Meghalt Babarczy László

  • narancs.hu
  • 2022. január 31.

Színház

A színházrendező 80 éves volt.

Hosszú betegség után 80 éves korában meghalt Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színházrendező, színigazgató, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja - a hírt lánya, Babarczy Eszter közölte.

Babarczy László középiskolai tanulmányait a Madách Imre Gimnáziumban végezte 1955 és 1959 között. 1966-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán. A Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1969-ig rendezett. 1969 és 1973 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1973-ban a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője lett, majd 1974-től 1981-ig főrendezője, 1978 és 2007 között pedig a színház igazgatója volt. 1969 óta tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, amelynek 1990-től 1991-ig rektorhelyettese, 1991 és 1994 között pedig rektora volt. 1991-től egyetemi tanár volt, 1999-ben DLA fokozatot szerzett. 2003-ban a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán létrehozta a színész tanszéket, amelynek 2008 végéig volt vezetője.

Neve fogalommá vált a magyar színháztörténetben, mely elsősorban a Kaposvári Színházzal vált eggyé.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.