Udvaros Dorottya - aki nagyjában-egészében végigsziporkázza az előadást, számtalan alakban jelenik meg, egyik zseniálisabb, mint a másik, mintha csak kárpótolni akarna bennünket, akik hiányoljuk őt - öreg rabbiként nyögi-sóhajtja-mennydörgi sírbeszédét Louis nagymamája felett: tipikus kelet-európai bevándorlósors villan föl egy pillanatra. De tényleg csak egy pillanatra, mert a következőben már Louis - a virtigli amerikai zsidó - morális dilemmája tornyosul előttünk: mi van, ha elhagyja szerelmét, aki halálos beteg. László Zsolt meleg férfit játszik, a halálos beteg szerető AIDS-es, és ez a Louis félelmeivel, gyöngeségével, belső bizonytalanságaival végigtéblábolja az előadást. László Zsolt épp csak parányit merít a melegeknek tulajdonított viselkedési-gesztikus szótárból, hiszen belülről dolgozik, az életösztön billegteti őt a menni vagy maradni közt. Csupa rebbenékeny bizonytalanság.
És bár elméletben - egy morális lénynek - evidens a válasz, a gyakorlat, ugye, egészen más. Mert a betegséggel vívódó szerelmes, Prior Walter hihetetlennek tűnő spirituális kalandokba merül: angyalokkal diskurál, látomásokban utazik, nem könnyű mellette maradni. Alföldi Róbert - akinek színészete alapjáraton is önironikus reflektáltságot társít minden érzelmi kataklizmához - Prior szerepében sokkal inkább a magára hagyott, betegségével egyedül megküzdeni kénytelen férfit teszi elénk, mint a "megbuggyanófélben" lévő haldoklót. Angyallal trafikál, Istent nem leli, hát kezébe veszi a sorsát. Elszánt, sűrű alakítás.
És ott van a sikeres amerikai - zsidó ő is, persze, és meleg ő is, persze: Roy Cohn, az ügyvéd, aki szuperhatékony telefonnotesze révén nem ismer megoldhatatlan problémát, nem ismer akadályt maga előtt, és tényleg: nincsen is. Kivéve talán egyet, a halált, aminek nincsen telefonja, ugye. De Roy Cohn nemcsak a telefon segítségével viszi sokra, hanem azzal is, hogy jól ismeri az (amerikai) társadalom működését és preferenciáit: ő nem meleg, mert ezt titkolni kell, a sikeres ügyvéd lehet zsidó, de nem lehet buzi. Kulka János Roy Cohn figurájában fölvillantja a III. Richárdban is ott lévő kérlelhetetlen, mindenen átgázoló gazembert, akinek nincsenek is érzelmei, akinek egy ügye van csak, a siker, és aki pusztulásában tér csak meg élete "főbűnéhez", Ethel Rosenberg halálra ítélésében és kivégzésében játszott ocsmány szerepéhez (Ethel - és a férje, Julius - Rosenberg kivégzése volt az egyetlen háborús kémkedésért végrehajtott ítélet az Egyesült Államok történetében, ráadásul Ethel ártatlan volt). Ethel Udvaros másik parádés, ironikus és fanyar alakítása.
És Roy pártfogoltja, a fiatal, tehetséges és törekvő Joe pompás jelöltnek ígérkezik a legfelsőbb bírósági körökbe való beépítésre: nős, mormon, rendezett életet élő fehér férfi. Ám Joe - akit Stohl András játszik ugyancsak lehengerlően, amennyiben lendületesen csapódik a társadalmi elvárások és belső ösztönei közt - egyszer csak nem bírja tovább a megannyi hamisságra épülő "amerikai álmot", és bevallja, előbb magának, aztán a környezetének is, hogy meleg. Kalandja Louisszal, a beteg szerető mellől menekülő férfival megerősíti a fölismerést: nem vállalja a nem rá szabott érvényesülési lehetőséget. A felesége mindent tud már régen: Tenki Réka zsigeri boldogtalan és dologtalan amerikai asszonya kétségbeesetten kapaszkodik a váliumos dobozába ("Mother's little helper"), az álmokba és fantáziálásokba, mert kergeti őt a valóság.
A valóságban otthonos Söptei Andrea orvosnője; remek epizódalakítás a hajléktalan asszony és a mormon anya is (aki mellé Udvaros is odateszi a maga "mormon anyáját" Joe anyjának szerepében) - és ott van az Angyal, az is Söptei, pörög-forog és szálldos, úgy csalogatja föl a mennybe a nagybeteg Priort.
Szabó Kimmel Tamás is több szerepet játszik; a meleg ápoló a legszínesebb közülük, és egyben a legfontosabb is: az egyetlen meleg, aki otthonosan, skrupulusok nélkül viseli a másságát, éppen úgy, ahogyan ápol, flottul és szenvtelenül. A flottság közös, a szenvtelenség csak a figuráé, mert a színész nagyon is szenvedélyes.
Az élet-halál küzdelmek, a zsigeri morális konfliktusok jelen idejűek - jövő idő nincs a halálraítéltnek. Alföldi Priorja haladékot kap a haláltól, mert a szenvedést választja; pokolra megy, dudás lesz belőle.
A színészi tűzijáték - és Izsák Lili díszlete - segít feledtetni a "prófétakaland" gyöngeségeit. Andrej Serban rendezése frivolan beletapicskol a giccsbe és az angyalos szimbólumvilágba, de szerencsére a földi, reális aspektusra, a fokozottan veszélyeztetett emberekre és fokozottan veszélyeztetett viszonyaikra teszi a hangsúlyt. Így próbálja ő is feledtetni, hogy Tony Kushner két drámából eggyé gyúrt - és még mindig hosszúra hagyott - Angyalok Amerikában című opusa fölött alaposan elpörgött az idő, és őt ott hagyta, ahol megszületett: a darabot illetően a kilencvenes években, a problémát illetően a nyolcvanasokban. Abban az időben, amikor az AIDS cunamija elragadta például az amerikai művésztársadalom krémjét. És miközben a viharos sikerre vitt, a rágógumiszagú és -ízű amerikai álmot vaskos felkiáltójelekkel és laza újságírókézzel körbeírt darab lerántotta a leplet erről-arról, mára történelmi karaktert öltött; ez, vagyis az eltelt idő a hátrányára vált - így most az elsőrangú színészgárda nekünk szóló, ránk szabott játéka ragad magával.
Nemzeti Színház, szeptember 28.
