rés a présen: Mi a titka annak, hogy ma Magyarországon a SÍN sikeres tud lenni mint független kulturális vállalkozás?
Nagy Zoltán: Elsősorban a csapatmunka. Olyan szakemberek dolgoznak a SÍN-ben, akiknek fontos, amit csinálnak, hisznek benne. Bár a feladat szinte lehetetlen, mégsem adják fel. Együttműködésben dolgozunk a művészekkel, az alkotásokat nem végcélként, hanem a folyamat egy pontjaként látjuk, ahol mindig lehetőség van a fejlődésre, az elemzésre, az értékelésre és az újrakezdésre.
rap: Milyen korszakokon ment át a SÍN az alapítás óta, és hol tart jelenleg?
NZ: Röviden az első korszakot a vágy korszakának nevezném, akkor csak azt tudtuk, hogy akarunk valamit, de inkább csak magunkra figyeltünk. Mindenki „csak” alkotni akart. A második az eszmélés korszaka volt, amikor rájöttünk, ha működtetni akarunk egy infrastruktúrát, és azt az épületet emberekkel és programokkal akarjuk megtölteni, akkor ezért fel is kell adnunk valamit a saját céljainkból. A harmadik korszak a tudatosság korszaka, szerintem most is ezt éljük. Ez azt jelentette, hogy létrehoztunk egy olyan szakmai stábot, amely a SÍN-ért akart tenni, és a SÍN keretein belül meg tudta határozni saját szakmai ambícióját. Célokat fogalmaztunk meg, programokat hoztunk létre, amelyek mind a produkciós ház palettáját bővítik.
rap: Milyen bemutatóitok, nemzetközi együttműködéseitek vannak műsoron jelenleg?
NZ: Április 24-én lesz az iCoDaCo elnevezésű nemzetközi együttműködésünk bemutatója a Trafóban. Az előadás a Kreatív Európa Programon belül egy kétéves együttműködési projekt keretében jött létre, öt országban több mint 20 előadás, workshopok, nyílt próbák valósulnak meg. Nagyon röviden az alkotók a pillanatban létezés, az egymásra utaltság, illetve az egymásnak feszülés kettősségét, problematikáját vizsgálják a munkában. A művészeti és a produkciós munka is kollektív formában valósul meg. Sokat tanulunk egymástól és egymásról. Május 26-án pedig Mészáros Máté új produkcióját mutatjuk be az Imre Zoltán Program keretén belül a Nemzeti Táncszínházban.
rap: Mik a hosszabb távú tervek, mennyire tudtok előre tervezni?
NZ: A finanszírozási rendszer nehezen engedi a hosszú távú tervezést, a 2019-es működési pályázatunkat éppen csak beadtuk, az eredményt április végén reméljük megtudni. A művészeti projekteket azonban 1-1,5 évre előre tervezzük, a nemzetközi együttműködésekben pedig 2-3 évre előre kell tárgyalni, ez okoz feszültségeket. Fontosak számunkra az együttműködések, a tudásátadás, a folyamatos ismeretszerzés, a korszerű gyakorlatok és modellek megismerése és elsajátítása. Igyekszünk mindig egy kicsit jobban csinálni.
rap: Milyen háttérrel jöttél a SÍN történetébe, és mi volt eddig a legjobb sztorid itt?
NZ: Táncos-koreográfus háttérrel mint alapító a művészekkel közösen kezdtem el a SÍN történetét. Nagyon hálás vagyok azoknak a társaknak, akik akkor segítettek ebben. Most ott tartok, hogy egy kicsit értek a vízszereléshez, a hajópadló-lerakáshoz, a burkoláshoz, a festéshez, valamint a művészeti mentoráláshoz, a projekttervezéshez, az érdekképviselethez, a tánchoz és a koreografáláshoz. Nem fordítottam teljesen hátat a művészeti pályának, április 26-án saját bemutatóm lesz a Nemzeti Táncszínházban, Point of No Return címmel. Emlékszem az első programunkra a Kontakt Budapest Nemzetközi Fesztiválon, itt voltak vagy százhúszan táncosok, alkotók, tanárok a világ minden részéről. A kezdő körben én malterosan, munkaruhában ültem le közéjük, bemutatkoztam nekik, elmondtam, ki vagyok, majd visszamentem az öltözőbe, hogy befejezzem a zuhanyzót. Aznap este már együtt táncoltunk, és két nap múlva már zuhanyozni is lehetett.
