Színház

Isten helyett angyal

Angyalok Amerikában

  • Csáki Judit
  • 2012. november 4.

Színház

Tágas a színpad, körhintában ülnek a szereplők. Be van ígérve a szürreál.

Udvaros Dorottya - aki nagyjában-egészében végigsziporkázza az előadást, számtalan alakban jelenik meg, egyik zseniálisabb, mint a másik, mintha csak kárpótolni akarna bennünket, akik hiányoljuk őt - öreg rabbiként nyögi-sóhajtja-mennydörgi sírbeszédét Louis nagymamája felett: tipikus kelet-európai bevándorlósors villan föl egy pillanatra. De tényleg csak egy pillanatra, mert a következőben már Louis - a virtigli amerikai zsidó - morális dilemmája tornyosul előttünk: mi van, ha elhagyja szerelmét, aki halálos beteg. László Zsolt meleg férfit játszik, a halálos beteg szerető AIDS-es, és ez a Louis félelmeivel, gyöngeségével, belső bizonytalanságaival végigtéblábolja az előadást. László Zsolt épp csak parányit merít a melegeknek tulajdonított viselkedési-gesztikus szótárból, hiszen belülről dolgozik, az életösztön billegteti őt a menni vagy maradni közt. Csupa rebbenékeny bizonytalanság.

És bár elméletben - egy morális lénynek - evidens a válasz, a gyakorlat, ugye, egészen más. Mert a betegséggel vívódó szerelmes, Prior Walter hihetetlennek tűnő spirituális kalandokba merül: angyalokkal diskurál, látomásokban utazik, nem könnyű mellette maradni. Alföldi Róbert - akinek színészete alapjáraton is önironikus reflektáltságot társít minden érzelmi kataklizmához - Prior szerepében sokkal inkább a magára hagyott, betegségével egyedül megküzdeni kénytelen férfit teszi elénk, mint a "megbuggyanófélben" lévő haldoklót. Angyallal trafikál, Istent nem leli, hát kezébe veszi a sorsát. Elszánt, sűrű alakítás.

És ott van a sikeres amerikai - zsidó ő is, persze, és meleg ő is, persze: Roy Cohn, az ügyvéd, aki szuperhatékony telefonnotesze révén nem ismer megoldhatatlan problémát, nem ismer akadályt maga előtt, és tényleg: nincsen is. Kivéve talán egyet, a halált, aminek nincsen telefonja, ugye. De Roy Cohn nemcsak a telefon segítségével viszi sokra, hanem azzal is, hogy jól ismeri az (amerikai) társadalom működését és preferenciáit: ő nem meleg, mert ezt titkolni kell, a sikeres ügyvéd lehet zsidó, de nem lehet buzi. Kulka János Roy Cohn figurájában fölvillantja a III. Richárdban is ott lévő kérlelhetetlen, mindenen átgázoló gazembert, akinek nincsenek is érzelmei, akinek egy ügye van csak, a siker, és aki pusztulásában tér csak meg élete "főbűnéhez", Ethel Rosenberg halálra ítélésében és kivégzésében játszott ocsmány szerepéhez (Ethel - és a férje, Julius - Rosenberg kivégzése volt az egyetlen háborús kémkedésért végrehajtott ítélet az Egyesült Államok történetében, ráadásul Ethel ártatlan volt). Ethel Udvaros másik parádés, ironikus és fanyar alakítása.

És Roy pártfogoltja, a fiatal, tehetséges és törekvő Joe pompás jelöltnek ígérkezik a legfelsőbb bírósági körökbe való beépítésre: nős, mormon, rendezett életet élő fehér férfi. Ám Joe - akit Stohl András játszik ugyancsak lehengerlően, amennyiben lendületesen csapódik a társadalmi elvárások és belső ösztönei közt - egyszer csak nem bírja tovább a megannyi hamisságra épülő "amerikai álmot", és bevallja, előbb magának, aztán a környezetének is, hogy meleg. Kalandja Louisszal, a beteg szerető mellől menekülő férfival megerősíti a fölismerést: nem vállalja a nem rá szabott érvényesülési lehetőséget. A felesége mindent tud már régen: Tenki Réka zsigeri boldogtalan és dologtalan amerikai asszonya kétségbeesetten kapaszkodik a váliumos dobozába ("Mother's little helper"), az álmokba és fantáziálásokba, mert kergeti őt a valóság.

A valóságban otthonos Söptei Andrea orvosnője; remek epizódalakítás a hajléktalan asszony és a mormon anya is (aki mellé Udvaros is odateszi a maga "mormon anyáját" Joe anyjának szerepében) - és ott van az Angyal, az is Söptei, pörög-forog és szálldos, úgy csalogatja föl a mennybe a nagybeteg Priort.

Szabó Kimmel Tamás is több szerepet játszik; a meleg ápoló a legszínesebb közülük, és egyben a legfontosabb is: az egyetlen meleg, aki otthonosan, skrupulusok nélkül viseli a másságát, éppen úgy, ahogyan ápol, flottul és szenvtelenül. A flottság közös, a szenvtelenség csak a figuráé, mert a színész nagyon is szenvedélyes.

Az élet-halál küzdelmek, a zsigeri morális konfliktusok jelen idejűek - jövő idő nincs a halálraítéltnek. Alföldi Priorja haladékot kap a haláltól, mert a szenvedést választja; pokolra megy, dudás lesz belőle.

A színészi tűzijáték - és Izsák Lili díszlete - segít feledtetni a "prófétakaland" gyöngeségeit. Andrej Serban rendezése frivolan beletapicskol a giccsbe és az angyalos szimbólumvilágba, de szerencsére a földi, reális aspektusra, a fokozottan veszélyeztetett emberekre és fokozottan veszélyeztetett viszonyaikra teszi a hangsúlyt. Így próbálja ő is feledtetni, hogy Tony Kushner két drámából eggyé gyúrt - és még mindig hosszúra hagyott - Angyalok Amerikában című opusa fölött alaposan elpörgött az idő, és őt ott hagyta, ahol megszületett: a darabot illetően a kilencvenes években, a problémát illetően a nyolcvanasokban. Abban az időben, amikor az AIDS cunamija elragadta például az amerikai művésztársadalom krémjét. És miközben a viharos sikerre vitt, a rágógumiszagú és -ízű amerikai álmot vaskos felkiáltójelekkel és laza újságírókézzel körbeírt darab lerántotta a leplet erről-arról, mára történelmi karaktert öltött; ez, vagyis az eltelt idő a hátrányára vált - így most az elsőrangú színészgárda nekünk szóló, ránk szabott játéka ragad magával.

Nemzeti Színház, szeptember 28.

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.