Színház

Igyekezz, az égbolt zár!

Second life
szerző
Rádai Andrea
publikálva
2018/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vannak olyan előadások, amelyek után (még) jobban lehet szeretni a színészeket. Ezt a hatást nem annyira a drámán alapuló színház, hanem inkább az olyan előadások érik el, amelyek a színészetre mint mesterségre és a színészekre mint a tökéletlenséget és a kudarc lehetőségét is magukban hordozó személyiségekre reflektálnak.

Például az AlkalMáté Trupp nyári sorozata: Máté Gábor és Horvai István 2003-ban végzett osztálya minden nyáron összejön egy próbafolyamat és egy előadás erejéig, hogy színpadra állítsák valamelyikük életét. Mindig egy kalapból húzzák ki a következő évben sorra kerülő alany nevét, és lassan a végéhez közeledik az első kör (egyelőre nem tudni, lesz-e, s ha igen, milyen folytatás). Az így elkészült előadások már-már terápiás módon önironikusak és – vélhetően – őszinték, korántsem az önfényezés vagy az ego ünneplése a céljuk. Az Orlai Produkció leg­újabb előadása, a Second life is ebben a szellemben készült, de most nem csak az bizonyosodik be, hogy bárkinek az élete kész regény – azt is színpadra lehet állítani, ami csak lehetett volna, és ezzel a módszerrel is önmagunkhoz kerülünk közelebb. A produkcióban részt vevők nagyobb része – Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Mészáros Máté és a rendező, Dömötör András – éppenséggel tagja is az AlkalMáté Truppnak, de Ötvös András és Schruff Milán sem lóg ki a sorból, sőt.

A közönség tehát nagy örömmel, szeretettel és hálával fogadja az ilyen típusú – a jó értelemben vett színészkultuszt erősítő – előadásokat, melyek, úgy tűnik, elég markánsan jellemzik azt a profilt, amit az egy éve létrejött, a Second life-ot befogadó Hatszín Teátrum kezd felmutatni. Még az sem baj, ha ezek az előadások a bulvár szélén egyensúlyoznak – de míg a Rezes Judit és Szabó Győző párkapcsolatát feldolgozó Loveshake átbillen, addig a Second life a határon innen marad.

Az előadás elején a résztvevők elmondják, hogy mik szerettek volna lenni gyermek- és ifjúkorukban. Ötvös András például majdnem pap lett, de a repülés is nagyon érdekelte, Mészáros Máté George Michaelnek képzelte magát, és már színészként gyógymasszőrtanfolyamot is elvégzett. Kovács Patrícia sokáig azt hitte, tündérmesében él, és ez a kép omlott benne össze, amikor kiderült, hogy gazdag, nagy tekintélyű orvos apja valójában alkoholista. Máskülönben talán ő maga is orvos lett volna, s ha nem tudott volna belekapaszkodni a színészetbe, lehet, teljesen elzüllött volna. Járó Zsuzsának nem sok jövőt jósoltak színészként a szabolcsi tájszólásával, és volt egy pont az életében, amikor dafke is szakmunkásképzőbe akart menni, hogy cukrásznak tanuljon. Schruff Milán hollywoodi filmszínész szeretett volna lenni, és nem sokon múlott, hogy nem ragadt bele a lakótelepi drogos közegbe. Nincsenek diadalmenetek, az életutakat/pályákat a Second life-ban inkább kudarcok, traumák szegélyezik, és sokszor riasztóan ellenséges, de legalábbis nem támogató a gyerekeket körülvevő közeg.

A történetek egy részét narráció formájában kapjuk meg a színészektől, akik keresetlen eszközökkel, a közönség felé fordulva mesélnek, és van, amit jelenetekben játszanak el. Ez a két forma olykor keveredik is, vagyis a színészek egyszerre vannak kívül és belül a jeleneten, amitől az még viccesebb vagy reflektáltabb lesz. Például amikor a tisztalelkű Ötvös András felajánlja segítségét az általa bálványozott papnak, aki cserébe levetkőzteti és birkózásra kényszeríti ifjú rajongóját, Ötvös lihegve, az egymáshoz csapódó testek zajában meséli, hogy mennyire meg volt zavarodva abban a helyzetben. Nemcsak a narráció és az eljátszott jelenetek keverednek egymással, hanem a különböző életutak is – olykor a valóságosak, máskor az elképzeltek, amitől persze kibogozhatatlanná és szövevényessé fokozódik ez az élet színességét ünneplő őrület.

A rendezés nagy teret adott a „magánszámoknak” is, amiért bizonyára hálásak a színészek. Emlékezetes Schruff Milán, ahogy játékfüggőségének abszurditását ecseteli, és Járó Zsuzsa, amikor egy monológ formájában elképzeli cukrászkarrierjét: önmaga fokról fokra történő feladását. Mészáros Máté önsajnáló magánszámában a csillagos égig hergeli fel magát, miközben kívülről is reflektál ordítozó önmagára és a színházi helyzet megrendezettségére. Kovács Patrícia elképzeli, mi lett volna belőle first ladyként, azaz ha a férje lesz a miniszterelnök, és Magyarország liberális fordulatot vesz 2010-ben. A jelenet egyben a liberális világkép és a politikai korrektség üdítő paródiája, amibe bele-belehallani a mostani politikai helyzetet is. De amikor Kovács – immár miniszterelnökként – beszélni kezd, elszorul a torkom: mennyire messzire van ma Magyarország az általa megfogalmazott elvektől, például a közös ügyekért elszenvedett fájdalom felvállalásától, vagy egy olyan miniszterelnöktől, aki a népét tekinti a főnökének, és nem fordítva. Aztán Ötvös András beszél a hitéről és a betegségéről, hitetleneket is megrendítő, gyógyító erővel.

A legutolsó jelenetben a nem színész szálak mind összeérnek. Mészáros Máté például azt énekli, hogy igyekezz, az égbolt zár.

Orlai Produkció, Hatszín Teátrum, április 23.

szerző
Rádai Andrea
publikálva
2018/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...