Színház

Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk címmel a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában látható az idei MITEM-en a kortárs színház egyik legnagyobb szerzőjének darabja. Emberi sorsok fonódnak össze groteszk módon a menekültekkel teli hajótól az elnöki irodáig, a bevándorlásellenes hivataltól a szervkereskedőkig.

Van az a vicc, amiben a vonat levágja Nyuszika egyik kezét. Aztán levágja a másikat is, majd mindkét lábát.

Május 27-én lesz látható az Igenis, miniszterelnök úr! című előadás.

Megszólalt a színész-rendező, miután Pécsről kitették az egyik színdarabját. 


Indoklás nincs.

„Tekintetében van valami nyugodt, de nyomasztó”, mondja önmagáról Miskin herceg. Három férfi ül a színpad szélén, és egy-egy mondatban (epikusan) bemutatkoznak. Majd megismétlik, mintha csak rövid és gyenge nézői emlékezetünket támogatnák. Más férfiak ugyanezt a jelenetet egy kis tévéképernyőn újranézik. Mindez az előadás egész teatralitását keretbe helyezi.

A színész és rendező szerint Orbán gyűlöletre kényszeríti a magyarokat.

Nem tehetek róla, nekem akkor dagad honosh büszkeségtől a keblem, amikor ilyenfajta színházat látok. Még valamiféle ünnepélyes érzés is elfog – pedig közben szanaszét röhögöm magam, hiszen mégiscsak egy oltári nagy marháskodás A Krakken művelet –, de szinte meghat ez a gazdagság: az emberi hülyeség, a másodpercenként adagolt gegek, az (inter)kulturális utalások tobzódása. Szédítő és abszurd örömszínház ez, és – bár biztos vagyok benne, hogy máshol is értenék – magyar is: a miénk.

A hallatlanul népszerű magyar színházakba a nézők ma is elsősorban a színészekért, a nagy nevekért járnak, és nem a darabokért vagy színre vitt témákért.

Megjelenésünk hetében mutatják be egyetlen idei magyarországi rendezését, A Krakken műveletet az Átriumban. A szatirikus társadalomkritika nem csak a magyar valóságunkra reflektál, bármelyik európai színpadon ugyanúgy szólna. Színházról, rendezői módszerekről, menekülésről és a mai magyar közállapotokról beszélgettünk.