ZSINÓRPADLÁS MELLÉKLET - Schilling Árpád

Kérés a színházi emberhez

  • Schilling Árpád
  • 2016. október 15.

Színház

Ugye, nem hallgatsz majd?

Ugye, nem engeded, hogy a közönség, amely maga a társadalom, kikerülje azt a borzalmasan bonyolult és fájdalmas kérdést, hogy vajon miért kell egyáltalán segíteni bajba jutott embereken?

Ugye, megteszed, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján azon is elmerengsz, hogy mennyi ember emigrált hazánkból más országokba, ahol aztán befogadásra találtak?

Ugye, nem engeded, hogy háborúból, polgárháborúból, elnyomó diktatúrából menekülő embereket csak azért ne tiszteljünk, mert azok más valláshoz vagy etnikumhoz tartoznak, és mert nincs annyi pénzük, hogy megvásárolják maguknak a magyar állampolgárságot?

Ugye, nem engeded, hogy Magyarországon odáig süllyedjen a közbeszéd és a közerkölcs, hogy a nyomorúság és kiszolgáltatottság már semmiféle empátiát se váltson ki az emberekből?

Ugye, nem mész el lesütött szemmel az embertelenség mellett?

Ugye, megteszed, hogy lehetőségeidhez mérten segítesz ébren tartani az emberség lángját? (Bármennyire is patetikus ez.)

Ugye, nem hagy hidegen a hülyeség, a gyűlölet és a tisztességtelenség?

Ugye, tudod, hogy az Európai Unió nem kötelezi a magyar államot migránsok befogadására, hogy a menekültek elleni kampány uszítás, és hogy a magyar állam jelenleg egyáltalán nem szolidáris olyan országokkal, amelyeknek az adójából fenntartja saját működését?

Az államilag támogatott színház kulturális intézmény: hozzásegíti közönségét az egyetemes emberi értékek megtapasztalásához.

Vannak idők és helyzetek, amikor a puszta művészet nem elég. Ki kell állni, és beszélni kell!

Az államilag támogatott színház közintézmény. A köz érdeke most az intézmények bátorsága: nem mindegy, mit gondolsz, nem mindegy, mit testesítesz meg. Légy példa!

És azt is kérem, hogy ne csak bölcs, de emberséges is légy!

Köszönöm.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.