Megszűnik az innovatív társulatként ismert k2 Színház

  • narancs.hu
  • 2022. január 27.

Színház

12 év után. A színházi kulturális közeg, az anyagi kiszolgáltatottság sem könnyítette meg a helyzetüket, volt, hogy Vidnyánszky Attilához fordultak segítségért, hiába.

Tizenkét év után befejezi működését a k2 Színház – jelentette be a független színházi társulat. A formáció a Kaposvári Egyetem színházi képzésének hallgatóival indult, majd 2014-ben vált független színházi társulattá.

A társulat alapítói a Revizornak adott interjúkban jelentették be, hogy a csapat jelen formájában nem folytatja tovább a közös munkát. Fábián Péter, az egyik alapító bejelentette, hogy a következő évadtól lemond a k2 Színház Alapítvány kuratóriumi elnöki címéről, és befejezi a közös munkát a társulattal. A másik alapító, Benkó Bence azonban továbbra is a társulattal marad, és a tervek szerint új néven folytatják a munkát.

A k2 megszűnésének okairól a társulat két vezetője, rendezője a lapnak úgy nyilatkozott, hogy többek között belső feszültségek indokolták a lépést, de mindehhez egyértelműen hozzájárultak az elmúlt tizenkét évben a független színházak számára szinte lehetetlen működési feltételek is, melyek megviselték a csapatot.

Hisz' a társulat sosem juthatott saját játszó- és próbahelyhez, folyamatosak voltak a pénzügyi problémák. Mint elmondták, a pénz hiánya, a hektikus támogatási módok tervezhetetlenné tették a jövőt.

Még Vidnyánszky Attilát is fölhívtam, hogy Attila, kérlek, segíts nekem ebben, mindjárt megszűnik a társulat, mert már több mint négy hónapja nem kaptunk pénzt. Azt mondta, hogy utánanéz, és visszahív. Azóta is hív...”

mondta az interjúban Fábián Péter.

Az évad még két bemutatója lesz a k2-nek, majd a társulat ilyen formában az Ördögkatlan Fesztiválon búcsúzik.

(Revizor – interjú Fábián Péterrel, Benkó Bencével)

A társulat előadásairól az elmúlt két évben itt, itt, itt, és itt írtunk.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.