Interjú

„Valamit helyre tett bennem”

Nagy Dániel Viktor színész

  • Kozár Alexandra
  • 2017. június 25.

Színház

Az Orlai Produkció előadásai­ban tűnt fel néhány éve, humoros és karakteres kisebb szerepekben. Most monodrámát visz a vállán egy homoszexuális fiú önmagával való szembenézéséről, míg a Brazilokban a roma csapat kapitányát alakítja.

Magyar Narancs: A Római vakációban láttalak először. Kiragyogtál az előadásból, pedig pici volt a szerep.

Nagy Dániel Viktor: Ezt a szerepet tulajdonképpen egyetemi tanáromnak, Máté Gábornak köszönhetem, ő ajánlott Pelsőczy Réka rendezőnek, így kerültem Tiborhoz ebbe az előadásba. Aztán egyre több és több Orlai-produkcióban szerepeltem, jelenleg hat futó előadásban játszom. Az Egy fenékkel két lovat már az én személyiségemre épít. Tulajdonképpen Orlai Tibor láthatatlan társulatához tartozom: ő a mentorom, az ember, aki számít és épít rám. Nagyon hálás vagyok neki, hogy nem egyedül kell megjárnom az utamat. Ez sokkal több, mint munkaadó-munkavállaló viszony. Bizalom, odafigyelés, törődés.

MN: A Jurányiban látható Leszámolás velem megindító előadás egy meleg fiú felnövekedéséről és a családjával való szembenézésről. Iszonyú durva mind lelkileg, mind fizikailag, ráadásul nincs katarzis.

NDV: Nagyon személyes hangot üt meg ez az előadás, ilyen személyes még nem lehettem színpadon. Eddig inkább a technikai és énektudásomra építettek a szerepeim, és ezzel nincs is baj, ezt tanultam a főiskolán, ezen az úton indultam el. A Leszámolás velem viszont sokkal több minden eddigi szerepeimnél. Úgy érzem, valamit helyre tett bennem ez az előadás. Nemcsak azért, mert Tibor ekkora feladatot bízott rám, hanem mert végre igazán a mélyére áshattam egy történetnek. Már régóta szerettem volna a bensőségesség ilyen fokára eljutni. De hadd kérdezzem meg: te hogyan élted meg az előadást?

MN: Nekem a melegség fölfedezésének és a társadalmi elvárásokkal való ütközésnek a nehéz folyamatáról mondott sokat. A legtöbb előadás a külsőségekre, a sztereotípiákra épít, ez viszont a másság miatt érzett iszonyatos lelki fájdalomra.

NDV: Pont ezt akartuk közvetíteni. Ennél az előadásnál nem tudsz érzelmileg nem bevonódni. És attól még izgalmasabb, hogy ez igaz történet. A család nem tudja elfogadni a fiút, nem tud mit kezdeni vele, és ő sem velük. Egy pici faluban, alig a térképen. Gondolnád, hogy Franciaországban ilyen ma megeshet?

MN: Ha nem tudnám, hol esett meg, azt hinném, hogy ez egy halmozottan hátrányos, mélyszegénységben élő, talán roma fiú története.

NDV: És lám-lám, a világban mindenütt van ilyen, és valójában nem is az a lényeg, hogy hol történik mindez.

MN: Az előadás leírja a tíz-tizenegy éves fiúk durva szexuális játékait a pajtában. Ekkor valóban megdermed a közönség.

NDV: Az a rész még anyukámnak is sok volt. Ilyen részletesen ő sem szerette volna látni-hallani a dolgokat. Egyébként nagyon tetszett neki, megérintette az előadás. De a darab valójában nemcsak a melegségről szól, hanem a kirekesztésről, az el nem fogadásról is. Ezt a fiút a rajzszakkör miatt is cikizik, és mert rap helyett popzenét hallgat. Az előadásban van egy tételmondat, miszerint az új igazsághoz szükség van egy jó hazugságra. Amikor a fiú lebírhatatlan megfelelési vágyában heterónak akarja magát beállítani, először el kell hitetnie magával, hogy egy lány lázba tudja hozni.

MN: Az egyetemen Novák Eszter osztályá­ba jártál. Mennyire találtad meg a közös pontot önmagad és a közeg között?

NDV: Későn érő személyiség vagyok, aminek ott azért megvolt a böjtje. Az ember az egyetemi évek alatt sok olyan feladatot kap, amiben nem jó, ami direkt idegen tőle. Amikor ezekben az alanyi fogalmazású szerepekben nem voltam jó, az nagyon frusztrált. De Eszter nagyon jól belém tudta látni, hogy ki lehet belőlem. Egyébként nagyon jól éreztem magam, otthonra találtam. Olyan osztályba jártam, ahol mindenki meglehetősen extrovertált volt, hozzám hasonlóan.

MN: Egyenes utad vezetett a színművészetire?

NDV: Két évig az Új Színház stúdiósa voltam, itt együtt voltam azokkal, akiket még nem vettek fel. Remek gyakorlat volt. Tény, hogy mindig szerettem szerepelni, a középpontban lenni, de ma sem elégít ki pusztán a színészet, például nekem tök fontos énekesként leülni egy szál gitárral, és dalszövegeket írni.

MN: Április elején került a mozikba a Brazilok, ez az első filmes főszereped.

NDV: A film a romák és a többségi társadalom együttéléséről szól, fociról és emberségről. Egy roma fiút játszom a filmben. A mediterrán, macsó figurák alkatilag könnyen megtalálnak. Nagy élmény volt a díszbemutató, a sok pozitív visszacsatolás és az a sok ember, aki gratulált a filmhez és a szerephez. Kíváncsi vagyok a film további fogadtatására, meg arra, hogy ez a szerep meghozza-e a filmes világban való jelenlétemet.

MN: Ha kapnál kőszínházba ajánlatot, elfogadnád?

NDV: Annyit játszom az Orlai-produkciókban, hogy nem igazán látok erre lehetőséget, ezt a mennyiségű előadást már nem lehetne egyeztetni egy kőszínházi társulati léttel. Hat produkció, plusz sokat utazunk vidékre.

MN: A Leszámolás velemmel is mentek?

NDV: Ez még nem dőlt el, bár én baromi kíváncsi lennék, hányan ülnének be vidéken egy ilyen előadásra, illetve hányan jönnének el a beszélgetésre utána. Budapest jóval befogadóbb ebben a tekintetben, bár még van hová fejlődni. De persze nagyon jó lenne, ha mennénk. Fejeket, szíveket tágítani.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.