 20. századi történelmünk meg egy körgangos bérkaszárnya legmélyéről.

Hatszín Teátrum, november 23.

 

Neked ajánljuk

Velünk élő féltudás

  • Hernádi Elvira

Jó néhány éve már, hogy a Publius Hungaricus a féltudású magyar elit bűneit ecsetelte. Azóta felnőtt egy új generáció, az ország szellemi és politikai vezetése legalább az európai oktatás tisztes középmezőnyébe tartozó intézményekben kupálódhatott. 

Mielőtt eltűnik végleg

Alighanem két dolog jut eszébe mindenkinek a Roberto Baggio nevet hallva: az 1994-es vb-döntőben kihagyott legendás tizenegyes, illetve az élethosszig (tehát ma is) viselt, nem kevésbé legendás copf. Vagy lokni, varkocs, lófarok, akármi is lett légyen az a maestro tarkóján.

Kisujjgyak

  • - köves -

Ha meg kell csinálni a nagy melót, letudni az utolsó bulit, kirámolni a széfet, ami után nincsen több széf, csak a boldog öregkor Kansasben, Soderbergh a mi emberünk.

„Összeáll egy nagy egésszé”

  • Láng Dávid

A 10 éve alakult Verőköltő zenekar frontembere univerzális művész: szinte minden hangszeren játszik, festő szakon diplomázott, és húszéves sem volt, amikor a Magvető kiadta a verseskötetét.

Becsapódás

Az ünnepi vacsoráját elköltő pár, Helen (Lovas Rozi) és Danny (Lengyel Tamás) lakásá­ba berobban a csurom véres Liam (Molnár Áron), akiről hamar kiderül, hogy a feleség testvére.

Az együttélés lehetőségei

A hagyományosan kétévente megrendezett Velencei Építészeti Biennálé is megcsúszott a pandémia miatt, de május 22. óta a Giardini della Biennale parkját és az Arsenalét, azaz az egykori velencei hadihajógyár területét ismét építészek, művészek és látogatók lakják be, egészen november 21-ig.

Szervezett szervezetlenség

  • Áfra János

A kis méretű, mégis zavarba ejtően tartalmas, nehezen áttekinthető tárlat egy nemzetközi kiállítássorozat része, amely a Zürichi Egyetemen 2017 és 2020 között megvalósult kelet-európai performance-kutatás eredményeit hivatott bemutatni.

„Nem hezitált”

Szerb Antal éppen 120 éve született, és 80 éve, 1941-ben jelent meg eredetileg háromkötetes munkája, A világirodalom története. A mű friss, minden eddiginél precízebb kiadásának sajtó alá rendezőjével annak népszerűségéről, hányattatott sorsáról, 21. századi aktualitásáról beszélgettünk.

A szamuráj reggelije

  • Pálos György

Fúziós korban élünk, azon sem lepődünk meg, ha egy kisvárosi étterem étlapján kevert fogásokat találunk. Az más kérdés, hogy a leves, amely se nem vietnami, se nem olasz, nem túl finom, mert nincs karaktere.

Merre vannak?  

  • Schein Gábor

Apró ember éles gombszemekkel. A fején zabolázhatatlan göndör haj. Befogad, figyel, kérdez. Hatalmas vágy él benne, hogy a világban rend legyen, de a világban nincsen rend. Hogy érthető legyen és átlátható. De a világ ellenáll a megértési kísérleteknek, kitüremkedik a réseken, széttöri a kereteket. A világ sokszor homályos, sötét, és soha nem átlátható. Hát akkor legyen a vers az! Legalább a vers.