A temesvári TESZT zárónapjának pörölycsapása a fesztiválnak otthont adó Csiky Gergely Színház előadása volt, a szerb Kokan Mladenović rendezése. Mladenović, a térség színházi fenegyereke rendezte már a társulatot, a tavalyi TESZT-en pedig a Dogville című előadásával hagyott nyomot, amelyhez Lars von Trier filmjét használta fel kiindulásként, de Szerbiáról és az országban uralkodó helyzetről beszélt eléggé leplezetlenül.
Legújabb munkája nem aktuálpolitizál, de a 66. szonett egy-egy sorából kiindulva a hatalomról, a tisztességről, a környezetrombolásról, a migrációról és magáról a színházművészetről beszél. A profi operaénekeseket sem nélkülöző társulat tagjai felvesznek egy-egy jól kitalált személyiséget: kinek a mozgás, kinek a szöveg, kinek a zene a könnyebb, valaki a paródiában vagy éppen a nyílt színi önmarcangolásban érzi otthonosabban magát. Ezekkel a pluszokkal és defektekkel alkotják az előadás szövetét a lebegő szövegszekvenciák. Ahogy a több kis vízióból a darab, avagy az apró kis apokalipszisekből az örök körforgás is összeáll a végére. A ritmus kegyetlen, digitális kijelzős számlálót is kapnak hozzá. Invokáció és levezetés nélkül pont 66 perc a konkrét akció. Ennyi ideje van az akasztott embernek, a szelfizve toporgó angyalnak, a szuicid balerinának, a gázmaszkos szerelmeseknek és a többinek, hogy elmenjenek a falig, avagy a teljesítőképességük határáig. Miközben persze az emberiség történelméről és Shakespeare figuráiról mesélnek. Miközben a korról, amelyben élünk, színházi és shakespeare-i szimbólumokat használó, káprázatos mozgóképeket vetítenek.
Temesvári Csiky Gergely Színház, május 28.
