Interjú

„Valamit helyre tett bennem”

Nagy Dániel Viktor színész

  • Kozár Alexandra
  • 2017. június 25.

Színház

Az Orlai Produkció előadásai­ban tűnt fel néhány éve, humoros és karakteres kisebb szerepekben. Most monodrámát visz a vállán egy homoszexuális fiú önmagával való szembenézéséről, míg a Brazilokban a roma csapat kapitányát alakítja.

Magyar Narancs: A Római vakációban láttalak először. Kiragyogtál az előadásból, pedig pici volt a szerep.

Nagy Dániel Viktor: Ezt a szerepet tulajdonképpen egyetemi tanáromnak, Máté Gábornak köszönhetem, ő ajánlott Pelsőczy Réka rendezőnek, így kerültem Tiborhoz ebbe az előadásba. Aztán egyre több és több Orlai-produkcióban szerepeltem, jelenleg hat futó előadásban játszom. Az Egy fenékkel két lovat már az én személyiségemre épít. Tulajdonképpen Orlai Tibor láthatatlan társulatához tartozom: ő a mentorom, az ember, aki számít és épít rám. Nagyon hálás vagyok neki, hogy nem egyedül kell megjárnom az utamat. Ez sokkal több, mint munkaadó-munkavállaló viszony. Bizalom, odafigyelés, törődés.

MN: A Jurányiban látható Leszámolás velem megindító előadás egy meleg fiú felnövekedéséről és a családjával való szembenézésről. Iszonyú durva mind lelkileg, mind fizikailag, ráadásul nincs katarzis.

NDV: Nagyon személyes hangot üt meg ez az előadás, ilyen személyes még nem lehettem színpadon. Eddig inkább a technikai és énektudásomra építettek a szerepeim, és ezzel nincs is baj, ezt tanultam a főiskolán, ezen az úton indultam el. A Leszámolás velem viszont sokkal több minden eddigi szerepeimnél. Úgy érzem, valamit helyre tett bennem ez az előadás. Nemcsak azért, mert Tibor ekkora feladatot bízott rám, hanem mert végre igazán a mélyére áshattam egy történetnek. Már régóta szerettem volna a bensőségesség ilyen fokára eljutni. De hadd kérdezzem meg: te hogyan élted meg az előadást?

MN: Nekem a melegség fölfedezésének és a társadalmi elvárásokkal való ütközésnek a nehéz folyamatáról mondott sokat. A legtöbb előadás a külsőségekre, a sztereotípiákra épít, ez viszont a másság miatt érzett iszonyatos lelki fájdalomra.

NDV: Pont ezt akartuk közvetíteni. Ennél az előadásnál nem tudsz érzelmileg nem bevonódni. És attól még izgalmasabb, hogy ez igaz történet. A család nem tudja elfogadni a fiút, nem tud mit kezdeni vele, és ő sem velük. Egy pici faluban, alig a térképen. Gondolnád, hogy Franciaországban ilyen ma megeshet?

MN: Ha nem tudnám, hol esett meg, azt hinném, hogy ez egy halmozottan hátrányos, mélyszegénységben élő, talán roma fiú története.

NDV: És lám-lám, a világban mindenütt van ilyen, és valójában nem is az a lényeg, hogy hol történik mindez.

MN: Az előadás leírja a tíz-tizenegy éves fiúk durva szexuális játékait a pajtában. Ekkor valóban megdermed a közönség.

NDV: Az a rész még anyukámnak is sok volt. Ilyen részletesen ő sem szerette volna látni-hallani a dolgokat. Egyébként nagyon tetszett neki, megérintette az előadás. De a darab valójában nemcsak a melegségről szól, hanem a kirekesztésről, az el nem fogadásról is. Ezt a fiút a rajzszakkör miatt is cikizik, és mert rap helyett popzenét hallgat. Az előadásban van egy tételmondat, miszerint az új igazsághoz szükség van egy jó hazugságra. Amikor a fiú lebírhatatlan megfelelési vágyában heterónak akarja magát beállítani, először el kell hitetnie magával, hogy egy lány lázba tudja hozni.

MN: Az egyetemen Novák Eszter osztályá­ba jártál. Mennyire találtad meg a közös pontot önmagad és a közeg között?

NDV: Későn érő személyiség vagyok, aminek ott azért megvolt a böjtje. Az ember az egyetemi évek alatt sok olyan feladatot kap, amiben nem jó, ami direkt idegen tőle. Amikor ezekben az alanyi fogalmazású szerepekben nem voltam jó, az nagyon frusztrált. De Eszter nagyon jól belém tudta látni, hogy ki lehet belőlem. Egyébként nagyon jól éreztem magam, otthonra találtam. Olyan osztályba jártam, ahol mindenki meglehetősen extrovertált volt, hozzám hasonlóan.

MN: Egyenes utad vezetett a színművészetire?

NDV: Két évig az Új Színház stúdiósa voltam, itt együtt voltam azokkal, akiket még nem vettek fel. Remek gyakorlat volt. Tény, hogy mindig szerettem szerepelni, a középpontban lenni, de ma sem elégít ki pusztán a színészet, például nekem tök fontos énekesként leülni egy szál gitárral, és dalszövegeket írni.

MN: Április elején került a mozikba a Brazilok, ez az első filmes főszereped.

NDV: A film a romák és a többségi társadalom együttéléséről szól, fociról és emberségről. Egy roma fiút játszom a filmben. A mediterrán, macsó figurák alkatilag könnyen megtalálnak. Nagy élmény volt a díszbemutató, a sok pozitív visszacsatolás és az a sok ember, aki gratulált a filmhez és a szerephez. Kíváncsi vagyok a film további fogadtatására, meg arra, hogy ez a szerep meghozza-e a filmes világban való jelenlétemet.

MN: Ha kapnál kőszínházba ajánlatot, elfogadnád?

NDV: Annyit játszom az Orlai-produkciókban, hogy nem igazán látok erre lehetőséget, ezt a mennyiségű előadást már nem lehetne egyeztetni egy kőszínházi társulati léttel. Hat produkció, plusz sokat utazunk vidékre.

MN: A Leszámolás velemmel is mentek?

NDV: Ez még nem dőlt el, bár én baromi kíváncsi lennék, hányan ülnének be vidéken egy ilyen előadásra, illetve hányan jönnének el a beszélgetésre utána. Budapest jóval befogadóbb ebben a tekintetben, bár még van hová fejlődni. De persze nagyon jó lenne, ha mennénk. Fejeket, szíveket tágítani.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.