Mindenki tudta persze, hogy egyszer majd róla is múlt időben kell beszélnünk. Igaz, azt is régóta tudjuk, hogy Tom Stoppard minden túlélőt túlél majd.
Szünet, csend
Nem csak színpadi, de erős tévés, rádiós és filmes szerző is (volt). Elsőrangú hangjátékokat írt, nemigen akad közöttük, amely elkopott, megfakult, elértéktelenedett volna. A hangoskönyvek és podcastek korában igazi reneszánszuk jöhet. S ha a filmek egységessé forgatott kép- és történetgombolyagában nem szálazható is pontosan szét, melyik az ő fonala, számos forgatókönyvmunkájának legkiválóbbjaiban (Brazil, Szerelmes Shakespeare) világosan és téveszthetetlenül felismerhetők a „stoppardi jegyek”. Mik is ezek? Gyengéd gúny, absztrakció, abszurd látásmód? Csalafintán kanyarodó szófordulatok? Meglepetés és félreértés? Szerencsére Stoppard stoppardisága sem konstans, hanem folyamatosan változó.
Kis szünet. Jelenről, jövőről és az újításról
Mint minden rendes drámaíró, a jelennek írt. Mindennapi tevés-vevésünkön túl talán a színház az egyetlen, amelynek hivatásszerűen MUSZÁJ a mában (és persze: a máról és a mához) szólnia. Mégis törekszünk rá – szigorú tudatossággal vagy hányaveti nemtörődömséggel –, hogy olyat tegyünk le a mindenkori asztalra, ami nem porlad el egyhamar. Tom Stoppardnak ez minden kétségen felül sikerült. Sőt: azon kevesek egyike, akiknek hírnevére már tegnap örökre szóló pecsét került; életében sem az volt a kérdés, fennmarad-e a műve, hanem az, hogy abból mikor mit és hogyan érvényesít magához a majdani ma.
Az életmű jövője elkezdődött.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
