Színház

Katër i Radës. A hajótörés

  • Sisso
  • 2017. július 1.

Színház

Az emberiség történetének jelentős részét teszi ki a megélhetés érdekében való vándorlás, vagy a lakhely politikai kényszerből való elhagyása, szárazon vagy vízen. Hiába a veszély, az egyén nem mérlegel, viszi a kollektív pánik, és különben is, a maradás néha egyenlő a halállal. A tenger legalább remény. Ami, ha arra kerül a sor, áldozatait úgy nyeli el, hogy nem válogat vallási felekezet vagy politikai meggyőződés szerint.

Az olasz csizma sarkában található Lecce színháza, a Koreja kortárs operája tulajdonképpen a valaha vízbe fulladt áldozatokért szóló szcenírozott ima, félhomályban. Igaz, hogy egy 1997-es esemény a kiindulópont, de az elmúlt évek migrációs válságához kapcsolódó, fel nem fogható történéseket idézi. Az Albániában 1996-ban kirobbant válságot követő polgárháborús időszakban mintegy 15 ezer albán menekült át Olaszországba. Az egyik hajó elsüllyedt, és 84-en életüket vesztették. Ők a színpadon látható, zavaró énekhangokat hallató férfiak és asszonyok motyókkal, lepedőből készült babákkal. Alessandro Leogrande librettója félmondatokból, indulat- és vezényszavakból, sóhajokból, kiáltásokból áll, ezt keretezi Admir Shkurtaj hangszerekre, élő elektronikára, kísérleti és népi énekre írt zenéje. A nézőtér körülveszi a színpadi teret, ami a hajóorr-installációtól a zenekarig tart. E kettő között mozgatja Salvatore Tramacere rendező a stilizált vízi járművet, mint valami kerekeken guruló ringet.

Összetorlódnak az odaveszettek és a megmentettek hangjai, gondolatai, vágyai és szorongásai. A balladai képek álmokat, jelenéseket, emlékeket idéznek a sötét utazásból, amit a polifónikus albán férfikórus old fel a maga szakrális erejével. A 2014-ben a Velencei Biennáléval koprodukcióban készült olasz és albán nyelvű előadás a temesvári TESZT fesztivál legaktuálisabb darabja lett.

TESZT, Temesvári Csiky Gergely Színház, május 27.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.