Megszűnik a POSZT

  • narancs.hu
  • 2021. március 3.

Színház

Legalábbis az eddigi formájában nem rendezik meg többé a színházi találkozót.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó nevet vált, és végleg eltűnhet a kínálatból – adja hírül a hvg360 cikke. Az írás emlékeztet Vidnyánszky Attilának, a Magyar Teátrumi Társaság elnökének tíz évvel ezelőtti nyilatkozatára, miszerint meg kellene változtatni a rendezvényt, mert behatárolt ízlés, színházi és ideológiai irányvonal szerint válogatják a programját, emiatt sokan kirekesztve érzik magukat belőle.  

A Magyar Teátrumi Társaság 2012-ben bevásárolta magát a Magyar Színházi Társaság és a város által az ezredfordulón létrehozott fesztiválszervező cégbe, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft.-be, azzal a szándékkal, hogy így majd „kiegyensúlyozottabb”  rendezvényt szerveznek. 

Az együttműködés konfliktusokkal járt, a Magyar Színházi Társaság idővel kiszállt a nonprofit kft-ből, amelynek taggyűlésén nemrég szóba került, szűnjön meg a fesztiválszervező cég. Az MTT szerint a POSZT „elfáradt”, lehetne belőle vándorfesztivál, de konkrét terv nincs arról, hogyan folytatódjon. 

Az ellenzéki vezetésű pécsi önkormányzat azonban nem szeretné elengedni a rendezvényt, vételi ajánlatot tett az MTT tulajdonrészére.

Az önkormányzat szerdán közölte az MTI-vel, „az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a gazdasági szervezet hatékony működésére negatívan hatottak, és nehézkessé tették az operatív munkát a korábban meghozott döntések, és az MTT tulajdonosi arányát jóval meghaladó kompetenciái".  Ahvg360 írásában említett taggyűléssel kapcsolatban az önkormányzat azt írja, „az MTT a jövőt illetően a gazdasági társaság végelszámolással történő megszüntetéséhez járul csak hozzá, ügyvezetőt sem hajlandó hosszú távra választani, a fesztivál fenntartását és megszervezését nem támogatja, de tulajdonrészét sem adja át a városnak". 

 

A pécsi városvezetés szeretné újraéleszteni a fesztivált, amelyet legutóbb a pandémia miatt nem tudtak megrendezni. Az sem kedvez a szervezőknek, hogy a koronavírus miatt előadások nélkül telt az évad a színházakban. 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.