Tavaszi programajánló - rés a présen

„Igyekszünk mindig egy kicsit jobban csinálni”

Nagy Zoltán ügyvezető igazgató és művészeti vezető, SÍN Arts

  • rés a présen
  • 2019. április 28.

Színház

rés a présen: Mi a titka annak, hogy ma Magyarországon a SÍN sikeres tud lenni mint független kulturális vállalkozás?

Nagy Zoltán: Elsősorban a csapatmunka. Olyan szakemberek dolgoznak a SÍN-ben, akiknek fontos, amit csinálnak, hisznek benne. Bár a feladat szinte lehetetlen, mégsem adják fel. Együttműködésben dolgozunk a művészekkel, az alkotásokat nem végcélként, hanem a folyamat egy pontjaként látjuk, ahol mindig lehetőség van a fejlődésre, az elemzésre, az értékelésre és az újrakezdésre.

rap: Milyen korszakokon ment át a SÍN az alapítás óta, és hol tart jelenleg?

NZ: Röviden az első korszakot a vágy korszakának nevezném, akkor csak azt tudtuk, hogy akarunk valamit, de inkább csak magunkra figyeltünk. Mindenki „csak” alkotni akart. A második az eszmélés korszaka volt, amikor rájöttünk, ha működtetni akarunk egy infrastruktúrát, és azt az épületet emberekkel és programokkal akarjuk megtölteni, akkor ezért fel is kell adnunk valamit a saját céljainkból. A harmadik korszak a tudatosság korszaka, szerintem most is ezt éljük. Ez azt jelentette, hogy létrehoztunk egy olyan szakmai stábot, amely a SÍN-ért akart tenni, és a SÍN keretein belül meg tudta határozni saját szakmai ambícióját. Célokat fogalmaztunk meg, programokat hoztunk létre, amelyek mind a produkciós ház palettáját bővítik.

rap: Milyen bemutatóitok, nemzetközi együttműködéseitek vannak műsoron jelenleg?

NZ: Április 24-én lesz az iCoDaCo elnevezésű nemzetközi együttműködésünk bemutatója a Trafóban. Az előadás a Kreatív Európa Programon belül egy kétéves együttműködési projekt keretében jött létre, öt országban több mint 20 előadás, workshopok, nyílt próbák valósulnak meg. Nagyon röviden az alkotók a pillanatban létezés, az egymásra utaltság, illetve az egymásnak feszülés kettősségét, problematikáját vizsgálják a munkában. A művészeti és a produkciós munka is kollektív formában valósul meg. Sokat tanulunk egymástól és egymásról. Május 26-án pedig Mészáros Máté új produkcióját mutatjuk be az Imre Zoltán Program keretén belül a Nemzeti Táncszínházban.

rap: Mik a hosszabb távú tervek, mennyire tudtok előre tervezni?

NZ: A finanszírozási rendszer nehezen engedi a hosszú távú tervezést, a 2019-es működési pályázatunkat éppen csak beadtuk, az eredményt április végén reméljük megtudni. A művészeti projekteket azonban 1-1,5 évre előre tervezzük, a nemzetközi együttműködésekben pedig 2-3 évre előre kell tárgyalni, ez okoz feszültségeket. Fontosak számunkra az együttműködések, a tudás­át­adás, a folyamatos ismeretszerzés, a korszerű gyakorlatok és modellek megismerése és elsajátítása. Igyekszünk mindig egy kicsit jobban csinálni.

rap: Milyen háttérrel jöttél a SÍN történetébe, és mi volt eddig a legjobb sztorid itt?

NZ: Táncos-koreográfus háttérrel mint alapító a művészekkel közösen kezdtem el a SÍN történetét. Nagyon hálás vagyok azoknak a társaknak, akik akkor segítettek ebben. Most ott tartok, hogy egy kicsit értek a vízszereléshez, a hajópadló-lerakáshoz, a burkoláshoz, a festéshez, valamint a művészeti mentoráláshoz, a projekttervezéshez, az érdekképviselethez, a tánchoz és a koreografáláshoz. Nem fordítottam teljesen hátat a művészeti pályának, április 26-án saját bemutatóm lesz a Nemzeti Táncszínházban, Point of No Return címmel. Emlékszem az első programunkra a Kontakt Budapest Nemzetközi Fesztiválon, itt voltak vagy százhúszan táncosok, alkotók, tanárok a világ minden részéről. A kezdő körben én malterosan, munkaruhában ültem le közéjük, bemutatkoztam nekik, elmondtam, ki vagyok, majd visszamentem az öltözőbe, hogy befejezzem a zuhanyzót. Aznap este már együtt táncoltunk, és két nap múlva már zuhanyozni is lehetett.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.