rés a présen

„Pina Bauschsal táncoltam széki csárdást”

Gombai Szabolcs táncos

  • rés a présen
  • 2016. október 15.

Színház

rés a présen: Emlékszel a pillanatra, hogyan váltottál néptáncról kortársra?

Gombai Szabolcs: Ilyen pillanat nem volt. Már a Szögi Csaba vezette Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes – ahova 11 évesen kerültem – sem tiszta autentikát képviselt, hanem táncszínházi darabokat készítettek, de nagyon komoly néptáncképzés is folyt, így már akkor láttam, hogyan lehet a néptáncból táncszínházat csinálni. Emlékszem, sokszor eljöttek a bemutatókra a győri balettosok, s mivel balettképzés is folyt, volt, hogy Markó Iván onnan választott táncosokat. Később aztán a Közép-Európa Táncszínház csapata is főleg közülük került ki. Tizennégy évesen a szegedi Táncművészeti Szakközépiskolába kerültem, ott is volt balett, modern és társastánc, színészmesterség-óra, mellette a JATE felnőtt néptáncegyüttesében is táncoltam, és láthattuk a szegedi balett előadásait, mindez jól kiegészítette egymást. Érettségi után, 18 évesen egyből a Honvéd Táncegyütteshez csatlakoztam, itt Novák Ferenc vezetése alatt szintén készültek az autentikus néptáncon kívül táncszínházi darabok szöveges, énekes szerepekkel, itt is megtapasztalhattam, hogy a néptánc mint anyanyelv milyen sok szinten használható. A Honvéd sokszínűségét az is mutatja, hogy külön meghívottként vehettünk részt a Tanztheater Wuppertal 25. évfordulóján, még táncoltam is Pina Bauschsal széki csárdást.

rap: Hogyan kerültél a Bozsik Yvette Társulatba?

GSZ: Bozsik Yvette 2004-ben táncosokat keresett a Tavaszi áldozat – Most ősz van… című előadáshoz. Beválogatott, és nagyon jól éreztem magam velük, tetszett, hogy Yvette milyen sokféle táncost „használt” sokféleképpen és érzékenyen. Megtetszett a munkamódszere, a profizmusa, a színpadi látásmódja, a humora. Örültem, hogy csatlakozhatok. Meg kellett tanulnom az aktuális repertoárt, amely 8-10 darabból állt, aztán jöttek az új bemutatók. Az operaház felkérésére Yvette koreografálta Stravinsky Menyegzőjét, ahol én voltam az asszisztense, és eltáncolhattam benne a férfi főszerepet. Sok budapesti színházban játszhattam Yvette darabjaiban, és több produkcióban voltam koreográfusasszisztens.

rap: Mely előadásokban láthatunk?

GSZ: Ebben az évadban is megy két gyerekelő­adásunk, a Pöttyös Panni az iskolában a Thália Arizona színpadán, és a Nemzeti Táncszínház szervezésében a Csizmás kandúr, amellyel Keszthelyre és Egerbe is utazunk ősszel. Tovább játssza a Nemzeti Színház a tavaly bemutatott Éden földön című családi musicalt, és látható lesz a Művészetek Palotájában az Oidipusz, amelyben Kreónt táncolom. A Magyar Állami Népi Együttessel lesz egy közös estünk, amelyen a Tavaszi áldozattal lépünk fel de­cemberben a MOM Kulturális Központban, a Pécsi Tánctalálkozón pedig a Prédából mutatunk be egy részletet.

rap: Milyen bemutatókra készülsz?

GSZ: Az évad első bemutatója a Rozsda lovag és Fránya Frida, ami szeptember 10-től látható, ez
Yvette harmadik Rozsda lovag-rendezése, ezúttal a Karinthy Színház felkérésére. A koreográfiát társulatunk táncosa, Vislóczki Szabolcs készítette, ebben én leszek Koksz, a sárkány, és nemcsak táncolok, hanem énekelek is. Felújítjuk a remek Kabaré – elvágyódás két részben című előadást, amelyben a tavalyi visszatérése után újra színpadra lép Yvette is a Zenebohóc szerepében, ennek a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán lesz a bemutatója szeptember 26-án. Majd újra a kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgozunk, és november 4-én be is mutatjuk a Kőműves Kelement, december közepén pedig a Nemzeti Táncszínház felkérésére a Marczi Közösségi Térben a Pinokkiót. Az évad második felében dolgozunk még a Nemzeti Színház nagyszínpadán és a Művészetek Palotájában is.

rap: Mit nézel szívesen?

GSZ: Nem vagyok gyakori színházjáró, de régóta nagyon kedvelem és mindig elmegyek Pintér Béla és Társulata előadásaira. Jóban vagyok a katonás színészekkel, őket is szívesen megnézem, és megjött a kedvem, hogy elmenjek megnézni egy-két operát. Egyébként jó focimeccseket is szívesen nézek.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.