Goda Gábor, illetve az Artus összefoglaló műve: az elmúlt harminc év gondolattöredékeiből, mozdulatszekvenciáiból, vizuális darabjaiból összeállították kisebb és nagyobb univerzumaink vizes modelljét a színpadon. Goda mindig az isteni geometriával kísérletezett, és igenis többször belelépett ugyanabba a gondolatfolyóba, hogy újra meg újra megmártózzunk az érzékelhető dimenziókban.
A Philipp György vezetésével felsorakozott À la cARTe kamarakórus színes esőkabátokban recitálja végig az előadást, időnként preparált zongorán kíséri őket a kórusvezető. Fölöttük a színpad teljes magasságában kivetítő, rajta esőcseppek, csillagképek, a színpadon zajló jelenetek álom- és emlékképpé alakított verziói repítik el a színpadi térben zajló előadást. A színpadon medencényi víz, benne ki-kilengő táncosok és kimozdíthatatlan tai-chi művészek szövik végtelenített mozdulataikat. A hétköznapi cselekvéseket táncosító színházból és az ősi mozdulatsorokból történetek alakulnak párhuzamosan és egymásra reflektálva. Egy súlypontáthelyezésnek is óriási jelentősége van, egy árva kézmozdulat hangorkánt indíthat el, egy leütés a zongorán kimerevítheti a képet és így tovább. Kortárs zenemű, mozi és táncszínház beszél egymással, mintha soha nem is lett volna elválasztható. Álom, trükk, mágia. Aztán zuhogni kezd az eső, és szivárvány is lesz, de minden megy tovább a maga útján nyugodtan. Színpad az egész világ és a világ ott van egy színpadon. Jobbat mondok: letehetetlen könyv, folyamatosan olvasni akarom.
Artus–Nemzeti Táncszínház, Müpa, február 12.
