Online színház

Itt a pontos idő

Marius von Mayenburg: A kő

Színház

A streamelés egyik előnye, hogy ki lehet írni dolgokat a kép­ernyőre. Most például mindig tudhatjuk, hogy épp melyik évben járunk. Ám a rendező még biztosabbra megy: ugyanezek az évszámok feltűnnek a díszletben is. Mintha ez lenne az egész előadás rendezőelve: a görcsös rettegés, nehogy a néző ne tudja követni a történetet vagy egyenesen elvesszen benne. Pedig pont ez tenne jót mindenkinek.

A sajtó az első magyarországi bemutatói idején fenegyereknek nevezte a szerzőt, ennek megfelelően fenegyerekek is foglalkoztak a darabjaival: például Zsótér Sándor a Láng­arccal (Radnóti, 2001) vagy a Krétakör A hideg gyermekkel (r.: Wulf Twiehaus, 2003). A 2008-ban írt, A című művét most először mutatták be nálunk – én viszont egy illedelmes öregúrra asszociálnék erről az előadásról.

Nyilván rettenetesen nehéz lehet ilyen körülmények között játszani, alkotni, de felmerül a kérdés, hogy vajon muszáj-e? Ebből az előadásból ugyanis hiányzik mindenfajta rámozdulás, innováció vagy reflexió, amely a másfajta mediális közegből indulna ki. Jó, a képernyő sarkába kiírt évszámokat kivéve. Nekem úgy tűnik, hogy A kő online bemutatójára legfőképp azért került sor, mert – ha már a színházak orrba-szájba streamelnek –, akkor a Víg is igyekszik versenyben maradni. Igaz, a darab is más, mint amit a szerzőtől megszokhattunk. Az abszurditás, a végletesség ezúttal nem magukban a családi-társadalmi helyzetekben, hanem az önkényes szerkesztési elvben rejlik. A főszereplő voltaképpen egy drezdai ház, amely a történelem viharaiban többször gazdát cserélt. Először 1935-ben, amikor egy menekülő zsidó család kénytelen eladni egy német családnak, amelynek férfi tagja 1945-ben meghal. Anya és lánya Nyugatra menekül 1953-ban, a házba más családokat költöztetnek. 1978-ban még visszatérnek körülnézni és múltat idézni, végül 1993-ban visszaköltöznek a házba, immár a harmadik generációval együtt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."