Drámát irodalomként manapság nemigen olvasunk, kivéve, ha régi (úgy értem, nagyjából 1850 előtti), és ennek megfelelően jellemzően verses; így a nagyjából kortárs dráma nem annyira az irodalom része, mint a színházé.
Családregény, színháztörténeti dokumentum, bensőséges művészportrék és anekdoták: ez az Összpróba című kötet, amelyben a Vígszínház egykori igazgatója, jelenlegi főrendezője mesél az életéről.
Idén végez a Színművészetin Máté Gábor színészosztályában, de az Aranyélet című sorozatból már sokan ismerik. A színházba járók a Radnóti Színházban láthatták több jó szerepben (Futótűz, Téli rege), mert ott töltötte a gyakorlati éveit. A színházról viszont leginkább rendezőként vannak elképzelései.
Széles skálán mozog, a naivától az esendő, eltökélt, vicces vagy éppen gátlástalan karakterekig. Az évad egyik legfontosabb előadásában, a Futótűzben debütált a Radnótiban. Lekötetlen energiáit a Bekvart rockbanda billentyűseként hasznosítja.
Néha úgy tűnik, kevés kell egy jó előadáshoz. Elég a jó szöveg, a jó történet, egy jó színész és egy hatásos színpadi tér. Ez mégis rettentő sok, hiszen mindennek valahol közös nevezőre is kell jutnia, közös szándékot, gondolatot kell szolgálnia, egy irányba és egymásra kell mutatnia.
„Én most emigrációba vonultam, nem rendezek Magyarországon” – mondja Schilling Árpád az interjúban, amit a temesvári TESZT fesztivál remek műsorfüzetében olvashatunk. Mint aki kivonul, de mint aki úgy érzi, el is küldik; félig önszántából tehát, félig kényszerből lép ki. Saját helyzetéről már beszélt a Lúzer című előadásban; most a megérkezés nélküli elmenetelt tematizálja, határátlépést Magyarország határain kívül.
Az Orlai Produkció előadásaiban tűnt fel néhány éve, humoros és karakteres kisebb szerepekben. Most monodrámát visz a vállán egy homoszexuális fiú önmagával való szembenézéséről, míg a Brazilokban a roma csapat kapitányát alakítja.