rés a présen: A Kétely című produkciót az Orlaival most az Ördögkatlan Fesztiválon fogjátok bemutatni. Ez az első kifejezetten fesztiválra készített előadásod?
Pelsőczy Réka: Azt hiszem, hogy az Egy szemüveges kisfiú vagyok című, gyerekekkel készült beszélgetésekre épülő előadás 2004-ben kifejezetten a kapolcsi Művészetek Völgye finanszírozásában jött létre. De valahogy nem szerepel a fejemben ez, hogy fesztiválra készült volna, vagy hogy a Kétely fesztiválra készülne. Az biztos, jó lesz együtt lenni az Ördögkatlanon, Palkonyán az utolsó pár napban, nem hazamenni, jó borokat inni. A nyári munkáknak mindig van valami speciális hangulata, annak ellenére, hogy nyáron szívem szerint nem dolgoznék, bár évek óta ezt teszem.
rap: Miről szól az előadás, és mi a te történeted vele?
PR: A történet egy egyházi iskolában játszódik, New York külvárosában, 1964-ben. De olyan, mintha ma játszódna. John Patrick Shanley a szerző, az általa meghatározott műfaj pedig: példázat. Példázat egy apáca (Udvaros Dorottya) és egy pap (Fekete Tibor), konzervatív és liberális, ember és másik ember, ország és másik ország, unió és tagállam, földrész és földrész közötti konfliktusról. Képviselünk valamit, hiszünk valamiben, és ennek az értéknek és hitnek a nevében ítélkezünk és semmisítünk meg a mi rendszerünkbe nem passzoló dolgokat. Csupán a hitre és előítéleteinkre támaszkodva. Nem tudjuk, hol az igazság. A darabban Simkó Katalin egy fiatal apácát játszik, Kéri Kitty pedig a konfliktus középpontjában álló latin-amerikai fiú édesanyját.
rap: Mikor és hol láthatja a közönség először, aztán később?
PR: Premierünk Palkonyán lesz augusztus 2-án délután háromkor, de játsszuk még este nyolckor, aztán Földváron a Kultkikötőben augusztus 5-én fél kilenctől. Ősztől, szeptember közepétől meg a Belvárosi Színházban fogjuk játszani.
rap: Van-e személyes kötődésed az Ördögkatlanhoz vagy más fesztiválhoz?
PR: Nincs, nem igazán szeretem a fesztiválokat, nem az én műfajom, mezítláb, koszosan, melltartóban ülni a járdán, tömegben lenni. Kizárólag akkor vagyok fesztiválon, ha dolgom van ott. Kapolcson sem nagyon mozdulok ki a kertből, a szüleim nagy fájdalmára. Szorongok a tömegben. A levegős tereket szeretem, a hegyeket, a tengert.
rap: Hogyan pihened ki magad a nyáron, és mivel kezded az évadot?
PR: Az utóbbi időben már tudatosan pihenek. Most kezdtük el a Kételyt próbálni a Jurányiban. Tizenegyre megyek, és addig lehetek magamban. Ez nagyon jólesik. Mindennap mozgunk a próba elején, és külön is elmegyek edzeni, amilyen gyakran csak tudok. Barátok jönnek hozzám teraszozni, kertezni, igyekszem minél több időt kint lenni. Forgatok, próbálok, és készülök az őszi szabadkai, aztán a nyíregyházi munkára, és a Színművészetin a másodévbe lép a Rába Rolanddal közösen vezetett osztályunk – úgyhogy inkább aktívan pihenek. De nyár van, nyitva vannak az ablakok, nemsokára vége az évadnak a Katonában, igazából minden jólesik, amit most csinálok.
rap: Változott-e a színházról való elképzelésed az elmúlt évek során?
PR: Az elégedetlenségem nő magammal szemben, látom a hiányaimat és azt is, hogy merrefelé szeretnék fejlődni, kanyarodni. A fő cél ugyanaz, mint amikor elkezdtem: a rendezés, a színház számomra az önkifejezés és a közösségbe kerülés lehetősége. Célja és értelme mindannak, ami történik velem.
